• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A hit távlatai

    A kegytemplom környezetének fejlesztése, Máriapócs

    Építészek: Salamin Ferenc, Salamin Pál
    Szöveg: Botzheim Bálint
    Fotók: Dénes György, Botzheim Bálint

    Egy kegytárgy ereje nem csak a rajta keresztül megnyilvánuló csodákkal és imameghallgatásokkal mérhető, de része van a zarándoklatok által megtapasztalható közösségformálásban is. A kegytárgynak otthont adó hely számára ugyanakkor feladatot jelent a hátteret adó infrastruktúra megteremtése és fenntartása. (…)

    A Hajdúdorogi Főegyházmegye a kegyhely környezetének megújítását célzó átfogó fejlesztések időbeli fókuszpontját a kegykép 1715-ös könnyezésének, Máriapócs zarándokhellyé válásának 300. évfordulójára helyezte. Első ütemként 2015 februárjában adták át az Emmanuel ház Zarándokközpontot, ugyanez év novemberében készült el a templom mögött álló Nemzetiségek Háza, decemberben a II. János Pál pápa téren álló Csodák Tornya. Utolsóként a Családvár építése fejeződött be, melyet a kivitelezési munkák csúszása miatt csak 2016-ban adhattak át.

    A fejlesztések jelentőségét a városszerkezet léptékében is érdemes megvizsgálni. A mai templomtér környékének utcaszerkezete már az első katonai felmérésen (1763–1787) megfigyelhető. A második felmérésen (1806–1869) pedig már látszik az 1756-ban befejezett Szentmihály templom és a Bazilita kolostor. A városszerkezet tehát évszázadok óta változatlan, azonban a templomtér falusias karaktere a most elkészült épületek térfalainak köszönhetően kisvárosivá alakult át. Az első lépés, amely ezt az utat kijelölte, az 1997-ben épült zarándokház volt, melyet Török Ferenc és Bartók István tervezett a tér északnyugati sarkára. A most elkészült Családvár és az Emmánuel ház, bár két külön épület, mégis lehet róluk egységként beszélni, mint a zarándokház bővítése. A két épület befejezi a teret körülölelő térsort, a nyugati oldalon a zarándokház térfalát folytatva, majd lezárva azt a déli oldalon. Itt fogják megépíteni az Emmanuel ház jelenlegi oromfalához csatlakozó piacépületet is, amely Salamin Ferenc terveiben ugyan szerepelt, de a megvalósítása a későbbiekre maradt.

    Családvár Zarándokház
    Vezető építész: Salamin Ferenc
    Építész munkatársak: Salamin Pál, Szilágyi Szabolcs
    Statika: Mantuano Tamás
    Gépészet: Erhardt Péter
    Elektromos tervezés: Münnich Gábor
    Közmű: Bíró Károly

    Zarándokközpont (volt óvodaépület)
    Vezető építész: Salamin Ferenc
    Építész munkatársak: Salamin Pál, Szilágyi Szabolcs, Nemes Dávid
    Statika: Mantuano Tamás
    Gépészet: Nagylucskay László
    Elektromos tervezés: Münnich Gábor
    Közmű: Bíró Károly

    Nemzetiségek Háza 
    Építész vezető tervező: Wachsler György
    Építész tervező: Horváth László
    Statika: Vértesy László
    Gépészet: Boros Iván
    Elektromos tervező: Rácz Géza
    Rehabilitációs szakmérnök : Sipos Zsolt

    Csodák Tornya
    Vezető építész: Salamin Pál
    Építész konzulens: Salamin Ferenc
    Statika: Pongor László
    Elektromos tervezés: Münnich Gábor