• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Éledő Duna-part

    Pesterzsébeti Strandfürdő

    Építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Dobos Bence László, Nagy Zsolt
    Szöveg: Dragon Zoltán
    Fotók: Hajdú József

    Tisztelet, logikusság, minimalizmus, egységes megjelenés: nem csak a nemrég újranyitott Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő átépítésének vezérszavai ezek, hanem egy kerületi urbanisztikai megújuláséi is.
    „Megnyílt Pest város strandfürdője! Pesterzsébet város vasárnap délután adta át rendeltetésének a hosszú idő óta várt strandfürdőjét (…) A strandfürdő a csepeli átjáró mellett van és mintegy 21.000 négyzetméternyi területen fekszik, amelyből ez idő szerint 14.000 négyzetméter területet használnak fürdés céljaira. A strandot finom homokkal födték be. Az előrehaladott idény miatt a város nem végeztethetett be már minden munka; nehogy azonban ez a nyár a közönség szempontjából elvesszen, amíg majd a kabinokat is fölállíthatja, a fürdőt közös öltözővel (ruhatárral) látta el. A jövő évben folytatja majd a város a most még hiányzó létesítmények fölépítését.”
    Fenti sorokat a Népszava 1927. augusztus 7-i számában olvashatjuk: a cikk az első híradás és az első leírás a Gubacsi híd lábánál található strandfürdőről. A pesterzsébeti standfürdőt aránylag igen korán, 1924-ben alapították, szinte a budapesti strand divathullám tetőzésének idején. Példaként és hivatkozási alapként az 1907-ben felavatott bécsi Duna-parti Gänsehäufel uszoda szolgált. A kortársak mindkét városban úgy vélték, hogy a városokat átszelő folyó fürdőzés céljára kiválóan alkalmas, effajta adottságot pedig ki kell használni. Budapesten először a folyó északi szakaszán alapítottak „homokparti fürdőket”, más néven strandfürdőket. A század tízes éveire elnyert népszerűségükhöz hozzájárult egyrészt a hatóságok laza ellenőrzése, másrészt az a tény, hogy mind az újpesti, mind a lágymányosi szakasz látogatását a szegényebbek is megengedhették maguknak.

    Generáltervező: Archikon Kft.
    Építészet, belsőépítészet: Nagy Csaba, Pólus Károly, Dobos Bence László, Nagy Zsolt
    Építész munkatársak: Tőrös Ágnes, Nahoczki Éva, Botos András, Bóday-Bagó Betti, Chvalla Diana
    Tartószerkezet: Pintér Tibor, Dulácska Kornél – Éki Terv Kft.
    Épületgépészet: Lucz Attila – HVArC Kft.
    Uszodatechnológia: Sáth Beáta, Szabó-Erdélyi Mátyás – Fürdőterv Kft.
    Hullámgépészet: Menyhárt Anett, Niebling István – Dialcont Kft.
    Épületvillamosság: Aczél Dávid – Enova Kft.
    Tájépítészet: Mohácsi Sándor, Polarecki Dóra – S73 Kft.
    Tűzvédelem: Decsi György, Győri Melinda Írisz – Fireeng Kft.
    Forgalomtechnika: Kertesi Géza – Metróber Kft.
    Építtető: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
    Kivitelező: E-Builder Kft.