A téri minimum teljessége

John Pawson térinstallációja Pannonhalmán

Építész: John Pawson Szöveg: Vukoszávlyev Zorán Fotók: Bujnovszky Tamás

Pannonhalma bencés apátságát 996-ban alapították – az oklevél eredete annyira szorosan kötődik a magyar állam alapításának korszakához, hogy szinte elvitathatatlan a hely jelentősége. Azonban nem a történetiség gondolati bűvköre ragad el, amikor Szent Márton hegyén járunk. A történelmi múltú apátság grandiózus épülettömbjének fizikai és szellemi vonzáskörzetében a kortárs építészet kiemelkedő minőségű alkotásait találjuk.1 Most már belül is.

Az alapító okirat mellett egy 1002-ben kiállított adománylevél már épületek felszenteléséről ad hírt – a korai időszak régészek által azonosított, földben lévő épületszakaszaira ráépültek a mai templom falai. E helynek történelmi jelentősége van: a patrónus Szent Márton Savariában (a mai Szombathely), a római kori Felső-Pannónia vallási központjában született, egyik legfőbb térítési területe volt e régió. Sokáig – tévesen – a pannonhalmi hegy lábánál lévő települést azonosították a franciaországi Tours püspökeként 397-ben elhunyt szent szülőhelyének. E legenda is közrejátszhatott, hogy 600 évvel később épp itt hozzák létre a keresztény magyar állam első bencés monostorát. Szimbolikájában nagyon összetett és többszörösen megalapozott e döntés; nem járunk messze az igazságtól, ha a Szent Márton hegyen álló lelkiségi központot a keresztény vallás megrendítő erőt sugárzó helyeivel, Montecassino, Assisi vagy Santiago de Compostella épületegyütteseivel hozzuk párhuzamba – legalábbis szerényen, magyar viszonylatban.

Az ősi bazilika többször átépült – az 1137-ben már átalakított, majd az 1220-as évek elején gótikus stílusban átépülő templom mégsem azonosítható a mai formával. 2 Oros apát 13. századi építkezéseinek stíluskapcsolatait francia katedrálisokhoz köthetjük – ezt írta felül nagy magabiztossággal az 1870-es években Stornó Ferenc, aki Kruesz Krizosztom főapát idején a középkorról alkotott idea-kép mentén, purista műemlékvédelmi szemlélettel átformálta a térbelsőt, több helyen jelentős bontásokkal és átépítésekkel hozta létre a ma is feltáruló egységes képet a monostor templom és a csatlakozó épületrészek esetében. A műemlékegyüttes képét további épületrészek különböző korszakokban létrejött mesteri munkái teszik teljessé: gótikus kerengő, barokk ebédlő, a klasszicizmus időszakából a könyvtár, valamint a magasba törő templomtorony. Míg a 19. század első harmadáig lezáruló építkezések művészeti megítélése egyértelműen pozitív, a Stornó-féle átalakítások már vitát váltottak ki. Még bizonytalanabb a 20. század harmincas éveiben kialakított gimnáziumi szárnyak megítélése: a korszakban divatnak számító olasz modern építészet formálását követő épülettömbök kimért tagolása ellenére a beépítés jelentősen megnövekedett, sokak szemében a hegy túlépítését eredményezve. Az udvarok által tagolt épülettömbök összképe azonban mégis egységes – a pannon tájból kiemelkedő várhegy jellegzetes kontúrját adja az apátság és iskola összeforrt épületegyüttese. A hely tehát kötelez – ilyen szellemi sűrűsödés (nem csak) építészeti értelemben kivételes közeget teremt.
A bazilika felújítása az ezeréves ünnepi időszakra fejeződött be, de a bencés szerzetesi közösség és a diákok által használt lelki tér, a templom liturgikus tere akkor még nem újult meg. A fennállás ezeréves ünnepe időszakában egy új téri szemlélet iránti vágy fogalmazódott meg az alapítók szellemiségét követve – a mai kor igényei szerint új szakrális teret létrehozni. Voltak olyan tervek, melyek a hegyen egy új szerzetesi templom gondolatát ápolták, később újra visszatértek az átalakítás igényével a bazilikához. Kompromisszumnak tűnt egy mellékkápolna létrehozása is, de az újabb és újabb elképzelések a valós problémát nem látszottak megoldani: a közösség a bazilika szakrális terének akkori állapotát már nem érezte megfelelőnek lelkisége kifejeződésére. Az elsőre talán furcsa magyarázkodásnak tűnő problémafelvetés megalapozott volt. Az ember világban elfoglalt helye és ennek téri kivetülése meghatározó az összhangzat létrejöttében. A szerzetesközösség tagjai egy ilyen egyensúly elvesztése miatti hiányérzetüket fogalmazták meg tehát. Nem voltak egyedül: az utóbbi évtized legjelentősebb egyházi konferenciasorozata, az olaszországi Boséban rendezett nemzetközi liturgikus találkozókon ennek sokféle aspektusa került már az értelmezés vagy épp újraértelmezés középpontjába.3 A 2003-tól évente megrendezésre kerülő konferenciákon a liturgikus tárgyelemek, a forma, a tér identitása, valamint kitágítva a városi kontextus és szűkítve a szakrális művészet értékelése kapott teret. A katolikus egyházon belül a szakrális tér értelmezése ma egy új fogalommal jellemezhető: a „communio tér” szemlélettel, mely (újra) asztalközösségként szemléli a liturgia terét.4 Ennek fizikai megjelenése a szóban és testben megvalósuló ige elem-párja, az ambó és az oltár fókuszpont szerű elhelyezése a térben.5 Nem véletlen tehát a pannonhalmi változtatási igény – de pontos meghatározása alapos feltárást igényelt. Várszegi Asztrik főapát 2003-ban életre hívta a Bazilika Műhelyt, melynek feladata e bizonytalanság feloldása, a teológiai magyarázatból kiinduló átalakítás alapjainak megteremtése volt. A fiatal szerzetesekből álló csoport Varga Mátyás, majd Fehérváry Jákó vezetésével feltárta e lelki igényből eredő változások szükségességét. Dialógus indult több médiumon keresztül is. A közösség feléledő könyvkiadása olyan meghatározó műveket hozott ki, melyek elsődlegesen a keresztény szellemiséget, de némelyikük annak mentén az építészetet is hivatott egy elmélyültebb szemléletre sarkalni.6 Kortárs művészeti fesztiválokat rendeztek, melyek befogadására táji tér-formálások jelentek meg a kertben és arborétumban és kortárs szakrális építészeti kiállítás született.7

