In memoriam Kistelegdi István (1944–2020)

Szöveg: Bachmann Bálint

Építésszé válásom számos pontján Kistelegdi István vonzáskörében találtam magamat. Ami akkor nem tűnt fel, csak most utólag, ahogy visszaemlékszem a gyerekkorom óta történtekre és arra, hogy édesapám barátja, alkotó- és tanártársa, Tapsi – ahogy szeretetteljesen szólították munkatársai – mindenhol ott volt és valamilyen módon hatást gyakorolt rám és az építészethez való viszonyomra.

Születésem évében pályázaton nyerték Bachman Zoltánnal és Csaba Gyulával az árvíz sújtotta Szamoskér református templomának pályázatát. A megvalósult templom hal alaprajzú és szamárhát ívű formáját ébredező tervezői ambíciómat próbálgatva, papírmodellként készítettem el kisiskolásként. Emlékszem Istvánra akkoriból, jól focizott, gyors volt és gólra tört, édesapám volt a kapus.
Kistelegdi István építészmérnök oklevele megszerzése után, 1968-ban a Baranyatervnél, majd a Pécsiterv vállalatnál dolgozott. Egyetemi mestere és barátja, Csete György hívására a Pécs Csoporthoz csatlakozott, ahol városépítészeti léptékű projekteken dolgozott pályatársaival, többek között Jankovics Tiborral, Kovács Attilával, Blazsek Gyöngyvérrel, Oltai Péterrel és Dulánszky Jenővel. Ennek az időszaknak az építészeti eredményei idézték elő az Élet és Irodalom hetilapban fellángolt, majd a Magyar Építőművészet folyóiratban folytatódó ún. tulipán-vitát. A paksi panelépületek tervezésénél Csetéék több aspektusból továbbfejlesztették a kiindulási típusterveket; a vitát Major Máté professzor és Nagy László költő között leginkább az épületek bütüfalát díszítő stilizált tulipánábrázolás váltotta ki. A csoport később feloszlott, de Kistelegdi építészeti szemléletét további pályáján döntően befolyásolta a népi építészet tovább élő hagyománya, az ornamentika és az organikus mozgalom is.
Mintegy húsz évnyi tervezőirodai munkássága eredménye a pécsi történelmi belváros rekonstrukciója az Elefántos-tömbbel, benne a Művészetek Házával (Ybl Miklós-díj), vagy a bevásárlóközpontokat két évtizeddel megelőző Fészek Áruház és Kereskedők Háza. Számos műemléki felújítás, középület és lakóház viseli magán a Kistelegdi védjegyének számító, egyszerre kifinomult, simuló, de egyediségre törekvő stílusjegyeket a pécsi belvárosban és a mecseki hegyoldalban is. Jellemző rá a modern térszervezés és az innovatív szerkezeti megoldások mellett az épület karakterét adó jellegzetes forma-, anyag- és színhasználat. A mára elbontott, a hazai plázák archetípusának is tekinthető FEMA bevásárlóközpont (Pro Architectura-díj) tervezésekor adatott meg számomra, hogy németországi építésztanulmányaim keretében szakmai gyakorlatot teljesítsek István műtermében. Mivel a képzésem elején jártam, nem vette sok hasznomat az előrehaladott tervezési fázisban, de rám bízta a kétszeresen görbült formájú bejárat madárperspektívájának szerkesztését, ha már úgy is tanultam ábrázoló geometriát Würzburgban. Alsó-Frankország központja más módon is összekapcsolt mesteremmel, hiszen ott tanult velem fia, ifjabb Kistelegdi István, akivel azóta is párhuzamosan fut a karrierünk.
A bajor egyetemi városban több alkalommal töltött hosszabb időt, vendégprofesszorként nagy megbecsülésnek örvendett, az ott tapasztalt integrált képzési szemléletet, az elméleti és gyakorlati ismeretkörök tantárgyakon átívelő oktatását később sikeresen adaptálta a pécsi építészképzésbe. Kistelegdi István oktatói pályafutása a néhai Pollack Mihály Műszaki Főiskolán kezdődött 1988-ban. Az üzemmérnöki képzést – tervezési és épületszerkezeti szakirányokon keresztül – egészen az idén 20 éve létesített osztatlan építész egyetemi szak alapításáig fejlesztették, elsőként Budapesten kívül. Bachman Zoltán építész, Hübner Mátyás várostervező és Kukai Tibor mérnök voltak tanszékvezető-társai, akik az intézetigazgatást vetésforgóban művelték, nem megkérdőjelezve egymás kompetenciáját az Építész Szakmai Intézetben. István volt az „épszerkes”, azaz az Épületszerkezettan Tanszék vezetője. Mérnöki alapossága, kiváló formaérzéke és szabadkézi rajztudása verhetetlen kombinációnak bizonyult, a nyugdíjkorhatárig töltötte be a tanszékvezetői pozíciót. Nevéhez fűződik a „Pollack”, mint önálló főiskola sikeres integrálása a Janus Pannonius Tudományegyetembe, amit főigazgatóként bonyolított le. Az immár egyetemi kar, a bolognai rendszer bevezetésével sorra indította mesterképzéseit az építészet mellett a mérnökség és az informatika területén is, majd megalakult a pécsi születésű Breuer Marcellről elnevezett doktori iskola, melynek Kistelegdi egyetemi tanárként alapító törzstagja volt, témavezetői teendőit professzor emeritusként a közelmúltig ellátta. A pécsi építészképzés a meghatározó professzorok személyiségén keresztül vált olyan műhellyé, ahol nemcsak nagy számú szakmagyakorló kapott életre szóló alapokat, de felnőtt az oktatók következő generációja is. A kar mai építész tanárai, vezetői egytől-egyig a nagy generáció tanítványai voltak, akiket szárnyaik alá vettek, majd repülni is megtanítottak a professzorok. Kistelegdi késői tervezéseibe bevonta tanszéki munkatársait, korábbi tanítványait, így válhattak alkotótársaivá az egyetemi fejlesztéseknél, a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárának rekonstrukciójánál, vagy a PTE Fecskeház-projektjében.
Kistelegdi István Az Ybl Miklós-díj és Pro Architektúra-díj mellett számos rangos elismerésben részesült: Janus Pannonius művészeti díj, Magyar Műemlékvédelemért plakett, Magyar Felsőoktatásért emlékplakett, Pro Universitate emlékérem, Széchenyi professzori ösztöndíj, Breuer Marcell-díj, a Fachhochschule Würzburg-Schweinfurt címzetes egyetemi tanára.
Hálával gondolok vissza arra a nehéz időszakra, amikor az átalakuló hazai felsőoktatás viharai közepette István és professzortársai támogattak, mint fiatal dékánt, hogy az intézményi talpon maradás érdekében felforgassuk a kar szervezeti rendjét, megváltoztassuk a nevét, hogy a kor kihívásainak megfelelően, nemzetközi hallgatókat fogadjon angol nyelvű képzésein. Mára a néhai Pollack Mihály Főiskola kutatóegyetemi karként működik, sok tekintetben rá sem lehet ismerni a korábbi intézményre. Mégis, ha visszatérnek az épületbe a korábban itt végzettek, azonnal elragadják őket az emlékek. Az épületek átalakulnak, tereik változnak, a professzorok elmennek, de a szellemiségük, a tanításuk és a példamutatásuk velünk maradnak. Kistelegdi Istvánra mindenki, mint felejthetetlen építészre, tanárra, kollégára és barátra fog emlékezni, örökifjú, mindig jókedvű professzorként marad meg legjobb emlékezetünkben.