Mint hal a vízben

Vizafogó Óvoda, Budapest

Építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Tőrös Ágnes
Szöveg: Csontó Sándor
Fotók: Bujnovszky Tamás

A közmondást sokan ismerik, de azt már nagyságrendekkel kevesebben tudják, hogy gyermekeinknek milyen óvodára lenne igazán szükségük. Gyakorló apaként hetente többször szembesülök ezzel, egy kistelepülés intézményét látva: barátságos, otthonos és biztonságos hely, a felnőttek reggelenként örömmel hozzák ide kicsinyeiket. Így gondolják azok a szerencsés szülők is, akik a főváros XIII. kerületében, a Vizafogó városrészen nemrégiben megújított óvodába járathatják a gyerekeiket.
Az önkormányzat 2017 végén bízta meg az Archikon Építészirodát a 200 fős Vizafogó tagóvoda bővítési és felújítási terveinek elkészítésével. A hivatal már évekkel ezelőtt felismerte szélesebben értelmezett feladatainak jelentőségét, és felmérve a civil szféra igényeit, nem „látványpékségekre” költött feleslegesen milliárdokat, hanem a közösségi funkciókat érintő szisztematikus fejlesztésekbe fogott. Magas lakóházak ölelésében található a negyven éve átadott, meglehetősen amortizált, egyemeletes, házgyári panel kubus. A környezete mára ideálissá érett: a sétányra felfűzött pihenőparkok, lombos fák, gondozott sövények, virágágyások, játszóterek, labdapálya veszik körbe. Férőhelybővítésre nem volt szükség, az épületvolumen növelését a meglévő öltöző és mosdó terek szűkössége, a közlekedés nehézsége és egyéb kiszolgálóhelyiségek hiánya indokolta. Ezért a megtartó-átalakító szemlélet vezérelte a harminc évvel ezelőtt alapított építésziroda munkatársait és vezetőjét, Nagy Csabát.
A tervező immár vagy húsz művével kötődik a kerülethez (József Attila Művelődési Központ, Pannónia Általános Iskola rekonstrukciója, Révész utcai orvosi rendelő, százlakásos passzívház, Meséskert Tagóvoda stb.), amivel jelentősen hozzájárult a városrész arculatformálásához, emellett számos hazai és nemzetközi szakmai díjat jelentett az önkormányzat, az építész, valamint az Archikon számára. A kollektíva korábbi megvalósult megbízásaival többszörösen bizonyította, hogy a mesterségbeli tudáson túl nyitott, kezdeményező szemléletű és pozitív folyamatokban gondolkodó tervezőkből áll. Épületeik intenzív élményt kínálnak és fenntartható módon szolgálják a helyi közösséget.

Generáltervezés: Archikon Kft.
Építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Tőrös Ágnes
Építész munkatársak: Batta Miklós, Laczkó Gábor, Urbán Jakab, Várhidi Bence, Zsidai Nikoletta
Tartószerkezet: Pintér Tibor
Épületgépészet: Sor Zoltán
Elektromos tervezés: Karácsony István
Tűzvédelem: Decsi György
Konyhatechnológia: Rátonyi Árpád
Felvonó: Nagy Sándor
Beruházó: Budapest Főváros Xiii. Kerületi Önkormányzata