• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • „Én és a Római” – fotópályázat

    Én és a Római

    A „Római-part, ameddig tart” c. tavaszi fotókiállítás az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában arra ihlette a szervezőket, hogy folytassák: újabb fotópályázatot hirdetnek!

    A legfőbb ideje, hogy még többen megismerjék a Római-part szépségeit, rácsodálkozzanak Budapest mára egyetlen olyan természetközeli partjára, ahol a természet és a tájhasználat összhangban van. Akinek pedig régi barátja a part, kifejezhesse iránta való elkötelezettségét.
    Minderre azért van szükség, mert a jelenlegi árvízvédelmi, illetve a vitatott hasznosságú mobil-védműre elkészített tervek szerint a parton több mint 400 fát – köztük 100 év körüli faóriásokat és egy teljes, védelemre érdemes galériaerdőt készülnek kivágni, a maradék közel 1000 fa környezetét pedig sóderes földdel töltenék fel.
    Odaveszne a kavicsos föveny, a kultikus büfék világa, veszélybe kerülnének a csónakházak.

    A pályázattal az a célunk, hogy még többen megmutathassátok, mit jelent nektek a Római.

    Fontos, hogy minél többen lássák: a part átalakításával kapcsolatos tervek megvalósítása nagy veszteséget okozna a városlakók számára, és visszafordíthatatlan pusztítást vinne véghez a természetben. Mindez az emberek folyóval kialakult értékes kapcsolatának végleges megszakadásával járna a Római-parton.
    Ésszerű, közösségi értékek mentén tervezett megújulásra van tehát szüksége a Római-partnak, a valódi közérdekek figyelembe vételével. Meg kell találnunk a legkíméletesebb, legorganikusabb módját az árvízvédelemnek és a part egyidejű megújításának. Bízunk benne, hogy ez lehetséges, hiszen Nyugat-Európában már sok helyen sikerült!

    Hozz képeket a Rómairól, és védjük meg együtt a partot!

    A fényképeket zsűri válogatja majd, de minden egyes fotó megtekinthető lesz az „Én és a Római” virtuális galériájában. A kiválasztott fényképeket Budapest belvárosában állítjuk ki.

    Két kategóriában lehet pályázni:
    1. Kortás saját fotó
    2. Archív fotó saját gyűjteményből

    1. Kortárs saját fotó esetén a pályázathoz szükséges:

    • a kép hosszabbik oldala 3500 pixel (Ennél kisebb fotókat csak kivételesen éles kivitelben fogadunk el, pl. naplemente vagy szürkületi kép.)
    • file típus: jpeg (high quality)
    • képadatok (felvétel helyszíne, időpontja, alkotója) és cím
    • legyen a saját fotód, harmadik fél szerzői jogait ne sértsd
    • portré vagy közeli arc a felvételeken csak a fotózott személy
    beleegyezésével fogadható el
    • egy pályázó max. 10 képpel pályázhat

    2. Saját gyűjteményből származó archív fotó esetén a pályázathoz szükséges:

    • a kép hosszabbik oldala min 1500 pixel (Ennél kisebb fotókat csak kivételesen éles kivitelben fogadunk el, pl. naplemente vagy szürkületi kép.)
    • file típus: jpeg (high quality)
    • képadatok (felvétel helyszíne, időpontja, alkotója) és cím
    • harmadik fél szerzői jogait ne sértsd
    • portré vagy közeli arc a felvételeken csak a fotózott személy
    beleegyezésével fogadható el
    • egy pályázó max. 10 képpel pályázhat

    A válogatás szempontjai mindkét kategóriára vonatkozóan:

    • a Római-part természeti – kulturális értékének, hangulatának sikeres bemutatása
    • jó képminőség (fotótechnikai minőség)
    • egyéni tartalom, üzenet, kompozíció
    • személyes karakter

    A fényképeket az enesaromai@gmail.com címre küldjétek.

    A beküldés határideje: 2013. augusztus 24. 24 óra.

    A fényképeket harmadik félnek az alkotók hozzájárulása nélkül nem adjuk ki, csak a pályázathoz tartozó kiállításokon illetve saját virtuális galériájában mutatjuk be. A kiállítás pontos időpontja és helyszíne később kerül meghirdetésre.

    Jó fotózást, szép nyarat kívánnak a Maradjanak a FÁK a Rómain csoport és a Duna Charta tagjai!