Közben folyamatos munka folyt az építészeti átalakítások szellemi vonatkozásainak feltérképezésére: egyértelművé vált a közösség számára, hogy az akkori fizikai tér (az évszázadok alatt felhalmozott-beillesztett tárgy-elemekkel) nem egyeztethető össze egyszerűséget és tisztaságot kívánó térszemléletükkel.8 A sokak által felkapott és különböző kontextusokban meglebegtetett szókapcsolat, mely „történeti bútorraktárként” aposztrofálta a legrangosabb nemzeti emlékhelyként számon tartott bazilika liturgikus terét, rögtön ellentábort generált művészetféltő körökben. A változtatás igénye ugyanis látszólag a Stornó-féle egységes stílusban létrehozott beltérrel nem tudott azonosulni: a szószéket elbontani, a bútorzatot teljes egészében kicserélni, az emelt szinten lévő baldachint elmozdítani, a színesüveg-ablakokat kibontani és a falfestéseket eltakarni kívánta. Mindez az egységes kortörténeti kép teljes megszüntetésével volt egyenlő egyesek szemében. A valódi indok azonban nem került kihangsúlyozásra. A szerzetesi közösség ugyanis „csak” saját kora lelkiségének megfelelő teret szeretett volna létrehozni – ha úgy tetszik, az építészeti keretek háborítatlanul hagyása mellett egy minimalista esztétikával létrehozott közeget, mely alapvetően a funkcionális elemek térszervező erejét tekinti elsődlegesnek. Az építészi és művészettörténészi körökben fellángoló vita újítani akarók és hagyományt őrzők között néhány heves megnyilatkozás után elült, pedig még az is bonyolította a helyzetet, hogy (alapos átgondolás után, a legjobb szándéktól vezérelve és meggyőződéssel) a szerzetesközösség egy angol építészt kért fel a tervek elkészítésére. Akkoriban fejezték be John Pawson tervei alapján Csehországban egy trappista szerzetesi monostor építkezését, melynek esztétikai dimenzióiban megtalálni vélték a pannonhalmiak saját elképzeléseiket.9 Végülis az önrendelkezés jogát szem előtt tartva, többszörös egyezetés után a terv átment az engedélyeztetési folyamatokon, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ekként talán utoljára leírva) jóváhagyásával megindultak az átalakítási munkák.

