• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Leróni valamennyi adósságot

    A Lechner-örökség film

    Szöveg: Szegő György

    Október 15-én az Uránia Filmszínház szecessziós nagytermében tartották meg a Lechner-örökség című, egyszerre fikciós- és dokumentum-elemekből építkező film sajtóbemutatóját. Előtte Szemán Róbert a régi kőbányai sörgyár mellett megnyíló – Lechner cégfeliratú – rendezvényközpont gazdája és egyben a film producere több leszármazottal beszélgetett a hely szelleméről és Kőbányán túlmutató fontosságáról, nem elhallgatva üzleti motivációikat sem. A film három történetet egyesít. Első: a kiegyezés Magyarországának impozáns gazdasági, művészeti teljesítménye, benne a Lechner-téglagyár és Ödön, az építész sikerei, elméleti harcai. Másik: a család mikro-történelme, melodramatikusan is izgalmas sztorija. Harmadik a film születésébe is bepillantást enged – a projekt mozzanatos érvényességű „régészeti leletre” hivatkozásával. Utóbbiról egyetlen mondat: a Maglódi úti építkezés során kútba zuhant munkagép „fedezte fel” az elfeledett Lechner-kúriát, így a rendezvényközpont is erről kapta a nevét. A dokumentumanyag mértéket tartóan közönségbarát, de dr. Kenyeres István, Brunner Attila, Csáki Tamás (Budapest Főváros Levéltára) értékként szólnak a szecesszióról.
    A két főszerepet három színész formálja meg: az idős Lechnert Gáspár Tibor, a fiatalt Vizi Dávid. Az idősebb szövegei sokszor mások hangján szólalnak meg. Pl. a narrátorén – ő Szamosi Zsófia, akinek játéka és mai selyem kosztümje hidat teremt múlt és jelen között. A rendező és forgatókönyvíró, Szabó Szonja e szinte lehetetlen műfajban úgy rakta sorba Lechner életének drámai és esztétikatörténeti részleteit, hogy ezek a filmben erősítik egymást: a Lechner-mozi élvezhető „kötelező olvasmány”.