Második fejezet

A Budapesti Német Iskola bővítése

Építész: Hartvig Lajos
Szöveg: Okrutay Miklós
Fotók: Bujnovszky Tamás

A fénnyel átjárt aula tágas terében színes zászlók függnek, mind egy-egy üzenet hordozója. Az egymás iránti érzékenység, nyitottság és egyben felelősségvállalás, a közösség erejében való hit meggyőződése: szavakba sűrített küldetés, a Budapesti Német Iskola hitvallása.
A vasfüggöny korszakát lezáró mozdulat, a magyar-osztrák határon húzódó szögesdrótkerítés 1989-es átvágása egyben az intézmény identitásának ősforrása is. A német és a magyar állam közötti megállapodásnak köszönhetően már a rá következő évben megkezdhette működését az iskola, amely számára végül 2001-ben épült fel a jelenleg is használt kútvölgyi épületegyüttes.
A rendkívül változatos, helyenként kimondottan meredek, nagyrészt erdő borította domboldalon az épület tömege határozott mozdulattal ível át a tájon. Az alapképletet tágas sugarú körív határozza meg, első érzésre talán túlzottan feszesen is, hogy azután az additív tömegek, a terephez való csatlakozási helyzetek egészen érzékeny kapcsolódásokat teremtsenek. A belső térsor kellemes hangulatú folyosóra fűződik fel, de a lehető legnagyobb homlokzatmegnyitásoknak köszönhetően a tantermekbe is beárad a fény. A transzparencia révén persze nem csupán a Nap, de a közvetlen környezetet jelentő, dús erdei növényzet, és a mindennek távoli hátteret adó nagyvárosi látkép is szinte az enteriőr szerves részévé válik.
Ahhoz, hogy a jelenlegi bővítés értelmezhető lehessen, röviden fel kellett idézni azt a képet, amely közel két évtizede a Német Iskola hitvallásához méltó épített környezetet biztosít az intézmény működéséhez. Mert felületesen szemlélve a második ütem megépültéből fakadó változásból szinte semmit sem érzékelhető, olyan magával értetődően simul az együttesbe az új épületszárny. A továbbépítést az az igény provokálta, hogy helyet kellett biztosítani a párhuzamos osztályokkal bővülő, négyosztályos általános iskola számára.

Generáltervezés: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.
Vezető tervező: Hartvig Lajos
Építészek: Matus István, Nagypál Viktor
Építész munkatársak: Annus Zsuzsa, Bárdi Emese, Csiha András, Éles Péter, Ferencz Tamás, Guld Beatrix, Kádár Gergő, Kósa Luca, Novotny Nóra, Szabó Péter, Zajacz Judit
Statika: Méry Zsolt – Pro-Stat Kft.
Alapozás: Petik Csaba – Petik Kft.
Gépészet: Dobay István – Dobay és Társa Kft.
Elektromos tervezés: Üveges Zoltán – Artrea Consulting Kft.
Tűzvédelem: Juhász Attila, Csuba Bendegúz – Ventor Kft.
Környezetrendezés: Zentai Katalin – Vár-Kert Kft.