A Kós Károly Egyesülés jubileumi kiállítása és konferenciája elé, Műegyetem, 1998

Szöveg Text: Paolo Portoghesi

Mi jellemzi a maguk építészetét, amilyenre egész Európában szükség volna? Mindenekelőtt az, hogy visszatértek az emberi léptékhez. Ezek az épületek nem taszítják el az embertől a természetet, hanem a hasonlóság folytán jelenlévővé teszik; azt mondhatnánk, hogy szinte állati tulajdonságokkal vannak felruházva: azt az érzést keltik, hogy képesek lélegezni, belsejükben mintha véráram lüktetne. Ami a maguk építészetében megragad, az a dolgok szövetének szentelt figyelem, a kohézió, azok az elemnek, amelyek szinte élő sejtekké teszik a házakat. Tehát ez egy olyan építészet, amely – talán öntudatlanul – számot vet azzal a ténnyel, hogy az új tudományos paradigma nem úgy fogja fel a valóságot, mint az egymásra rétegeződő elemek halmazát, hanem mint egy csodálatos hálózatot. Mint a halászok szimbolikus jelentésekkel felruházott hálóját, talán ez a metafora ragadja meg a valóságot a legidőszerűbb módon. És a maguk építészete – mint a mai időben egyetlen más építészet sem – bővelkedik a metaforákban.