Augusztus végén újraszentelték a pannonhalmi bazilika ősi terét. Az altemplom oltárában Tours-i Szent Márton ereklyéit helyezték el – az eredetlegenda a korai keresztény egyház szokásai szerint tehát újraéledt. A történetében gazdag építészeti tér is újjáéledt – a szerzetesek imatereként: a közös Istenszolgálat, az igére való teljes odafigyelés helyeként. Vizuálisan tiszta és liturgikus működésében helyes térben állunk. A téri adottságok tekintetében egy világosabb és éteri vonatkozásokban átláthatóbb tér fogad minket. Spiritualitása a használók, a helyben ezeréves bencés közösség mai igényeit szolgálja, a szerzetesi térhasználatot erősíti, ugyanakkor tiszta beszéddel szól a liturgia cselekményének tárgyiasult fókuszpontjairól is a hívek számára. Az elmozdított tárgy-elemek vizuális összetettségét felváltotta az egyértelmű elemekre koncentráló olvasat. A tér hossztengelyét hangsúlyozva a nyugati torony alatt kapott helyet a keresztelőkút. A hívek által használható, lerövidült templomtér padozata a lépcsőkkel magasabban elhelyezkedő plánum felé emelkedik. A kibővített szerzetesi karzat stallumai között két fókuszpont: a hívekhez közelebb álló oltárasztal és a keleten pozícionált ambó. Komplexitásában egységes communio-tér, ahol a szóban és testben megvalósuló ige a közösség sűrűsödő középpontját teremti meg. Keleten a magasra kiemelt cibóriumos oltártér zárja a térsort, tabernákulumként szolgálva a liturgikus teret – alatta az altemplom a szent ereklyékkel. A tér tiszta képlete nyílt átlátható térsor: a keresztség felvételétől az elmúlásig. Elemeit az ónix nemes anyagával hangsúlyozzák a tervezők. Legmarkánsabb megjelenése természetszerűleg az oltár monolitikus tömbjének van. Ez a tér legsűrűbb pontja – liturgikus és építészeti értelemben is.
A nyugati kapu és a keleti térfal üvegablakaiba ónix táblák kerültek. A fény áttör az anyagon, misztérium-hatása felemelő – ezek a tér legkönnyebb pontjai. Építészeti értelemben is, mert a beltér mitikus erejű tárgyelemeihez képest magyarázkodni kívánnak. A Szent Márton ablakot felváltó hatalmas körablakot (lencseszerű csiszolásának köszönhetően) a középpont felé egyre markánsabban világítja át a természetes fény – az elementáris hatást azonban elrontják a sugárirányú fénycsíkok, melyek archaizáló ablakosztást rajzolnak a nyílásfelületre. A monolitikus elemsűrűsödés spirituális hatása itt a realitások talajára tér vissza – de lehet, hogy ezt csak a koncentrált (építészetkritikai) figyelem érzékeli. Nem úgy az egykori solnhofeni kőburkolatot felváltó süttői mészkőlapok precizitása esetében: itt egy apróságnak tűnő részleten a design-szemlélet elsődlegességét tapasztalhatjuk. Az archaikus térhatároló szerkezetekre alapozó koncepció installáció-szemléletből táplálkozik – amit tökéletesen teljesítenek az újonnan létrejött tárgyak: a liturgikus térelemek mellett a tömör diófából mesteri minimalista illesztésekkel képzett stallumok, padok és mobilia-székek, a sekrestyék térbútorai, a finom absztrakcióval létrehozott gyönyörű álló lámpatestek a főhajóban és variációs megjelenésük függő világítótestekként a mellékhajókban. E markáns formálással létrehozott elemek pontos arányérzékkel és nemes egyszerűséggel méltó párjai a masszív történeti fal- és boltozatszerkezeteknek. De a tér-tisztításnak áldozatul esett a térhatárolásként ugyancsak jelentős padozat. A kézi megmunkálással pattintott szélű eredeti solnhofeni kövek tradicionális megjelenését kiváltja a precíz vágással, elegáns illesztési rajzolattal rakott süttői mészkőburkolat. Metodikailag érthető, hiszen ebből tudnak kinőni a tömbszerű liturgikus tárgyelemek lábazatai – de ezáltal az egész eredeti térstruktúra éppen talapzatát veszíti.
Ez utóbbi megjegyzések azonban csupán cizellált kritikai megjegyzések. Tökéletesnek mondható térinstalláció született – a magyar kereszténység kezdeteitől létező közösség mai térszemléletének gyönyörű téri olvasatával. A tér teljes. Minimumaival.

