Kő Pál kiállítása, Műcsarnok, 2025. 12. 12. – 2026. 02. 15.

Szöveg: Kondor-Szilágyi Mária

A Műcsarnokban rendezett emlékkiállítás tiszteletadás a 20. század második felétől a kétezres évek első évtizedéig aktív szobrász gazdag életműve előtt, egy új aspektus felől megközelítve, amely a kisplasztikákon keresztül jelöli ki az életmű fontos csomópontjait.

Kő Pál 1941-ben született a Heves melletti Perespusztán, Maczky Béla és a Maczky-családnál cselédeskedő Pataki Teréz szerelemgyermekeként. Mivel sem az apai, sem az anyai család nem fogadta be a megejtett leányanyát, a szülők tanyáról tanyára voltak kénytelenek költözni, így korai gyermekkora nagy szegénységben telt. 1957-ban édesapját az 1956-os szerepvállalása miatt bebörtönözték. A Képzőművészeti Szakgimnáziumban Kő (ekkor még Maczky) Pál először festő szakra került, de hamarosan átvették Somogyi József osztályába és szobrászként bontakoztathatta ki tehetségét.

A kiállítás három egységében bemutatásra kerülnek a legkorábbiaktól számított, kőből, fából vagy bronzból készített kisplasztikák, az érett művész plasztikái és Kő Pál köztéri szobrászatáról készült fotódokumentáció, valamint egy válogatás az utolsó években készült szobrokból. A harmadik teremben a Mohács Történelmi Emlékhely szobor installációjának Kő Pál által készített darabjai láthatók.

A nyolcvanas évektől készültek azok a bronzplasztikák, amelyek magyar költők (Kölcsey, Sinka István, Nagy László, Szécsi Margit), írók, zeneszerzők (Bartók, Kodály), művészek (Aba-Novák, Csontváry, Jankovics Marcell, Samu Géza) és királyok (III. Béla, Károly Róbert, Aba Sámuel) szobraihoz készülnek vázlatként. A köztérre helyezett királyokat és a magyar történelem és közélet szereplőit ábrázoló szobrai általában életnagyságnál kisebbek, és fontos szerepet kap a talapzatuk, amely vagy megemeli ezeket a középmagas szoboralakokat, vagy teljesen leviszi a szemlélő magasságába. Ez a fajta lépték, ami az életnagyságúnál kisebb formából következik, sokkal emberközelibbé, az értelmezés szempontjából elérhetőbbé teszi ezeket az alkotásokat. 1980-ban kiválasztják néhány munkáját,  a Szent Adalbertet, a Szent Gellértet és a Boldog Özsébet működésüknek legfontosabb eseményeit ábrázolva, a római Magyarok Nagyasszonya Kápolna díszítményei közé.

A mohácsi csata 450. évfordulójára létrehívott Történelmi Emlékhely a magyar (nemcsak korabeli) kultúrának az egyik legnagyobb szabású emlékmű-építési vállalkozása volt. 1960 szeptemberében dr. Papp László régész megtalálta a helyszínen az első két tömegsírt, amelyben 220-250 csontváz feküdt. Ez a felfedezés indította el azt a folyamatot, ami az emlékhely 1976. augusztus 29-i megnyitását megelőzte. A terület kialakítása során további három tömegsírt fedeztek fel. 1973-ban az Országos Természetvédelmi Hivatal a mohácsi csatatéren található tömegsírok környékét természetvédelmi területté nyilvánította, és 1974-ben megbízta Vadász György Ybl-díjas építészt, hogy készítse el az emlékhely építészeti terveit. A sírjelek elkészítésére [a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által] kiírt pályázat eredményeként a következő művészek kapnak megbízást 30-30 fejfa, kopjafa elkészítésére: Kő Pál, Kiss Sándor, Király József, ifj. Szabó István (Kő Pál a saját megbízásából Samu Gézának is juttatott feladatokat). Az emlékpark többi képző- és iparművészeti alkotására Pölöskei József ötvösművész (kapu), Bencsik István szobrász (térképkő), Illés Gyula szobrász (díszkút) és Rétfalvi Sándor szobrász (feliratos kövek).  A Kő Pál által készített, 29 szoborból, sírjelből álló kompozíciót a művész maga is munkássága csúcsának tartotta.