Parlament, 2016. október 26. 2016-ban – rövid kihagyás után – ismét átadásra került a Pro Architectura díj, amelyre idén öt kategóriában lehetett pályázni. Az Építészeti alkotás, az Építészeti közélet és oktatás, a Terv és tervpályázat, az Építtető és a Kivitelező témakörökben összesen tíz miniszteri elismerést osztottak ki, melyekhez egymillió forint összegű pénzjutalom és az adományozást […]
Cseh Építészeti Nagydíj 2016
Szöveg: Mikó László A Cseh Építészek Szövetsége idén 23. alkalommal adta át a Cseh Építészeti Nagydíjat. Az évente meghirdetett pályázatra hét kategóriában lehet nevezni: új épület; családi ház, helyreállítás; belsőépítészet; tájépítészet; városrendezés; design – „kis építészet”. A zsűri egy nagydíjat és kategóriánként egy-egy díjat, valamint dicséreteket adhat ki, saját megítélése szerinti mennyiségben. A pályázat öttagú […]
DesignEuropa-díj 2016
A DesignEuropa-díj az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) díja, amellyel a formatervezési minták és azok menedzselése terén tanúsított kiválóságot tüntetik ki a lajstromozott közösségi formatervezési minták jogosultjai körében. A DesignEuropa-díjat az Európai Unió szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) szervezi az Olasz Szavadalmi és Védjegyxhivatallal (UIBM) partnerségben. A díjjal a formatervezési minták és azok menedzselése terén […]
MÉK-MÉSZ Diplomadíj 2016
A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége által meghirdetett Diplomadíj pályázatra az idén 58 terv érkezett. Ez jóval kevesebb mint az előző évi, tavaly 94 tervet bíráltak. Örömteli változás viszont a diplomadíj pályázatra benyújtott településrendezési, városépítészeti munkák számának növekedése. Még nagyobb öröm, hogy ebben az évben újra nyújtottak be diplomatervet belsőépítész témában is, […]
A BÉK Építészeti Nívódíja 2016
FUGA, 2016. október 3. Október 3-án, az Építészet Világnapján adták át a Budapesti Építész Kamara Nívódíjait. A 21 budapesti döntős projektből – amelyek között lakó- és középületek, köztér-átalakítások és műemléki felújítások szerepeltek – öt kapott nívódíjat, további kettő elismerő oklevélben részesült. A Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíj átadására első alkalommal 2015-ben került sor. A tavalyi […]
Laudáció Häider Andrea fotóművész kitüntetéséhez
Magyar Építészetért Érem 2016 Szöveg: Finta József A Magyar Építőművészetért Érem alapgondolata – alapításának idején – még a tervező építészeknek szóló elismerés lett volna; most szerencsére jóval tágabban értelmezett díj, amelybe beletartoznak azok is, akik az építészet közelében, s mindenekelőtt az építészetért dolgoznak, s tettek – tesznek e tárgyban nagyon elismerendőt. Merthogy az építészetre – […]
Magyar Formatervezési Díj 2016
Iparművészeti Múzeum, 2016. 09. 24. – 11. 20. A Design Hét Budapest 2016 rendezvénysorozatának keretében adták át a Magyar Formatervezési Díjakat, valamint a Design Management Díj elismerésesét szeptember 23-án, az Iparművészeti Múzeumban. A díjazott és kiállítási jogot nyert alkotások, szervezetek novemberig látható kiállításon mutatkoznak be. A Magyar Formatervezési Tanács célja, hogy a hazai kreatív ipar […]
Henszlmann Imre-díj 2015
A Hap Galéria és Winkler Barnabás köszöntése Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat minden évben Henszlmann Imre-díjjal jutalmazza a magyar régészet, művészettörténet, iparművészet és műemlékvédelem ügyét támogató legkiválóbb magánszemélyeket és intézményeket. Az alábbi laudáció 2015. november 18-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett díjátadón hangzott el. Nem tudom, hány olyan tagtársunk van a Magyar Régészeti és Művészettörténeti […]
Év Tájépítésze Díj 2016
Az Év Tájépítésze elismerést ebben az évben a szakmai zsűri döntése alapján a Geum Tájépítész Iroda kapta (Csontos Csenge†, Gyüre Borbála, Lád Gergely) nyerte el. A GEUM munkái éppen a visszafogottságukkal, minimalizmusukkal, tolakodásmentességükkel nyerték el a zsűri tetszését. Olyan alkotók, akik nem tolják előtérbe magukat, mégis csendes profizmussal teljesítenek. A munkáik végeredménye valamiféle letisztult természetesség, […]
Gábor Dénes díj 2015
Ifj. Kistelegdi István Szöveg: Götz Eszter 2015 decemberében a műszaki innovációt aktívan művelő, kimagasló eredményt elért szakembereknek járó Gábor Dénes-díjat vehette át Kistelegdi István építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar egyetemi tanára úttörő jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és építészeti esztétikai értékrendet egyben tükröző új oktatási szemlélet kialakításáért és a hazai felsőoktatásban történt […]
Alejandro Aravena
Pritzker-díj 2016 A világ legrangosabb építészeti díja, a Pritzker-díj idei jelöltjének nevét január közepén hozták nyilvánosságra. A díjat a zsűri Alejandro Aravena chilei építésznek ítélte, aki az idei a Velencei Építészeti Biennálé főkurátora. Az alábbiakban a zsűri döntéséből közlünk részleteket – a szerk. Alejandro Aravena egy új építész nemzedék vezetője, akik már holisztikus tudással értelmezik […]
A Fény Mestere 2015
Február 11-én adták át a Lisys-Project Kft. által alapított, és első alkalommal a Fény Nemzetközi Évében, 2015 júniusában meghirdetett pályázat díját, amely a fénytervezés fontosságára, az építészeti terek világítására hívja fel a figyelmet, nem csak az érintett építész, belsőépítész és világítástechnikus szakmai közönség számára, hanem a beruházók és a kivitelezők körében is. A pályázatok elbírálásánál […]