A témához lásd még az Utóiratban F. Esteban és A. Longhi tanulmányát – a szerk.

1 Az ezredfordulón épült kortárs beavatkozásokat bemutatja a 2011-es kiállítás katalógusa. Nagy Tamás (szerk.):Kortárs építészet Pannonhalmán. Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2011. Az építkezések komplex fejlesztésiösszefüggéseit és az objektumok kritikai építészeti elemzését lásd: Vukoszávlyev Zorán: Dialógus régi és új között– kortárs beavatkozások Pannonhalma ősi hegyén. Magyar Narancs XXIV/17. 2012. április 26. pp.34-35.
2
Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Pannonhalma, 1996.
3 A magnanoi Bose monostor liturgikus konferenciáiról: http://www.monasterodibose.it/content/view/506/300/
lang,en/. Utolsó megtekintés: 2012. szeptember 12.
4 Gerhards, Albert – Sternberg, Thomas – Zahner, Walter: Communio-Räume. Auf der Suche nach der
angemessenen Raumgestalt katholischer Liturgie. Schnell+Steiner, Regensburg, 2003.
5 Lásd a párhuzamosan megrendezésre kerülő velencei és ourensei konferenciák vonatkozó köteteit: Longa,
Giorgio della (et al., eds.): Architettura e Liturgia nel Novecento – Esperienze europee a confronto. Venezia, Stella
Edizioni, 2006. illetve: Esteban Fernández Cobián (ed.): Arquitecturas de lo sagrado – Memoria y proyecto. Ourense,
Netbiblo, 2009. (A kortárs szakralitásról bővebben: Andrea Longhi és Esteban Fernández Cobián tanulmánya e
lapszám Utóirat mellékletében.)
6 Frédérick Débuyst: A hely szelleme a keresztény építészetben. Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2005. A benne
felvázolt gondolkodásmód érvényre jutása az építészetben a „regionalizmus” magyarországi témájának
felerősödésével kiemelt figyelmet érdemel. Lásd: Simon Mariann: Critical Regionalism – The Case for National
Identity? Rise and Fall of a Label in Hungarian Architecture. In: Quek R. – Deane D. (eds): Architecture, Design and
the Nation. Nottingham, 2010. pp.344-351. A téma más szemléletű ismertetésére vállalkozik éppen Pannonhalma
esettanulmányára kiterjesztve: Katona Vilmos – Vukoszávlyev Zorán: Place and Identity – Critical Regionalism in the
New Millennium, National and International Achievements. In: Építés-Építészettudomány 2012/1-2. pp.141-174.
7 Varga Mátyás – Csillag Katalin: Tér és imádság. Pannonhalmi Főapátság, 2007.
8 Dr. Fehérváry Jákó: A Pannonhalmi Bazilika belső felújítása, átalakítása a bencés közösség szemszögéből. In:
Utóirat – Post Scriptum. 2008/6. pp.41-44.
9 Vajon mi történt volna, ha az elsőként megkeresett külföldi építész, Peter Zumthor elvállalja a megbízást? Nem
tette, mert ekkor éppen a kölni Kolumba Múzeum és a wachendorfi kápolna építésével volt elfoglalva – e folyó
munkái mellett nemet kellett mondania a felkérésre, mert a pannonhalmi feladat (szerinte) egész embert kívánt
– szóbeli közlés alapján: Zumthor 2009. május 6-án, a MOME-n elhangzott előadásából.

Vezető építész tervező: John Pawson
Építész munkatársak: Anna von der Schulenburg, Stefan Dold – John Pawson Ltd., London
Liturgikus és teológiai koncepció: Pannonhalmi Főapátság Bazilika-műhely
Felelős tervező: Gunther Zsolt
Tervvezetők: Tavaszi Tamás, Pataj Orsolya – 3h építésziroda
Statikus tervező: dr. Vándor András
Gépész tervező: Benkő Imre – ÉGTI 2003 Kft.
Villamos tervező: Sleiner György – Ohm-Plan Bt.
Hangtechnikai tervező: Fürjes Andor Tamás – aQrate Kft.
Világítástervező: Mark Major, Philip Rose – Speirs+Major, London
Műszaki ellenőr: Beck Sándor – É.S. Beck Kft
Kivitelező: „RENESZÁNSZ” Kőfaragó ZRt.

A cikk az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával jött létre