Lövőház, újratöltve

Haris Park, Budapest Építészek Architects: Kovács Márton, Göcsei Sándor Szöveg Text: Okrutay Miklós Fotók Photos: Darabos György Az 1696-os alapítású Budai Polgári Lövészegylet több korábbi helyszín után 1885-ben költözött végleges otthonába. A széles körben ismert Marczibányi téri épület Hofhauser Antal tervei alapján épült az egykor a város szélén elterülő, felhagyott agyagbánya területén. Az épületegyüttes évtizedes […]

Illeszkedő, radikális minimalizmus

James-Simon-Galerie, Museumsinsel, Berlin Építész: David Chipperfield Szöveg: Szegő György Fotók: Stiftung Preussicher Kulturbesitz A berlini Múzeum-sziget létesítményei és azok építészete sokáig Poroszország nagyhatalmi, majd Németország birodalmi tekintélyét reprezentálták. Az 1945–1989 között kettéosztott város keleti felének körülményei között sem akarat, sem képesség nem volt ennek a világjelentőségű kultúrközpontnak korunk szintjén megvalósuló rekonstrukciójára, fejlesztésére. Az éppen 30 […]

Határozott rendteremtés

Borászat rekonstrukciója, Pitigliano, Olaszország Építész: Antonello Stella Szöveg: Kertész András Tibor Fotók: Roberto Vaccai Toszkánában járva-kelve sűrűn lehet olyan csodás településeket látni, mint Pitigliano. Ez a kis hely azonban a többi között is különleges: elhelyezkedése révén Bolsena, a Bolsenai-tó és Róma közelsége miatt, az antik világ és a barokk speciális keveredése révén egészen egyedi atmoszférája […]

A hely, ahol…

Meghittség, kreativitás, flow Szöveg: Fejérdy Tamás, Miszlivetz Ferenc, Takács Laura Az építészeti – és városépítészeti – terek a történelmi kisvárosok esetében többnyire nem hasznossági kalkulációk, hanem emberi szükségletek, kialakult és rögzült szokások, a régi idők tisztelete, a látvány megragadó hatása, azaz természeti, kulturális és esztétikai kódok alapján születtek. Ennek a szerves és komplex emberi és […]

Tájsebgyógyítás művészettel

Vulkánpark, Zalahaláp Szobrászok: Rhea Marmentini, Balanyi Zoltán Szöveg: Szász Balázs Fotók: Rhea Marmentini, Balanyi Zoltán Az orvos- és művészcsaládba született chilei-magyar szobrász, Rhea Marmentini a mediterrán és a kontinentális klíma találkozásánál fogott bele, hogy megvalósítsa egyik régi vágyát: a Haláp-hegy tájsebének, a 34 hektáros volt bazaltbányának rekonstrukcióját. Marmentini előző nagy projektje is egy tájseb begyógyítása […]

A társadalmi stabilitásról

Építészet és szociológia A II. Építészeti Nemzeti Szalonon Szöveg: Antal Z. László Fotó: Ilovszky Béla / theater.hu A II. Nemzeti Építész Szalon megnyitó ünnepségén – Szegő György, a Szalon főkurátorának felkérésére – az egyik megnyitó beszédet egy szociológus, Miszlivetz Ferenc, tartotta. Most pedig engem, egy másik szociológust, kért arra hogy írjam meg, milyen gondolatok fogalmazódtak […]

JövőCsarnok

Gondolatébresztő konferencia a Műcsarnokban JövőCsarnok – Építészet a 3D nyomtatás korában, 2019. május 25. Szöveg: Tatai Mária Építészeti tanulmányaim és munkásságom során én még papírra rajzoltam a terveket, amelyeket társtervezők és kivitelezők, sok szakember együttes munkájával lehetett megvalósítani. Mára lehetővé vált számítógépes programok segítségével kialakítani a formákat, s már lehet egy nap alatt is házat […]

Hétköznapi irregularitások

Alkotóhét a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszékén Szöveg: Hory Gergely, Major Zoltán, Müllner Péter (Prtzn Architecture) Fotók: Roszkos Zsófia, Prtzn Architecture Témavezetőként kaptunk meghívást a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke által szervezett alkotóhétre. A téma a debreceni MODEM szeptemberben megnyílt Panel című kiállításához kapcsolódott. A múzeum a kiállítással egyidőben a város három különböző lakótelepén egy-egy […]

Materializmus és idealizmus

A (mai magyar) műemlékvédelemben Köszöntő az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem 2019. évi kurzusához Szöveg: Nagy Gábor Az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem 1971-ben Egerben indult, majd átköltözött Noszvajba. Én még a múlt század utolsó éveiben érezhettem meg ezt a nyári egyetemi érzést, amit aztán többször sikerült megerősíteni. Örömmel jöttem, mert mindig jó érzés volt átélni az […]

A városkép felbomlása

Szöveg: Paul Virilio† Fordítás: Tillmann Ármin A határ fogalma az őskor cölöpkerítései óta némi jelentésmódosuláson ment keresztül, ami egyaránt vonatkozik annak felületére [façade], mint ahogy annak ellentétére is. A palánktól a kőből készült erődfalon át egészen a képernyőig a felülethatár [surface-limite] állandó, észrevehető és észrevétlen átalakulásoknak volt kitéve. Feltehetőleg ennek az átalakulási folyamatnak az utolsó […]

Észleletkísérletek homlokzatok tervezésével

A New Vision szellemi műhelye Szöveg: Losonczi Anna Az alábbi tanulmányban a New Vision (új látás, új látásmód, új víziók) kifejezéssel fémjelzett vizuális észleléssel foglalkozó alkotó csoportot mutatom be, a magyar alkotók (többek között Breuer Marcell, Moholy Nagy László, Kepes György) munkásságára helyezve a hangsúlyt. Az interdiszciplináris témában kutató-alkotó csoport szakmai eredményeinek példájával szeretném bemutatni […]

Peter Halley: Heterotópia

L’Accademia di Belle Arti di Venezia, Velence, 2019. május 7. – augusztus 10. Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Szegő Hanna A képzőművészeti biennálé ideje alatt Velence valóságos műtárgyraktárrá változik. Szerte a városban kiállitások várják a látogatót, rengetegen kihasználják ezt az időszakot, hogy a biennálé flow-jához csatlakozzanak. A Grand Canalét határoló földnyelv tenger felé néző részében, a […]