Hogy miért ütött szíven ez a száraz közlés, csak a szubjektumon keresztül érthető meg.

Feri, ahogy mi az egyetemen hívtuk, még fiatal tanársegéd volt amikor megismertem,
jól lehetett beszélgetni vele mindenről, az építészetről, az életről és mindig erőt tudott táplálni belénk, belém, ami utána hosszú ideig kitartott.
Amikor diploma után elengedett utamra, melyet tanácsa alapján választottam, avval indított el, hogy nehéz, nem mindennapi sorsot választottam magamnak az építészet rögös útjára találva. Nehéz lesz a mindennapokat megosztani a család és a munka között, sok buktatót kell majd sikeresen átvészelnem. Fiatalon magabiztosan vállaltam az ismeretlent, de ma már értékelem az akkor mondattokban a valóságot. Nem a munka terhei voltak nehezen elviselhetők, hisz ahogy Feri mondta, látja, hogy szeretem és élvezem a tervezést, de egy elgondolás végigvitele nagyon sok olyan buktatót tartogatott, amire nem tudott felkészíteni. Ilyenkor bementem hozzá, vagy találkoztunk és elbeszélgettünk, és mindig újabb lendületet tudott adni a továbbiakhoz.
Nagy öröm, és megtisztelés volt számomra, hogy együtt vehettük át az Ybl-díjat. Úgy éreztem, a belém fektetett energiái nem vesztek kárba.
Nagy erőt adott a későbbiekben is, amikor rendszeresen hívott a különböző rendezvényeire, ahol a munkásságát összefoglaló könyv, kiállítás, vagy „csak” előadás volt a téma. A rendkívül egyszerű és kifejező rajzi stílusa mindig bizonyította előttem a gondolkodásának tömörségét, átütő erejét. A gondolaton túl talán ez volt oktatásának is a lényege.
Amikor születésnapja alkalmából azon gondolkodtam, mivel lepjem meg, egy nagyon kézenfekvő ajándékot találtam: egy tekercs skiccpauszt, mert egyik találkozásunkkor láttam, hogy ez fogytán van, evvel is szimbolizálva alkotó korszakának továbbélését, segítését, mely ha egy idő után nem is házakban, hanem gyönyörű rajzi összeállításokban folytatódott. Minden ünnep alkalmából megküldte újabb rajzainak gyűjteményét, melyet azóta is külön lefűzve őrzök.
Létezett egy kor, amikor még a rajz volt a kifejezés eszköze, nem a számítógép, mely benne hordozta létrehozójának minden tulajdonságát, lényeglátását, személyes értékrendjét. Örülök, hogy részese lehettem ennek a kornak, és hogy tanárom, Feri, és építészeti mesterem, Gulyás Zoltán is ennek a kifejezésmódnak volt kitűnő képviselője, akihez szintén Feri jóvoltából és tanácsára kerültem.
Talán nem kell bizonygatnom, hogy életem sordöntő fordulóinál mindig ott állt mögöttem, és ellátott intelmeivel, de soha nem kértem közbenjárását ügyemben, ezt már magamnak kellett elvégeznem.
Végtelen öröm volt számomra, hogy a 75. születésnapomra elfogadta a meghívásomat és Ilivel, feleségével, szó szerint élet-társával ünnepelhettük ezt a meghitt összejövetelt, melyhez építészetileg méltó helyen, a vári Reimholz Péter által tervezett Hapimag épületben tudtuk megünnepelni, pedig akkor már egészségügyileg bizonytalan volt, hogy összejön-e.
Még tavasszal, a szörnyű Covid-járvány utáni kiszabadulás után terveztük, hogy teszünk egy pár sétát a Várban, beszélgetve mindenről, de leginkább az építészetről, tanulságokról, az élet értelméről, hisz nekem is egy életen át társam, vitorlázótársam, feleségem, két gyönyörű gyerek édesanyjának elvesztése, az eddig oly biztos cél értelmének köddé válását jelentette.
Lett volna miről beszélgetni.
Ezt zúzta szét a váratlan hír Feri elhunytáról.
Azt hiszem, talán megérthető, hogy ez a hír számomra sokkal többet jelentett egyszerű információnál, ebben az elérzéstelenedett információs társadalomban.
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a család számára sokkal súlyosabb Feri elvesztése, mint bármelyikünk számára. De ha kibővítjük a kört és a címben szereplő titulusból indulunk ki, talán nem túlzás, hogy egy nemzet, egy építész társadalom számára pótolhatatlan veszteség egy olyan személyiség elvesztése, aki erkölcsi tisztaságával, feddhetetlen moralitásával, mégis emberi lényével egy egyre ritkuló példát képvisel korunkban.
Számomra Török Ferenc ezt a személyt jelentette. A maradandó építészeti értékei csak még hitelesebbé tették mindazt, amit mint ember képviselt.

Patonai Dénes DLA
Ybl- és Csonka Pál-díjas építészmérnök