Kihelyezett MÉSZ elnöki ülés

A Magyar Építőművészek Szövetségének új elnöksége éppen egy évvel ezelőtt kezdte el munkáját. 2012 őszén indította el azt a folyamatot, amelynek során kihelyezett elnöki ülésekkel fűzi szorosra kapcsolatát az építészeti szakma területi képviselőivel. A Miskolcon, Pécsen, illetve a budapesti Műegyetemen megtartott találkozók után most Kassán…

A 90 éves Zalaváry

Zalaváry Lajos hosszú szakmai pályafutásának egyes korszakait rendre emblematikussá vált épületek fémjelzik. Az építészeti sajtó azonban mind közül talán leggyakrabban az 1960–1963 között épült jászberényi tisztasági fürdőt méltatja. Nem véletlenül: az épület ma is átütő erejű, még ha más értelemben is, mint felépülése idején.

Dombra néző Mondrian

A régi Felhévíz után, az Ürömi út fölötti álmos kis domboldal egyik utcájában meghökkentő látvány fogadja az arra sétálókat. A környék hajdani szőlőműves lakóinak emlékét nyomokban még ma is őrző, egy- vagy kétszintes családi házak sorában megjelent egy élénk színekben pompázó konstruktivista festmény. Mintha Mondrian feszes geometrikus…

Erdei térjáték formával, funkcióval

A Tettye városrész egyik fenyőerdejében elhelyezkedő telek különleges atmoszférával rendelkezik. Kilátása és magánya a környéken egyedülálló. A fák közé telepített épületeggyüttesről elsőre látszik, hogy a tervezés példaképei olyan szellemi nagyságok voltak, mint Frank Lloyd Wright vagy Mies van der Rohe. Kísérletezés térrel és erőtérrel…

Lehetséges építészetek

Kilenc fiatal borsodi építész munkái alapjában véve két karakteres csomópont köré rendeződnek. Az egyik egy lehetséges polgári építés, előképeket nem konkrét minták, történeti formák, hanem arányok, mértékek, funkciók alapján választva – s természetesen a jelen technológiáját, szerkezeteit, szigetelés- és fűtéstechnikáját élvezve.

A környezettudatosság jegyében

A solymári családi ház tervezésében természetes alapállás volt a low tech / low budget koncepció. A gondolat nem új, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a lakókat és az építészt részben a hagyományos, népi építészet, másrészt a modern, de ugyanúgy funkcionalista Bauhaus építészete inspirálta. Az inspirációnak nem csak ízlésbeli és praktikus…

A kaposvári filmpalota kalandja

A 19. század végén a Lumière-testvérek alaposan felkavarták a világ színházakhoz, operákhoz és orfeumokhoz szokott közönségét. Elég volt egy vászon, egy kerregő masina, és olyan virtuális forradalom kezdődött, ami szinte csak a maroktelefonok megjelenéséhez volt fogható. A két feltaláló nem is sejthette, hogy találmányuk…

Gyerekváros a kukoricásban

A szántóföldön túl az autópálya messzi sávja innen nézve inkább filmszerű, mint valóságos. A másik oldalon csöndes kertvárosi utcák, gyümölcsfákkal és bicikliző gyerekekkel. A kettő között épül Szigetszentmiklós jövője. A budapesti agglomeráció leggyorsabban fejlődő városa nagy tervekkel fogadja az ideköltözőket. A természetközeli…

Timpanon és loftlakás

Az előző századfordulón virágzó Pesten, a zsidónegyed szélén működött a Morvaországból ide települő Mika család esztergályos és fémcsiszoló műhelye. Mika Tivadar 1909-ben a párizsi divatot követő, szecessziós házat építtetett ide, Marton Jenő építészt bízva meg, hogy a nagyon keskeny, befelé mélyen elnyúló telek utcafrontján háromszintes…

Kelet ígérete

A vízionárius építészet ígérete szociális és ökológiai értelemben mára Kelet-Ázsia lett. A téma kutatói Ausztriából indultak a terepre, majd Kína, Japán, Dél-Korea és Tajvan helyi építészirodáiban két éven át tanulmányozták a társadalom átalakulásának következményeit, a strukturális változásokat – téri dimenziókra lefordítva.

Közép-Európa főpályaudvara

A Hauptbahnhof Wien nagyszabású fejlesztése az európai tendenciák látványos példája. Ma a régi fejpályaudvarok szerepét az átmenő pályaudvarok veszik át, ezt követeli a felgyorsult élet és az ennek megfelelően alakuló vasúti infrastruktúra modernizációja. A télen átadott új bécsi pályaudvar hátterét az egykori, egymással szomszédos bécsi…

Metaforikus függöny

2013 áprilisában nyitotta meg kapuit Linzben Felső-Ausztria új operaháza. Az épület nem csak funkciójának, hanem elhelyezkedése és építészeti minősége miatt is kiemelt szerepet tölt be a város életében: a közvetlenül a Volksgarten mellett található Opera immár – négy évvel az EKF Linz után – szervesen bekapcsolja az akkor új pályaudvar vonzáskörzetét…