• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Az egészből a rész felé

    A település- és területrendezési tervezés egyetemi oktatása

    Szöveg: Schneller István

    Zsovák Orsolya diplomamunkája

    Zsovák Orsolya diplomamunkája

    2003-ban indulhatott el Magyarországon először az önálló ötéves, egyetemi szintű urbanisztikai képzés. Az új szak létrehozása hosszú harc eredménye volt, egyes építészek véleménye szerint – az építészet segédtudományának tekintette. Ugyanakkor a szakmagyakorlás feltételeinek megváltozása, a nagy várostervező intézetek felbomlással járó átalakulása a legjelentősebb urbanisztikai „továbbképző” műhelyek leépülését eredményezte.
    A nagy műhelyek leépülése és az épületorientált építészképzés túlsúlya a településtervező és településfejlesztő szakmában hatalmas hiányt eredményezett, egész generációk hiányoznak a tervezésben, az önkormányzatoknál vagy a fejlesztési feladatokat ellátó különböző társaságoknál. Ekkorra már több jeles szakember látta szükségesnek az önálló urbanisztikai képzés megindítását.
    Az új szak alapításában több oktatási intézménynek és tervező szakembernek igen jelentős része volt, közöttük a jelenlegi Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának, a Szt. István Egyetem Ybl Miklós Karának, a BME Építészmérnöki Karának, a pécsi JPTE Építészmérnöki Karának. Meg kell említeni az azóta elhunyt Reischl Gábort (Ybl Miklós Kar), Jámbor Imrét (Tájépítész Kar), Meggyesi Tamást (BME Építész Kar), Tóth Zoltánt (JPTE) és Nagy Bélát (Mű-Hely Rt.).
    Az új szak ’településmérnök’ elnevezéssel jött létre, tükrözve azt a tartalmi és terminológiai problémát, amit az urbanisztika és a hozzá kapcsolódó nemzetközi szóhasználat lefordíthatatlansága is mutat. Az európai gyakorlatban a ’Spatial’ vagy ’City-, Town planning’ az ’Urban Design’ illetve a ’Stadt’- illetve ’Raumplanung’ elfogadott szakmákat takar, míg idehaza Magyarországon a ’várostervező’ megnevezésből kimarad a falu és a vidékfejlesztő, a ’területrendező’ megnevezésből kimarad a települési lépték, a fejlesztési tervezés nem foglalja magába a településrendezés ill. szabályozás fogalmát. A ’településmérnök’ megnevezés egyszerre jelent várost és falut, építő és épület és táj építészeti, üzemeltetői és fejlesztő-tervezői szaktudást.

    Majoros Ágnes diplomamunkája

    Majoros Ágnes diplomamunkája