Emblematikus megújulás

A Rudas Fürdő bővítése és rekonstrukciója Építész: Vékony Péter Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Bujnovszky Tamás Budapest fürdővárosként való említése nem csupán az idelátogatók, hanem az itt élők számára is hívószó, különösen, ha a klasszikus gyógyfürdők mellett a strandokról és a sportuszodákról sem feledkezünk meg. Egy közismert, régi, ma már valószerűtlennek ható fotó: fürdőruhás emberek önfeledt […]

Minden együtt

Szent István kápolna, Badacsonytomaj Építész: Jankovics Tibor Szöveg: Krizsán András Fotók: Zsitva Tibor A modern ember szinte minden kapcsolatát elveszítette a transzcendens világgal. Homályos ezoterizmusnak tartja, ha valaki a körülöttünk lévő világ harmóniájában a teremtő akaratát feltételezi, és archaikus dolognak érzi meglátni a természet erőiben a spirituális energiák létezését. Pedig az emberiség legősibb meglátása, hogy […]

Jó évjárat

Fesztiválkatlan, Tokaj Építész: Bodonyi Csaba Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Sárai Ákos, Hanák Tibor, Pálinkás Edit Az 1999-ben véglegesen bezárt tokaji kőbánya fekvése szinte egy antik görög színház élményét ismétli meg. Ebből adódóan ideális helyszíne lehet szabadtéri rendezvényeknek. A Bodrogra néző, 25-30 méter magas kétszintes bánya alsó szintje patkó alakú, függőleges falú, sík padozatú, amfiteátrum-szerű tájsebként […]

A megtalált folytonosság

Agora, Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ bővítése Építészek: Deák László, Álmosdi Árpád, Csendes Monika Szöveg: Masznyik Csaba Fotók: Álmosdi Donát, Álmosdi Árpád A komplex funkciót ellátó művelődési házak építési, felújítási programja, az Agóra néhány fontos állomását az elmúlt másfél évben bemutattuk lapunkban. Néhány hete készült el a program soron következő eredménye, a város művelődési házának bővítésével […]

Succisa virescit

Apátsági Major és Látogatóközpont, Pannonhalma Építészek: Czigány Tamás, Papp Róbert Szöveg: Vámos Dominika Fotók: Bujnovszky Tamás A majorság az egykor „fenntarthatóan” működő Apátság gazdasági központja volt, amely a 18. század közepén épült a legendásan kemény kezű Sajghó Benedek főapát személyes irányításával. Neki köszönheti a Pannonhalmi Apátság, hogy a török kor utáni megroskadt állapotából történelmi szerepéhez […]

A formától az anyagig és vissza

Almagyar Érseki Szőlőbirtok – Borterasz és Venyige Spa, Eger Építészek: Gereben Péter, Marián Balázs Szöveg: Szabó Levente Fotók: Frikker Zsolt Csak kivételes épületeken figyelhetjük meg egyszerre a formaalkotás és az anyaghasználat újszerűségét. Az egri borászat együttese kicsi, mégis jelentősnek mondható a hazai kortárs építészeti palettán. Az ezredforduló és a 2000-es évek magyar borászati építészeti seregszemléjében […]

A látott kép dilemmái

Gomba, Budapest, Móricz Zsigmond körtér Építészek: Szabó Levente, Gyüre Zsolt Fotók: Szentirmai Tamás Szöveg: Somogyi Krisztina Schall József 1943-as épületét, egy építészeti pályázat 2. díjas tervét anno a körtéri forgalom átalakulása hívta életre, így a jobb oldali közlekedésre való áttérés és a villamos pályáknak a tér közepén való, körkörös szervezése tette szükségessé. A nyertes pályaművek […]

Fehér falak között

Onkoradiológiai Centrum, Debrecen Építész: Kovács Péter Szöveg: Bán András Fotók: Bujnovszky Tamás A Kovács Péter tervezte debreceni új Onkoradiológiai Centrum az orvosegyetem sugárútjának nem a végén, hanem a közepe táján kapott helyet. A telekelosztás véletlenjéből adódó akár szimbolikus olvasat mellé az építésznek egy sor tudatosan végiggondolt kijelentést kellett társítania, amikor a jelen egyik legnyomasztóbb népbetegségének […]

Ybl-kastély a felújítás árnyékában

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély részleges rekonstrukciója Építész: Földes László szöveg: Berényi Marianna Fotók: Földes és Társai Építésziroda A szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amikor Ybl Miklós nagy ívű terve alapján 1875 és 1879 között felépült, Magyarország legkorszerűbb főúri rezidenciájának számított. A historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú épületegyüttes mindent fel tudott mutatni, amit egy vidéki luxus épületnek tudnia kellett a […]

Keretbe foglalt múlt

Középkori egyetem környezete, Pécs Tájépítészet: Almási Balázs Építész: Gergely Antal Szöveg: Götz Eszter Fotók: Almási Balázs, Tatai Mária Még a pécsiek közül is kevesen tudják, hol keressék Magyarország első egyetemének maradványait. Pedig a 2014 áprilisában elkészült műemléki együttes és környezete mindössze néhány lépésnyire van a Dóm hátsó, északi falától. Itt találtak rá a nyolcvanas évek […]

Kossuth Lajos tér rekonstrukciója

Parlamenti Múzeum és Látogatóközpont, Budapest Építész: Tima Zoltán Tájépítész: Mohácsi Sándor Szöveg: Józsa Ágnes Fotók: Bujnovszky Tamás A név ízlés és korszellem kérdése. A Kossuth tér helyén a 19. század elején szeméttelep volt, a század közepén kezdték a gödröket feltölteni és a neve ezért Tömő tér lett. 1898-ban felépült a Parlament, s akkor Országház tér […]

A Wellisch bérpalota

A KIM Kossuth téri épületének rekonstrukciója Építész: Bánáti Béla Szöveg: Ritoók Pál Fotók: Vass Zoltán, Bujnovszky Tamás Wellisch Alfréd egykori Országház téri, mai Kossuth Lajos téri bérpalotája ma már régóta középület, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyik épülete. Mai megjelenése erősen eltér a megépítés utáni eredeti állapottól. A legszembetűnőbb különbség a rendkívül magasra törő […]