Zubreczi Dávid: Templomséták Budapesten

Kedves László Könyvműhelye, 2020, 400 o. Szöveg: Götz Eszter A megrázkódtatásokkal teli 2020-as év az életmódunk gyökeres változásaival együtt néhány egészen kedves meglepetést is hozott. Például azt a tömegessé lett jelenséget, hogy az ember maga vagy néhány barát, családtag társaságában elindul felfedezni a világot – annak is azt a részét, ami eddig is közel volt […]

Barokk freskófestészet Magyarországon

Egy kutatási program a műemlékvédelem szemszögéből Szöveg: Nagy Veronika, Gaylhoffer-Kovács Gábor Fotók: Gaylhoffer-Kovács Gábor 2019 őszén jelent meg a Barokk freskófestészet Magyarországon című könyvsorozat első kötete. 2020 novemberében a második kötet is napvilágot látott, és folyamatban van a továbbiak kiadása is. A barokk freskófestészetről összefoglaló feldolgozás utoljára 1955-ben jelent meg. Nemcsak az azóta eltelt több […]

Szalai András: Kis magyar snassz és neociki

Kieselbach – SBS Kft., 2020, 410 o. Szöveg: Szegő György Fotók: Szalai András Szalai írja: „Kezdetben csak a képek voltak.” Azután a kiindulás lett egy egyetemi tanulmányút, a Tölgyfa Galéria-beli „Pénteki építész esték” és sok beszélgetés a galériát igazgató Bodor Ferenccel a közeli Bambiban. Bodor találmánya a „kis magyar snassz” kifejezés is. De a gyakori […]

Szövényi Anna: Budapesti terek

TERC, 2021, 299 oldal Szöveg: Götz Eszter Szövényi Anna új munkája a városi terekkel foglalkozik, szám szerint 54 budapesti köztérrel, ezek történetét, karakterét, arányait, épületeit, közlekedési kapcsolatait, hangulatát és a városlakók számára kínált lehetőségeit vizsgálja. Háromszáz oldalnyi térelemzés: első ránézésre egy kifejezetten szakmai közegnek szóló könyvvel van dolgunk. De ha belelapozunk, laikus olvasóként is magával […]

A magyar zsidó emancipáció építésze

Oszkó Ágnes Ivett: Baumhorn Lipót. Holnap Kiadó, 2020, 224 o. Szöveg: Klein Rudolf Oszkó Ágnes hiánypótló műve a Holnap Kiadó Az Építészet Mesterei sorozatában jelent meg, ami valószínű nemcsak Magyarország, hanem a régió egyik legtartalmasabb könyvsorozata. A 2020-as évben egymást követve jelent meg az Árkay- és a Baumhorn-kötet. Utóbbi mű a szerző doktori disszertációjának (ELTE, […]

Barokk freskófestészet Magyarországon II.

MMA Kiadó – Magyar Építészeti Múzeum, Bp. 2020. 559 o. Szöveg: Szegő György Az MMA-MÉM kötetei a mai Magyarország barokk falképfestészetére koncentrálnak: a feladat átfogása – a könyvsorozat – tiszteletre méltó vállalkozás. A munka a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékének Barokk festészet Magyarországon c. kutatási programjának, a 2006-ban alakított nemzetközi tudóscsoport folyamatos tapasztalatcseréjével megtámogatva, […]

Kallina Mórtól Sztehlo Liliig

Árkay. Egy magyar építész és művészdinasztia Holnap Kiadó, Az építészet mesterei sorozat, Budapest, 2020 Szöveg: Gács János A Holnap Kiadó méltán népszerű sorozatának új kötete egy kiterjedt művészcsalád három generációja öt tagjának munkásságát mutatja be Csáki Tamás szerkesztésében. A hét fejezet szerzői Csáki Tamáson kívül: Benárd Aurél, Bizzer István, Gergely Katalin, Lantos Edit, Pandur Ildikó […]

Építészet & innováció

A BME Építőművészeti Doktori Iskola évkönyve A BME Építőművészeti Doktori Iskolája immár negyedik tematikus évkönyvét publikálja, a most megjelent kötet a 2019–2020. tanév eredményeiből válogat. A korábbiakhoz hasonlóan ez a kötet is a doktoranduszok első két, tematikusan szerveződő képzési évének tanulmányait és tervpályázati munkáit tartalmazza. A kutatás mindig a tematikus év keretei között zajlik, a […]

Zalavári József: Design Játékok

A forma tervezésének játékai és játszmái Scolar kiadó, 2020. Szöveg: Botzheim Bálint Designelmélettel viszonylag kevesen foglalkoznak. Ezért is nagy öröm, hogy Zalavári Józsefnek már a második kötete jelent meg e témában. A könyv három részre tagolódik, az elsőben elméleti tanulmányokat olvashatunk. A design világának problémáit és néhány közelmúltbéli eseményét, mint a Volkswagen emissziós botránya, vagy […]

Tűzben született

A korszakteremtő Asphaleia színpad története Szöveg: Götz Eszter Kevesen tudják, hogy a hagyományos, kétdimenziós díszleteket mozgató kulisszagépek után Magyarországon, az Operaházban született meg az első, mai értelemben vett korszerű színpadtechnikai gépezete, az Asphaleia-rendszer. Csaknem száz évet élt, az Operaház 1884-es megnyitásától egésze 1980-ig, amikor egy felújítás során kibontották. Borsa Miklós és Szabó-Jilek Iván most megjelent […]

Az Országház építése és művészete

A Nemzet Főtere – A Kossuth tér története Szöveg: Szegő György Két impozáns – bátran mondható, bibliofil – kötetet jelentetett meg az Országház Könyvkiadó. A T. Házat és művészetét, építőművészetét monografikus igénnyel tezaurusszá szerkesztő Sisa József és munkatársai egyszerre szolgálnak kultúr- és politikatörténettel, valamint építészet- és művészettörténettel. Sisa a korszakot kutató, kiemelkedő művészettörténészként racionális rendszerben […]

Insula Leporum

Margitsziget. Budapesti kultúrtörténeti séták IV. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2020. 239 o. Szöveg: Gács János   Új kötettel gyarapodott a Fekete Sas Kiadó népszerű sorozata. A Margitszigetről szóló, kézbe és kabátzsebbe is belesimuló kötetet az előző háromhoz hasonlóan Saly Noémi szerkesztette, és a jól bevált szerzőgárda: Csontó Sándor, Gecséné Tar Imola, Götz Eszter, Holló Szilvia […]