Szöveg: Somogyi Krisztina

Számos környezetpszichológiai kutatás bizonyítja, hogy a hely, ahol élünk, alakít minket, hatással van ránk, miközben persze mi is alakítjuk azt. A számunkra kedves helyekhez kötődünk, vigyázunk rájuk, visszajárunk oda pusztán az öröm kedvéért is, míg más, kellemetlen helyek akár deviáns viselkedéseket, így például rongálást is bevonzanak. Az iskola az épületek sorában két okból is kiemelt fontosságú hely: egyrészt az ember a felnövekedés kitüntetett időszakban jár iskolába, tehát a szocializáció folyamatában aktív komponens. Másrészt a gyerekek nagyon sok időt töltenek ezekben az intézményekben, márpedig a fontos és hosszútávon használt élményhelyszínekhez erős érzelmi viszony alakulhat ki, amire alapozva az iskola az identitásunk részévé is válhat. Az egyes iskolaépületek vizsgálata természetesen összefügg azzal, hogy egy társadalom mit gondol magáról a tudásról, milyen a tanárok presztízse, hogyan értelmezi az egészséges étkezést, vagy hogy a mozgásnak, vallásnak, tudománynak etc. mi a jelentősége. A konkrét iskolák működése és megjelenése mind fizikai, mind szellemi értelemben tehát leválaszthatatlan a társadalom egészéről. Ráadásul az iskolaépítészet a felnövekvő generáció színtere. Ez ma komoly kérdéseket vet fel, mert az életünk drasztikus módon változik: a 21. század első negyedében elszaporodtak a világjárványok, háborúk és ökológiai krízishelyzetek, a fizikai tér globális értelemben szűkül, a digitális környezet megerősödött, a mesterséges intelligencia egyre több funkciót vesz át. Ebben a környezetben az oktatás/tanulás szerepe, módja, feladata, célja is átalakul – szükségszerűen az iskolaépítészetnek is változnia kell.