CBRE városi fotópályázat 2015

Ismét elindult a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadójának „az Év Városi Fotósa” (Urban Photographer of the Year) pályázata. A CBRE immár kilencedik alkalommal várja „városok munkában” témában a fényképezni szeretők pályázatait arról, hogyan gondolkodnak a városi létről. Az évente megrendezésre kerülő versenyén fődíja egy luxus fotó-szafari. Magyarországról 2013-ban Harsányi András, 2014-ben pedig Simó Szabolcs is nyert egy-egy […]

V. Szoborünnep

Magyar Szobrászok és Építészek – Közszobrok – Épületszobrászat Ünnepe 2015. május 29 – 31. A nyilvánvaló tényt, az építészet és szobrászat, a szobrászat és épületszobrászat együtthatását népszerűsítő Szoborünnep dátuma Izsó Miklóshoz kötődik. Egy mai kortárs épület műtárgyként is értelmezhető, illetve egy kortárs szobor sokszor építményként is hat. A műemlékeknél, így Ybl alkotásainál sem szétválasztható az […]

[adaptív város 12] A város, mint ökológiai rendszer

Paul de Graaf előadása Gólya, Leonardo Kert, 2015. június 5-6. Paul de Graaf az építészet, a táj és az ökológia kapcsolatát kutatja. Az emberi településeket mint fenntartható társadalmi-ökológiai rendszereket vizsgálja, aholaz ember építette környezetben újraindíthatóak s természetes folyamatok. Paul tervezői, szerzői, kutatói és szervezői munkája során együtt dolgozott az ökológikus design és fenntartható mezőgazdaság számos […]

Mi dolgunk a budapesti világörökséggel?

Workshopot és szakmai fórum a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete (KÖME) szervezésében 2015. június 13-15. Tudják-e vajon a budapesti világörökségi területeken járók, hogy az éppen megcsodált vagy akár nap mint nap látott épület, látkép, utca, műemlék a világörökség része? Mi ösztönzi őket arra, hogy itt töltsék szabadidejüket és vajon szerepet játszik-e ebben az UNESCO világörökségi cím? […]

Aquaticum strandfürdő fejlesztése

Nyílt építészeti ötletpályázat A tervpályázat tárgya a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont területén a strandfürdő fejlesztése. A Kiíró építészeti ötletpályázat formájában kívánja összegyűjteni azokat a tervi javaslatokat és beépítési koncepciókat, amelyek segítségével pontosabban tudja a standfürdő fejlesztése során megvalósítandó funkciók és attrakciók tervezési programját összeállítani. Kiíró a legmagasabb szintű és a kiírás szempontjainak legjobban megfelelő […]

Duna-parti világvárosok: Bécs és Budapest

Ringturm, Bécs, 2015. április 21. – június 5. Szöveg: Götz Eszter Az 1870-es évektől az első világháború végéig tartó ún. Gründerzeit két közép-európai város fejlődésében érte el csúcspontját: a Monarchia ikervárosai, Bécs és Budapest óriási átalakuláson ment át ebben a néhány évtizedben. A bécsi Ringturm kiállítása Tamáska Máté kutatói és Adolph Stiller kurátori közreműködése révén […]

A meg nem épült Salzburg

Museum der Moderne, Salzburg, 2015. március 28. – június 12. Szöveg: Szegő György Van valami utópisztikus Salzburg felvirágzásában. A 17-18. században – itáliai mintára – a védett alpesi medencében „melegebb éghajlatot” álmodtak. Nem a globális felmelegedésre gondolok, hanem valamiféle független kultúrára, amely a Rómából kinevezett hercegérsek közvetítésével mind a Habsburg, mind a német uralkodóházaktól alig […]

Bécs, a Birodalom gyöngye

Architekturzentrum Wien, 2015. március 18. – augusztus 17. Szöveg: Götz Eszter A AzW, a nácizmus bukásának 70. évfordulóján az évtizedeken át kibeszéletlen témát vitt kiállításra: azokat a terveket, amelyek nyomán Bécs a hitleri Németország Berlin után második legfontosabb politikai-közigazgatási központjává (Gauhauptstadt) lépett volna elő. A tárlat kurátorai, Ingrid Holzschuh és Monika Plazter Bécs példáján keresztül […]

Weichinger Károly emlékkiállítása

HAP Galéria a FUGA-ban, 2015. április 14. – május 4. Szöveg: Götz Eszter A HAP Galéria 2014 őszén bezárt – de kiállításai változatlanul a közönség elé kerülnek, a zárás óta a FUGA termeiben. A most megnyílt emlékkiállítás Weichinger Károly, a BME legendás építész-tanárának életművére hívja fel a figyelmet. Személyisége, pályája két nagy korszak között képez […]

A sejtelmes utolsó szoba

Földesi Lajos (1927–2015) Szöveg: Lázár Antal 2015. február 25-én, 88 esztendős korában elhunyt Földesi Lajos építész. Az itt közölt írásban fiatalabb pályatársa, Lázár Antal emlékezik a Mesterre – a szerk. Egy év híján fél évszázada, 1966-ban jó sorsom felkapott, majd ledobott az IPARTERV felső emeletének utolsó szobájába. A kissé félénk és kíváncsi szemű, újonnan érkezett […]

Le Corbusier

Centre Pompidou, Párizs 2015. április 29. – augusztus 3. Szöveg: Pálinkás Edit A Pompidou nagyszabású tárlata a vízionárius építész, várostervező és teoretikus munkásságának bemutatásán túl felvonultatja és elemzi mindazokat a szellemtörténeti forrásokat, amelyek Le Corbusier elméleti rendszerét meghatározták. Ezzel együtt érinti alkotóművészetének minden területét, így a több mint 300 festmény, szobor, grafika, építészeti tervrajz mellett […]

A Mátyás-templom története

BTM, 2015. április 15. – október 18. Szöveg: Götz Eszter A BTM Vármúzeumában rendezett kiállítás az építés kezdetétől, a 13. század közepétől a nemrég lezajlott rekonstrukcióig mutatja be a Mátyás-templom történetét, melyhez egy kiegészítő tárlat is kapcsolódik magában a templomban. Az anyag végigvezeti a látogatókat a gótikus átépítések dokumentumain, bemutatja a török korban dzsámivá alakított […]