Kolostor a határon

Sopronbánfalva, volt pálos, majd kármelita kolostor felújítása, 2010

Építész: Magyari Éva, Pazár Béla
Szöveg: Sulyok Miklós
Fotók: Zafir Dániel – GlobalPress, Szegő György, MNDP Építőművészeti Kft.

Talán nem is kerülhetett volna jobb kezekbe ennek a régi épületnek a megmentése, mint Pazár Béla és Magyari Éva irodája, akik olyan rendkívül jelentős műemlékek felújítását tervezték már meg, egészen kiváló minőségben, mint a Sándor palota, vagy a budapesti Zeneakadémia. De mint minden jól sikerült építészeti munka, ez is a megrendelő és a tervező közös alkotása. A megrendelő pedig Kovács Gábor, a híres üzletember és műgyűjtő, a KOGART Alapítvány kezdeményezője volt, akinek a fáma szerint a komoly műemléki értéket képviselő ingatlant a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány megvételre felajánlotta, s aki jó üzleti érzékkel meg is vásárolta azt. A cél nagyvonalú és nemes: meditációs és oktatási központot kívánnak itt működtetni.

A spirituális kikapcsolódás Nyugat-Európában már évtizedek óta működő intézménye az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb. A katolikus egyház és különösen a kisebb szerzetesrendek, mint a kármeliták is, nem képesek minden egyes történelmi ingatlanjukat eredeti rendeltetésük szerint működtetni, s itt nyílik tér az anyagilag és szellemileg is erős befektető számára, hiszen nem csak pénzügyi, hanem szellemi befektetésről is szó van itt.
A legelső épület még a 15. század végéről származik, de a tulajdonképpeni pálos kolostor a 17. századra datálható. A 19. század végén a kármelita apácákhoz került, majd az 1950-tól a rendszerváltásig elmeszociális otthonként működött épület alázattal szolgálta a betegeket, és viselte az építészeti megaláztatás hullámait. Amikor a kármeliták 1993-ban visszakapták a kolostort, nyilvánvaló volt, maguk nem tudják újra használatba venni azt.
Az építészek egészében és részleteiben is világos felfogással ragadták meg a feladatot. A kész műből érzékelhető: egyértelműen és nyugodtan viszonyultak a házhoz. Nyoma sincs építészeti bizonytalanságnak, egységesség és következetesség hatja át az épületet. A legjobb értelemben vett magabiztos nyugalom árad beavatkozásukból. Tudták: a hely szakrális. Olyan közösségé volt, amely Istennek szentelt közösségi élete helyszínéül építtette és így is használta. Egészében: helyreállítani mindent, úgy ahogyan volt, a józan ész határain belül. Részleteiben: hagyni, tovább lélegezzen az idő a kövekben. Nem is olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek tűnik! Mert gondolná-e az ember, hogy az évszázadok lépései alatt elkopott bejárati lépcsőfok nem kicserélésre szoruló torzó, hanem az idő megőrzendő lenyomata?! Sőt, maga az idő, ha lehet ilyet mondani egyáltalán!
Ez az az építészeti helyzet, ahol a legkisebb részletnek is jelentősége van, ahol minden beavatkozás és mozdulat évszázadok munkáját tüntetheti el nyomtalanul, és ami még több: őrizheti meg újabb évszázadokra. A tervezők szemmel láthatóan mély vonzalmat éreztek a ház idő tagolta karaktere iránt. A volt szerzetesi cellákban úgy alakították ki a szobákat, hogy a fürdőszobát gyakorlatilag a fal vastagságába süllyesztették, így sehol se kellett belevágni a meglévő boltozati szakaszokba. Megtartották, azaz visszaállították a kerengő padlóburkolatát, a solnhofeni mészkövet, azt is a legszebb, kézzel pattintott szélű kidolgozásában, ahogyan a magyarországi egyházi építészetben számos alkalommal előfordul, mint például a pannonhalmi bencés főapátság kerengőjében is. A barokk lépcső kiegészítésekor ügyeltek rá, hogy tömbkő alkossa a lépcsőfokokat, másutt hasonlóan kezelték a küszöb-köveket. Jelentéktelennek tűnő, de jellemző apróság: megmentették a miseruha-átadó szekrényt, amelyen keresztül a klauzúrában élő apácák juttatták el a kimosott-kivasalt miseruhát a templomban szolgáló papoknak. S e számtalan apró részlet teszi, hogy a ház aurája újra szabadon áramlik, s akinek van rá vevőkészüléke, érzékelheti is az „adást”.
„Ó, boldog egyedüllét, ó egyedüli boldogság!” – a sóhaj állítólag Boldog Özsébtől, a Pálos Rend alapítójától származik. Van-e, amit kevésbé díjaz a mai kultúra, a mobiltelefon és a közösségi weboldalak világa, mint az önmagunkkal való zavartalan egyedüllétet? A tömegkultúra a mindig kapcsolatban – online-kapcsolatban – lévő embertípust kényszeríti ránk, végtelenül áradó információözönével, amely sohasem hagyja békén az embert. Mert így ellenőrizhető. Sopronbánfalván azonban megbízó és a vele együttműködő építészek megmentették azt a környezetet, ahol az egyedüllét kibontakozhat. Az sem baj, ha többnyire a jól menő cégek tagjainak szuperluxus színvonalú kikapcsolódását szolgálja majd. A hely szakralitása: a valaha itt élt lelkek fohászai, kisugárzása ma is érezhető a falak között. Pazár Béla és Magyari Éva megtették a legtöbbet, amit építész tehet: érvényesülni engedték ezt a lelki tényezőt.
Ma az egyedüllét a vallásos lelkigyakorlatok, a vállalati spirituális tréningek, a pszichoterápia területére szorult vissza. Tehát a betegeké és az elité lett. Már a művészek sem egyedül, hanem csoportban alkotnak, már a műalkotás sem befejezett tárgy, hanem folyamat… A művészeti és az építészeti biennálék sem a kész, kiérlelt, kidolgozott művet díjazzák, hanem a kamaszos ötletelést, a pörgést.
Most oktatási és meditációs központnak nevezik a kolostort. Kívánom, hogy a hely szelleme, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben a helyeknek, a középponttal kapcsolatban álló helyeknek, mint amilyenek a kolostorok is, igenis van szellemük, tehát a hely szelleme szólaljon meg minden itt pihenést kereső ember lelkében. Kívánom mindenkinek, találja meg önmagát itt az elvonulás alatt (vagy bárhol, bármikor), hisz a mai lélektan szerint is (Tringer László) a transzcendenssel való találkozás többnyire az önmagunkkal való találkozással esik egybe. De ne feledjük Szent Pál szavait, amelyeket a római zsidókhoz, azaz immár keresztényekhez, intézett: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené.” (Róm, 9,16)

Tervezés: MNDP Építőművészeti Kft.
Építészek: Magyari Éva, Pazár Béla, Polyák György, Bodnár Tibor, Demjén Gergő – MNDP Kft.
Statika: Bencze Zoltán, Kecskés Krisztián, Borbély Attila – CÉH Zrt.
Gépészet: Szabó István, Varga Balázs – Kovács Pál és Társa Kft.
Elektromos tervező: Biró Gábor – BíróBau Bt.
Nedvességvédelem: Horváth Sándor, Czégeni Csaba – Pataky és Horváth Építésziroda Kft.
Közmű, út: Kálmán Éva, Horváth Péter – HKÉ Mérnöki Iroda
Konyhatechnológia: Aczél Pál Tamás – Gastroplan kft.
Művészettörténészek: Dávid Ferenc, Balázsik Tamás
Építtető: NISTEMA Kft.