Z mint Zala

Járműipari Tesztpálya fogadóépülete, Zalaegerszeg Építész: Madzin Attila Szöveg: Götz Eszter Fotók: Bujnovszky Tamás A hazai gazdaság húzóágazatává vált járműipar hatása az utóbbi évtizedben egyre újabb területeken jelenik meg, elsősorban az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben, az infrastruktúrában és a városfejlesztésben. 2016 tavaszán kormányrendelet döntött arról, hogy a zalai dombok között egy világszínvonalú tesztpályát alakít ki, ahol a […]

Érdemes-e Zsámbékra modern építészetért kirándulni?

A Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont átalakítása és bővítése Építész: Kovács Zoltán Szöveg: Dévényi Tamás Fotók: Danyi Balázs Az idén kilencszáz éves premontrei szerzetesrend Zsámbékra 100 évvel később érkezett meg, és 1475-ig volt az övék a Keresztelő Szent János tiszteletére épült monostoruk. Komoly elégtétel, hogy az alapító Ainordi (Aynard) lovag 1200 körüli kővárának romjaira épült […]

Szerencsés csillagzat alatt

Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi Építész: Turi Attila Szöveg: Tatai Mária Fotók: Dénes György Az első benyomás a fő forgalmi út felől: vonzó középület. Homlokzata tagolt és változatos, anyagai, színei egységessé teszik. Kissé kiugró előtetős bejáratai és a kiszűrődő gyerekzsivaj szinte beinvitál. A főbejáraton belépve két szint magas aula oldott, világos, oszlopokkal tagolt tere fogad. […]

Kettős kihívás

Országgyűlési Hivatal irodaháza, Budapest Építész: Vadász Bence Szöveg: Csontó Sándor Fotók: Bujnovszky Tamás Az Országgyűlési Hivatal székházának átadása egy olyan koncepció záróaktusa, amely az új helyzet mentén újragondolást, elemzést diktál. Ami itt történt, az kettős kihívásnak felel meg: teljes hasonulás a szimmetrikusan elhelyezett historizáló rizaliton és modern, 21. századi belső terek a homlokzat mögött. A […]

Emeld a tétet!

Családi ház, Budakeszi Építész: Bártfai-Szabó Gábor Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Bujnovszky Tamás Visszatérőknek is mondhatnánk őket, hiszen Bártfai-Szabó Gábor és szintén építész felesége, Bártfai-Szabó Orsolya már második házukat építik Budakeszi egykor zártkertes településrészének egyik dűlőjében. Korábbi családi házukat, amely elnyerte az Év Háza díjat (lásd MÉ 2010/6), a szükség szülte. Most sincs másként, csak a […]

A természet ölén

Családi ház, Bugyi Ürbőpuszta Építész: Vékony Péter Szöveg: Kiss Tamás Fotók: Palkó György Az ország területére délről beékelődő Duna-Tisza közi homokhátság legészakabbi szegletében járunk, messze Budapest nyüzsgésétől, de annak még könnyen elérhető szükségszerű közelségében. A terület sokszínű természeti adottságokkal rendelkezik, amely – az itt élők számára evidenciaként – állandó nyugalmat kínál a városi lét elől […]

Aurea Mediocritas

Élelmiszeripari Üzem, Karcag Építész: Csanády Gábor Szöveg: Móré Levente Fotók: Csanády Gábor Feszes, szimmetrikus szerkesztés és kellemes ritmus jellemzi a karcagi Szentannai Sámuel szakközépiskola új élelmiszeripari üzemét, amelyet Csanády Gábor az Alföld építészeti hagyományának tiszteletben tartásával, mégis jól azonosítható kortárs jegyekkel alkotott meg. Százhúsz éve már, hogy 1899-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter felavatta a karcagi […]

Pálcikaerdő

Háziorvosi Rendelőintézet, Kőbánya, Budapest Építészek: Horváth Roberta, Mészáros Erzsébet Szöveg: Ulrich Tamás Fotók: Mészáros Erzsébet A volt körzeti orvosi rendelő a Kőbánya-alsó vasútállomás közelében, a Kőbányai út és a vasút közötti területen, a Pongrác út és Pongrác köz közötti úszótelek-szerű területen épült a hetvenes években. Budapest valamikori iparkerületében járunk, ahol ma inkább kiürített, elhagyott ipari […]

Iskolák és pofonok

Szövetségi Gimnázium, Aspern Építészek: Fuchs & Fuchs Architekten Szöveg: Szegő György Fotók: Hertha Hurnaus, Paul Ott Aspern és Seestadt bécsi elővárosok a Duna szabályozása után maradt tóvidéken. Néhány éve az U2 metróvonal – többek között a Zaha Hadid által tervezett WU gazdasági egyetem campusa és egy új kórházkomplexum érintésével – közel hozta ide a belvárost. […]

Nagybetűs architektúra sokarcú tartalommal

Puskás Aréna, Budapest Építész: Skardelli György Szöveg: Szegő György Fotók: Palkó György A november 15-i Magyarország–Uruguay mérkőzéssel megnyílt Puskás Aréna sokfelől megközelíthető téma. Engem is érint a nosztalgia. Csak nemrég fogtam fel, hogy az életen át űzött-nézett foci már nem az, aminek megismertem. Már nem csak sport és nem csak tömeg-szórakozás, de a hozzá kapcsolódó […]

A világot jelentő kör

Debreceni Nemzetközi Iskola Építész: Bordás Péter Szöveg: Bán Dávid Fotók: Palkó György A hagyományos iskolai struktúrák kereteit finoman próbálja feszegetni, az oktatási tereket a szabadabban, átláthatóbban kezelni a BORD Építész Stúdió tervezte új nemzetközi iskola Debrecen határában. Az elmúlt bő évtizedben itthon és világszerte egyaránt egyre élénkebb szakmai és közéleti viták zajlanak arról, milyen is […]

Közönségsiker

A Kaposvári Csiky Gergely Színház rekonstrukciója Építészek Architects: L. Balogh Krisztina, Halas Iván, Ifj. Lőrincz Ferenc Szöveg Text: Szegő György Fotók Photos: Ifj. Lőrincz Ferenc A magyarországi színházi élet több korszakában is élen járt az a színházkultúra, ami a Kaposvári Csiky Gergely Színház falai között született. Színpadán Bartók Bélától Honthy Hannáig a 20. század sok […]