Kubinszky Mihály: A régi soproni Lőverek, második bővített kiadás, Stil Nuovo, 2013

Szöveg: Götz Eszter

Második, bővített kiadásban jelent meg Kubinszky Mihály képes Lőver-története (az első kiadásról lásd: MÉ 2006/1). A kiadást részben az indokolta, hogy a páratlanul alapos összegzés néhány év alatt teljesen elfogyott, részben pedig azok a változások, amelyek a könyv tárgyát képező soproni Lőverben az első megjelenés óta végbementek.
Várostörténet és személyes emlékek együtt adják a könyv lényegét. Kubinszky Mihály magát szerényen „egy lőverlakó építésznek” nevezi a kötet alcímében, noha kevesen nem tudják, milyen gondos és aprólékos munkával gyűjti évtizedek óta városa történetének részleteit, fotózza a soproni épületeket, figyelemmel kíséri a változásokat. Városrészről okosan beszélni csak így lehet, ahogyan ő teszi: a másfél évszázados történet egyes fejezeteihez hozzáfűzi az ott helyben megélt gyerekkor élményeit, a házakat lakóikkal, az utakat és kerteket használóikkal együtt szemléli, és minden változás rögzítésénél mérlegel: mi árt, mi használ szeretett városának, mi az, ami még élteti és mi rombolja a Lőverekben létrejött egyedi életmódot – ami a kötetet olvasva már nem is életmódnak, hanem világszemléletnek tűnik. A város és a természet érintkezési pontján, a Sopron környéki gyümölcsöskertekben ugyanis a gondoskodás gyakorlati formái, az elkülönülés és a közösségi lét formái olyan pontosan körülírva jelennek meg, hogy tágabb értelemben is találó képet adnak a városhasználat európai történetéről.
Kubinszky azonban még ennél is többet tesz a kötetbe. Elemzi és az európai építészettörténet vonulatában elhelyezi a lőveri házak egyes típusait, végighalad a háztól a kerítésen, kerten, melléképületeken és utakon át egészen a legújabb időkben odatelepedő garázsok vizuális megfogalmazásáig. Minden épület és építmény, minden környezeti elem a nagy egész, a Lőverek hagyományaihoz való viszonyulásával együtt kap helyet nála.
A kötet első változatának minden erénye – a rendkívül jó archív és mai fotóanyag, az esszészerű írói stílus és a precizitás – a második kiadást is élvezetes olvasmánnyá teszi. A bővítésben az utóbbi nyolc esztendő változásait rögzíti, néhány újonnan épült, kortárs építészeti mondandót a Lőverben hozó házat elemez, de kitér mindenre, ami a környék életében új, a helyi névadási szokások megváltozásától a halódó gesztenyefákig.
Ha csak minden századik építész vagy író, kutató, művészettörténész vagy laikus városlakó ilyen szeretettel és figyelemmel fordulna saját lakóhelye felé, és Kubinszkyhoz hasonló módon a természet és az épített környezet, a családok és az intézmények történetét képes lenne egyetlen összefüggő folyamatként látni, nem kellene aggódni a magyar társadalom környezetre való érzékenysége miatt.