HAP Galéria, 2010. október 12 – november 12.

„Haladó gondolkodású és határozott világnézetű volt, de az emberek megítélésében soha nem ez vezette, hanem a szakmai és az emberi minőség. Igényes volt másokkal szemben is, de főként magával, talán azért is, mert nem jutott könnyen sikereihez.” (Hofer Miklós)

A brüsszeli világkiállítás magyar pavilonja (Németh Istvánnal), 1957

Kispolgári családba született Erzsébetfalván, 1910. június 23-án, nagyapja kőfaragó, apja asztalosmester volt. Szülei válása után az anyja Amerikába ment a nővéréhez, így 1920-tól leginkább a nagynénje nevelte, illetve az apjánál inaskodott. 1926-ban felvették az Iparművészeti Iskola bútortervezői szakára, ahol 1929-ig tanult. Kaesz Gyula és Weichinger Károly volt a tanárai, utóbbi tehetségét felismerve javasolta, hogy az építészképzésben folytassa tanulmányait. Pénzügyi megfontolások miatt Németországba ajánlotta be Bonatz professzorhoz. 1929 és 1930 között Stuttgartban kezdte meg tanulmányait a Műszaki Főiskolán, majd 1930 és1933 között Düsseldorfban az Állami Építészeti Akadémia hallgatója volt. Hazatérve két helyen is dolgozott: Nagy Antalnál bútorokat és lakásokat tervezett, illetve 1933-1934-ben Kozma Lajos, 1935-től Kaesz Gyula tervezőirodájának munkatársa volt.

1941 és 1945 között többször behívták katonai szolgálatra, végül amerikai hadifogságba került. 1945. november 15-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának dolgozója lett, 1943-től 1948-ig Preisich Gáborral közös építészeti irodát működtettek. Az 1945-ben megalakult Magyar Művészeti Tanács Iparművészeti Szaktanácsának tagjává válsztották, és az 1946-ban megalakult Új Építészet Körének titkára volt. Részt vett a Belügyminisztérium és a Mémosz székház tervezésében. Az állami tervezés létrejötte után az Építéstudományi Központ lakástervezési osztályát vezette. Ezt követően a Magasépítési Tervező Intézetben dolgozott, majd 1949-től a Középülettervező Vállalat igazgatója lett. Kiváló embereket szerzett meg munkatársnak, így a KÖZTI a háború utáni magyar építészet egyik korszakot minősítő műhelye lett. 1957-ben lemondott a posztjáról, az Általános Épülettervező Vállalat főépítészének nevezték ki. Nagyszerű alkotásokkal tette jelentőssé ezeket az éveket: a brüsszeli világkiállítás pavilonja és a pécsi klinika épülete következett munkásságában. Sávoly Pál mellett fontos szerepet játszott az Ezsébet híd újjáépítésében (1961-1964). 1960-ban meghívást kapott a Műszaki Egyetemre, ahol először a Rajzi Tanszék vezetője volt, majd egykori tanárától, Weichinger Károlytól 1966-ban átvette a Középülettervezési Tanszéket. Ezt a posztját 1976-ig töltötte be, az egyetemi katedrától 1980-ban vonult nyugdíjba. 1991. március 11-én hunyt el Budapesten.

megnyitó: 2010. október 12. 18 óra
a kiállítás megnyitja: Török Ferenc, építész