Szöveg: Ulrich Tamás
A KÖZTI 66 című könyv ünnepélyes bemutatóján is, valamint a FUGA-ban történt ismertetésen is elhangzott Ferkai Andrástól: „Ha nem semmisült volna meg a Közti tervtár anyaga nem is vállaltam volna a feladatot.”
A kezek evangéliuma
Sarepta Evangélikus Szeretetotthon, Budapest Építész: Krizsán András Szöveg: Zöldi Anna Fotók: Bujnovszky Tamás A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon újonnan átadott épülete a funkciónak leginkább megfelelő alaprajzi elrendezést követi. Első ránézésre egy szimpla H betűt mintáz – mégis, ha úgy tetszik, mint két egymás felé hajló tenyér óvja azokat, akik máshol nehezen találnának menedékre. A halmozottan […]
Kortárs cour d’honneur
Társasház, Budapest Építész: Kajdócsi Jenő Szöveg: Botzheim Bálint Fotó: Bujnovszky Tamás A Tabántól a Vérmezőig terjedő városrész, nagyrészt parkos terület. Egyedüli zárványként, forgalmas utcák által határoltan néhány háztömb ékelődik be, a Pauler utca pedig tengelyként fut végig a területen. Ez a kiemelt helyzet magában rejti a lehetőséget, hogy egyszer majd sétálóutcaként kapcsolja egybe a két […]
Ház a sziklák alatt
Családi ház, Veszprém – Év Háza Különdíj 2015 Építészek: Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid Szöveg: Ulrich Tamás Fotók: Kovács Dávid Hagyományosan az Építészet Világnapján, október első hétfőjén, annak nyitó eseményeként adják át a kétévente meghirdetett az Év Háza pályázat díjait az Építészek Házában. A 2015-ös pályázaton a Magyar Építész Kamara különdíját egy különleges […]
Pozitív energia
Hoval bemutatóterem, Veresegyház Építészek: Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos Szöveg: Csontó Sándor Fotók: Török Tamás Szemünk előtt zajlott le egy sematikus és elavult épület csontvázzá csupaszítása, s kapott néhány hónap alatt új szerkezetet és piros felöltőt a liechtensteini székhelyű Hoval márkaképviselet hazai irodaháza és bemutatóterme. A Minusplus iroda a tőle megszokott magas színvonalon magabiztosságot […]
Az „üresség tere”
A pannonhalmi Bazilika szentélye Építészek: Csillag Katalin, Gunther Zsolt Szöveg: Katona Vilmos Fotók: Bujnovszky Tamás November 11-én, a Szent Márton-év megnyitása alkalmából Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisét mutatott be a pannonhalmi bazilikában. A védszent emlékére celebrált istentiszteletet a kórus már a három nappal korábban birtokba vett keleti emelvényről kísérte: a szentély megáldása az esti imaórán […]
Autonóm variáció(k) a kubusra
NIIFI Szuperszámítógép Központ a Debreceni Egyetemen Építész: Ferencz Marcel Szöveg: Vukoszávlyev Zorán Fotók: Bujnovszky Tamás A Debrecen Egyetem fejlesztéseinek legnagyobb teret biztosító Kassai úti Campus újabb épülettel bővült. A szuperszámítógépnek helyet biztosító objektum a DEM (Fenntartható Épületenergetikai Információs Központ) mellett jött létre (lásd MÉ 2013/7). A közös tervező személyén túl a jövőtudatos kutatóház-projektek egymással párhuzamos […]
Finom hangolás
Piacépület, Budafok Építész: Kertész András Tibor Szöveg: Turányi Gábor Fotók: Hajdú József Volt egyszer egy piac Budafokon. Kicsit olyan, mint Budán a Fény utcai, vagy Pesten a Lehel, a Teleki. Volt nyüzsgés, lángos-illat, „itt a piros – hol a piros”, szutyok, hangulat, szakadt ponyva. Még néhány hónapja is ilyen volt, beszorítva a méltóságteljes Városháza és […]
Gesztusok építészete
Sportuszoda, Győr Építész: Bodrossy Attila Szöveg: Katona Vilmos Fotók: Zsitva Tibor Nagyvonalú építkezés, a lakosság és sportélet felpezsdítése érdekében tett lépések jellemzik a Győr északnyugati városrészét átértelmező terveket. Az ötletbörze lezárult, és nyiladozó jövőkép első épülete, az új sportuszoda a téri kontextust megelőlegező, visszafogott kezdeményezésekkel vált hangadóvá. Olykor nehezen kimutatható, de lényeges különbségek vannak a […]
Kicsi ház zöldben
Családi ház Farkasréten – Év Háza Különdíj 2015 Építészek: Bártfai-Szabó Gábor, Nagy Mariann Szöveg: Dudics Krisztián Fotók: Dénes György Budapest XI. és XII. kerületének határán, a Sashegy mögött, Farkasrét és Sasad között bájos, girbegurba utcácskák hullámzanak a délies lankán. A dús lombok között megbújó családi házak jómódot és kisvárosias hangulatot sugároznak. Ezek közül is az […]
Organikus szépítkezés
Ilcsi Szépségszalon és bemutatóterem, Budapest Építészek: Korompay Attila, Hatvani Ádám Szöveg: Galamb Eszter Fotók: Danyi Balázs Egy saját szalon nyitása kulcsfontosságú lépés bármely kozmetikai brand életében: referenciaértékkel bír, hiszen a cég szellemiségét kell építészeti nyelvre átültetni. Az Ilcsi Szépítő Füveket gyártó és forgalmazó manufaktúra termékeit már több mint 40 országban forgalmazzák, de első saját szalonja […]
Tér ékszerrel
Győr, Dunakapu tér és környezetének felújítása Építész: Kádár Mihály Szöveg: Tatai Mária Fotók: Bujnovszky Tamás A Mosoni-Dunára nyíló Dunakapu tér sokéves, vitáktól sem mentes előkészítő, tervezési és építési munkálatok után végre magára talál. A nemrég még kusza, rakpart-ízű tér a belváros műemléki negyede és a Duna között többre volt érdemes, amelyhez a lehetőséget nagyszabású, szinteket […]