A Kós Károly Egyesülés
A társaságot 1989-ben alapította hét kisszövetkezet. Az alapítók egybehangzóan, vita nélkül választották Kós Károly nevét, természetes módon vállalva a név által hordozott szellemiséget és örökséget. A három alapító mester, Kampis Miklós, Makovecz Imre és Kálmán István vezetésével így jött létre a Kós Károly Oktatási, Kutatási és Vállalkozási Egyesülés.
A Kós Károly Egyesülés tevékenységét szabad elhatározások alapján, a közösség döntései szerint, a magunk alkotta és az előírt jogi keretek között végzi. Költségvetésének alapja a tagok hozzájárulása. Külső forrásokat csak a konkrét feladatok megvalósítása során, pályázati pénzek elnyerésével tud bevonni. Az egyesülés által megfogalmazott célok nagy részben a KÓS Károly Alapítvány keretei között valósulnak meg.
A magyar organikus építészet gyakorlatát, megismertetését és oktatását a Vándoriskola intézménye biztosítja. A kezdetektől fogva minden év szeptemberében pályázattal jelentkeznek a fiatal, végzett építészek a felvételi meghallgatásra. Évente 4-8 fiatal kezdi meg a munkát az egyesülés építész mesterei mellett. Három éven, hat féléven át különböző irodákban vesznek részt a munkában, közben önképző tanulmányokat folytatnak és pályázatokon vesznek részt. A Vándoriskolát befejezve, a mesterek vándorlevelével a kezükben egy megépült épületet mutatnak be (a választott mester irányításával) a társaság előtt, melyet megvédve oklevelet kapnak.
Az Országépítő folyóirat évi négy megjelenő számmal 1990-től kezdve működik. Építészet, környezet, társadalom; a folyóirat címében található területek az építészeti munkálkodás mellett a közösségeket érintő kérdések, gondolatok, kísérletek bemutatását jelentik. A szerkesztőség által példaértékűnek tartott történetek is bemutatásra kerülnek, így a folyóirat a szemléleti módot, gondolkodást is képviseli a művészeti terület elméleti síkján túl, a közösségek számára hasznosítható módon. Az Egyesülés jelentős részt vállalt a 2001-es tiszai árvíz utáni beregi újjáépítésben. Az újjáépítés számára készített tervek közül hatot az egyesülés építészei készítettek, de részt vettünk a teljes folyamatban. Gulács és Tákos településeken az újjáépítést szervező, gazdaként kézben tartó főépítészként láttak el feladatot a Vándoriskola bevonásával. Több száz épület épült meg fél év alatt a közreműködésükkel. Hasonló segítséget nyújtott a 2010-es borsodi árvíz után. Az újjáépítést előkészítendő 200 összedőlt épületet a helyszínen felmérték, és ezekre a konkrét telkekre készítettek újjáépítési tervet. Még erőteljesebb munkát és együttműködést igényelt a vörösiszap katasztrófa utáni építés. Kolontáron és Devecseren településrészeket kellett fejleszteni fél év alatt. Hat hónap alatt olyan településfejlesztés készült el az új házakkal együtt, amely békeidőben 10 év munka eredménye.
Időről-időre, évi 2-4 alkalommal az Egyesülés konferenciát rendez. Induláskor a szabad szellemi élet időszerű gondolatainak, kutatásainak eredményeit bemutató, azokból inspirációt merítő, megvalósítandó cselekvéseket elhatározó összejöveteleket szerveznek.