• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A kőkúti pálos kolostorrom és környezetének revitalizációja

    MÉSZ-MÉK Diplomadíj 2023

    Terv és szöveg: Tihanyi Dóra, BME
    Konzulens: Kronavetter Péter DLA

    A salföldi kőkúti pálos kolostorrom az egyik legrégebbi pálos emlék, a története az 1260-as évekre nyúlik vissza. A helyszín jelen állapotában is nagyon különleges, sokan látogatják, évente megtartott események helyszínéül is szolgál. A terv a hely jelentőségének emelésére és a használat kibontakozására ad egy javaslatot. A koncepció egyik fele, a kolostorromot érintő, szellemi tartalomhoz kötődik, a másik része az elhagyatott épületek használatának visszaállítása és nemesítése. Az épületek kéz a kézben fejlődtek, nyelvezetük a három elem egyensúlyáról is szól.
    A romhoz vezető út két oldalán meglévő kis építmények folytatásával megjelenő épületek kifeszítenek egy előkertet, amely a megtisztulás helyszíne. Itt megpihenhet az érkező, felkészülhet az emlékhelyre való megérkezésre. A kolostorok téri világának két alapvető eleme van: a templom és a kerengő, vagyis a kolostorudvar, amely – mint körülzárt kert – a befelé fordulás, az elmélkedés, zártság építészeti archetípusa. A kolostorrom tekintetében erre a két fő térre koncentráltam.
    A templomtér magasan megmaradt falainak és az ég, fák lombjainak találkozása különösen szép, úgy érzem nem kíván nagyobb beavatkozást, mint az eredeti funkciójának és jelentőségének megerősítését. Ezt a hangsúlyt a templomtér burkolásával, az imádságot, szertartásokat segítő falazott térbútorokkal, új fakereszttel adtam meg. A kolostorrom tekintetében azonban már nem érzékelhető a terek közötti differencia. A kolostorkert és a kerengő nem fellelhető. Ennek a fontos térnek a megidézéseként jön létre a kerengő pavilon, amelynek külső oldala zárt, a kert felé pedig nyitott.
    Eltávolodva a kolostorromtól, visszatérve a tisztásra jelennek meg azok a funkciók, amelyek a lelki tartalom helyett kicsit inkább a testi fáradtságra és szükségletekre koncentrálnak. A jelenlegi turista-pihenőhely falai között jelenik meg az ég felé törő torony, amely visszafogott marad, nem akarja elnyomni a kolostorromot. A lábakon álló, fa szerkezetű torony alsó szintje megmarad fedett-nyitott térnek, első emeletéről nyílik a zarándokok számára kialakított, visszafogott alvó menedékhely, felső emeletének zárt tere közösségi melegedő funkciót lát el. A zárt terek körüli fedett-nyitott terekről lehet letekinteni a környezetre.