120 éves a Magyar Építőművészek Szövetsége

Ünnepi köszöntő Szöveg: Szegő György DLA, főszerkesztő Kettős okunk van ünnepelni a MÉSZ 120. születésnapját. Az egyik: a művészeti, szakmai, társadalmi egyesület úgy éri meg ezt az ikonikus életkort, hogy az alapítók célkitűzése értelmében az maradt, ami volt. Azaz az építészet az építést, valamint az ipar- és képzőművészetet, mint a vizuális kultúra részeit, összművészetként fogja […]

Építészek állami kitüntetése

2022. március 15. Március 15. alkalmából minden évben rangos állami és művészeti díjakat adnak át. 2021-ben a a hagyományosan ekkor kiosztott Ybl-díj mellett további elismerésekben részesültek építészeink, és ezzel az egész magyar építész szakma is. Kossuth-díjat kapott Zoboki Gábor Ybl Miklós- és Jubileumi Primissima-díjas építész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Széchenyi-díjban részesült […]

Residuum – The Frequency of Architecture

A 2023. évi Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kiállítása A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennálé nemzeti biztosa, dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a 2023. évi Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilon kurátorát és kiállítását. A zsűri a beérkezett […]

Az építészet természete

19. Nemzetközi Építészkongresszus, 2022. 03. 25. Szöveg: Ware-Nagy Orsolya Tizenkilencedik alkalommal találkoztak a hazai építészszakma képviselői az Artifex Kiadó és a Magyar Építőművészek Szövetsége együttműködésében megrendezett Nemzetközi Építészkongresszuson. Az építészet természete hívószó szervezte egy téma köré az idei előadásokat, amelyeket több mint hétszáz résztvevő követett figyelemmel a tavaly decemberben átadott MVM Dome küzdőterén berendezett helyszínen. […]

Építészet Ligete

A tervpályázat eredménye 2021 szeptemberében hirdette meg a Magyar Művészeti Akadémia az “Építészet Ligete” egyfordulós építészeti tervpályázatot a fenntartása alatt működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményeinek és új kiállítóhelyének elhelyezésére, valamint közintézményi funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes tervezésére. A feladat egy olyan kortárs komplexum tervezése volt az egykori BM Kórház telkén, […]

Újrahangolás

Az Operaház rekonstrukciója Építész: Zoboki Gábor Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Réthey-Prikkel Tamás A budapesti Operaházat már az 1884-es átadásakor óriási tisztelet övezte. Az épületet Ybl Miklós tervei alapján készítették, a maga korában építészeti csúcsteljesítmény volt, és ma is annak tekintjük. A mostani felújítás kezdeti programja részleges korszerűsítésről szólt, azonban a restaurátorok és a tervezők kutatómunkája […]

Tágas nézőpontok

PADME tudományos központ, Budapest Építészek: Losonczy Júlia, Oroszlány Miklós Szöveg: Kiss Tamás Fotók: Danyi Balázs A budai Várhegy kétségtelenül építészeti értelemben is az ország egyik legfontosabb helyszíne. A polgárváros utcahálózatát róva a középkori telekosztás, az egymásra rakódó korokból adódó történetiség nyíltan megmutatja magát. Az organikus városszövetek „nyáj és pásztor” – azaz a takaros házak sora […]

Kortárs és modern

Családi villa, Sopron Építész: Török-Szabolcs Bence Szöveg: Szövényi Anna Fotók: Batár Zsolt A belvárostól délre, a Lőverek alatt, a Ciklámen tanösvény közelében, egy jellegzetesen fenyőkkel borított északi fekvésű hegyoldalban épült egy kortárs villa. A város és a hegyek közé feszülő tájon néhol még a pincesor jellegű présházak máshol már jól méretezett lakóházak épülnek, alakulnak. Ez […]

Tanúfalak

Pasaréti Szent Antal templom és ferences rendház átalakítása, Budapest Építész: Sajtos Gábor Szöveg: Dragon Zoltán Fotók: Bujnovszky Tamás Rimanóczy Gyula ikonikus pasaréti Szent Antal templom és ferences rendházát az elmúlt pár évben a SAGRA Építész Kft. tervei alapján teljesen felújították, átépítették. Az épület lassan száz éves falai az építési korszakok, városszövet-változások tanúfalaivá váltak. Különös egy […]

Élő ikon

Magyar Szentek Plébánia új közösségi terme, Budapest Építészek: Balázs Mihály, Török Dávid, Falvai Balázs, Nagy Márton Szöveg: Götz Eszter Fotók: Bánhegyesy Antal Új közösségi termet kapott az ELTE lágymányosi campusán álló Magyar Szentek Temploma. A bővítés indokolt volt, hiszen az egyetem közelségében a templom sok fiatalt vonz. De hogyan lehet, és egyáltalán szabad-e egy ikonikus […]

Egyszerű eszközökkel

MAGtár, Alsóbogát Építész: M. Miltényi Miklós Szöveg: Szövényi Anna Fotók: Bujnovszky Tamás Alsóbogát egy mini település 250 fő körüli lakossal Kaposvár és Balaton között félúton. A kicsiny településnek Árpád-kori múltja és két kastélya is van. Egyikük, a Festetics-Inkey kastély egy szép, 16 hektáros kiterjedésű birtokkal, halastóval és egyéb megmaradt gazdasági épületekkel is rendelkezik. A más […]

Egy kisközség középülete

Sportcsarnok, Telki  Építész: Láris Barnabás Szöveg: Burián Gergő Fotók: Jaksa Bálint A Telki Sportcsarnok a község főutcája, a Budajenői út mentén található. Méretéből is adódóan a település meghatározó épülete. Létrejöttének sajátos története van: a megvalósult ház előzményeként egy donga alakú, hangárszerű fém sportcsarnokot épített a város. A héjcsarnok nem nyerte el a helyiek tetszését, jogosan […]