Kilátás, bor, kell ennél több?

Laury Borászat, Mindszentkálla Építész: Sajtos Gábor Szöveg: Szövényi Anna Fotók: Bujnovszky Tamás Mindszentkálla felé haladva, a főút melletti dombokon a szőlősorok közt egy-egy ház tűnik fel, fehér oromzatával, majd továbbhajtva elvész a hegy mögött. Amint letérünk a falu felé, a hegytetőn egy szürke sziklaszerű kontúr sejlik fel, nem a hegy oldalába illesztve, hanem a tetőn […]

Hellyé válni

Új piac, Üllő Építész: Rombauer Gábor Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Hlinka Zsolt Az új üllői piac telepítése sajátos, ahogy L-alakban körülveszi a városháza tömbjét, ugyanakkor ebből számos egyedi, karakteres helyzet is teremtődik. Az elsődleges feltárulás értelemszerűen a városháza felől adódik, a két nyitó pavilon kapuzatot képez – a megoldás megismétlődik az épület hátsó bejáratán is. […]

Ipari műemlék újradefiniálása

Selyemgyár Kulturális Negyed, Mohács Építész: Dombai Gyula Szöveg: Rabb Dániel Fotók: Kalmár Lajos A mohácsi egykori selyemgyár barnamezős területének rehabilitációjával egy ipari műemlékegyüttest sikerült megmenteni az enyészettől. Az egykori gyár a második világháborúig élte virágkorát, majd az 1960-as évekig hányatott sorsa volt; ekkor jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az épületeken és a gépeken is. 1Az épületegyüttest […]

Szabaddobás

Sportcsarnok, Veresegyház Építész: Zsigmond László Szöveg: Csontó Sándor Fotók: Hlinka Zsolt A veresegyházi közösség sport- és szabadidős tevékenységeinek és szükségleteinek kielégítésére a város önkormányzata és az 1928 óta működő Veresegyházi Városi Sportkör 2017-ben egy kézilabda munkacsarnok építését határozta el. A tervek két évvel később jutottak el a megvalósításig. A város központi részén elhelyezkedő sportcsarnok kifelé […]

A Duna visszafoglalása

Új szabadtéri strandok Budapesten Szöveg: Götz Eszter Fotók: Beliczay László Budapest egyedülálló fekvésének kulcsa a várost kettészelő Duna. Európában ritka az olyan főváros, amelyik ilyen hosszú folyóparttal büszkélkedhet, ráadásul még a 21. század elején sem sikerült végig lebetonozni. 2021 nyarán két dunai strand is megnyílt a budai oldalon: a Kopaszi-gátnál a SHO Beach és a […]

Városi úszó oázis

Little Island, New York Építész: Thomas Heatherwick Szöveg: Szegő György Fotók: Michael Grimm, Thomas Schenck – Little Island New Yorknak három frekventált rozsdazónája is egykori rakpart. Ebből kettő Manhattan East River, illetve Hudson River folyópartja. Előbbit egy gyorsforgalmi úttal modernizálták, utóbbin a városlakók kaptak teret. A New York Pier 55-ön a londoni sztárdesigner, Thomas Heatherwick […]

Beton-fa ékszer a tájban

Naplás-tavi kilátó Építész: Gutowski Robert Szöveg: Tatai Mária Fotók: Bujnovszky Tamás A Naplás út menti tavat, azaz a Szilas-pataki víztározót 1978-ban hozták létre a patak duzzasztásával egy lápos völgyben, és 1997-től természetvédelmi területté nyilvánították az erdős-rétes környezetet. A tó Budapest legnagyobb állóvize is egyben, a fölé magasodó dombot pedig most egy kilátó építésével koronázták meg. […]

Digitális Múzeum terve

Veszprém, EKF 2023 Terv és szöveg: Kalmár László, Zsuffa Zsolt Az elmúlt évtizedek radikális változásokat hoztak a múzeum, mint intézmény műfajában. Az 1970-es évek végén a párizsi Pompidou Központ lépett elsőként egy forradalmian új koncepcióval – megépültekor nem csupán egy látványos „kiállítógép” volt, hanem egy olyan közösségi fórum, amely hamar megtalálta fontos, központi helyét a […]

Tornyok bűvöletében

Györgyi Dénes tervei a debreceni városházához Szöveg: Magyaróvári Fanni Izabella Fotók: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Idén 90 éve, 1931 tavaszán zárult le a debreceni városháza nagyszabású tervpályázata. A két világháború közötti időszak kiemelkedő építészeti alkotásai sok esetben kizárólag tervek formájában készülhettek el, elsősorban a gazdasági válság, majd a második világháború kitörése miatt. […]

Oszmán örökség

Zarándoktelepülés Szulejmán szultán szigetvári türbéje körül szöveg: Pap Norbert, Kitanics Máté Szulejmán szultán oszmán zarándokvárosa a Szigetvár melletti Turbékon történelmi léptékkel nézve meglehetősen gyorsan jött létre az 1570-es évek közepén. Ugyanakkor nem egy statikus építészeti struktúra alakult ki itt, hiszen fennállása alatt, az 1680-as évek végéig többször változott és bővült. Funkciói is gazdagodtak, lakóinak száma […]

Ráday Mihály forradalma

A mozgalom kezdetéről Szöveg: Szegő György Ráday Mihály operatőrként, rendezőként, a 30 éven át futott legendás televíziós sorozatán túl számos tévéjátékot, dokumentumfilmet, gyerekműsorokat készített. 15 éven át láthattuk a Katona Tamással közös televíziós sorozatukat 1848-ról. Könyveket, újságcikkeket írt, országos szintű egyesületet és városvédő gyerektábort szervezett. Kijárta a Róth Miksa ház vagy a kézdivásárhelyi napfényműterem megőrzését. […]

Egy másik modern felfedezése Magyarországon

Szöveg: Laczó Dániel Magyarországon kétszer terjedt el a modern építészet a világháborút követő évtizedben. Az első a háborút közvetlenül követő koalíciós időszak volt, amikor az állami beruházások esetében is egyeduralkodóvá vált a modernizmus. Az 1949-re lezajlott kommunista hatalomátvételt fordulat követte a művelődéspolitika terén is: a diktatúra a művészeti életre is kiterjedt és a szocialista realista […]