Színház a Szerecsen utcában

Dávid Ferenc – Gajdó Tamás: Színház a Szerecsen utcában
Új Színház-Kossuth Kiadó, 2010. 160 oldal

Mi történt korábban, hol tartunk most? A Szerecsen (ma Paulay Ede) utcai színházat 1909-ben Lajta Béla a szlömös Terézváros közepén forradalmian modern mulató-palotaként tervezte. Az új életforma, egy világraszóló dinamikával kiugró fejlődést produkáló város és polgárainak gyarapodása 1912-14-re lezárult. S ez a mulató egymást váltó gazdáit is csődökbe vitte. 1921-en, Lajta halálakor meg is indult az épület-átalakítások sora. A legnagyobb átalakítást 1921-ben Vágó László tervezte. A mélypontot a „szocreál” (Cléve Ervin – Vági Oszkár) és az „újra modern” (P. Müller Éva) átépítő tevékenysége hozta meg. Dávid Ferenc Egy épület alakváltozásai című könyve úgy mutatja ezt a kultúrtörténeti dráma-sort, mint egy városi wunderkammert. A szörnyűségekkel együtt is érzékletes, izgalmas olvasmány, jó illusztrációs anyaggal. A happy end az 1987-91 közt (Kőnig Tamás és Wagner Péter) rekonstrukciójával alakul ki úgy, hogy abban mind Lajta, mind Vágó java építészete érvényesülhet.
A kötet második felét Gajdó Tamás 100 Év – 13 színház alcímen jegyzi. Legendás műfajok, majd színészlegendák kísérlik meg a polgár derűjét csak azért is csiklandozni. 1945-től Várkonyi Zoltán Művész Színháza John Steinbeck Lement a hold-jával indul. S már az 1946-os „fényűzési adó” bevezetése jelzi, hogy a napkelte elmarad. Az 1949-ben megnyitó Úttörő Színház már egy vidéki szovjet fiókintézménynek tűnik. A szegényességből sokáig nem születik meg a „szegényszínház” avantgárd világa. Érdekes együtt nézni, oda-vissza lapozgatni az építészeti és színháztörténeti fejezetek párhuzamait, bennük az itt-ott feltűnő díszleteket, lakmuszpapírként lehet használni. (Kár, hogy a tervezők nincsenek feltüntetve.) Az egyik legérzékletesebb építészeti párhuzamot Thomas Bernhardt A világjobbító című 1996-os előadásának látványvilága jelzi, szinte a könyv sűrítése az erről közölt fotó. Tervező itt sincs, de mivel a rendező Zsótér Sándor, ki lehet találni, hogy tervezője az építész Ambrus Mária.
A kötet végén kicsit izmos az utolsó évtized – érthetően, hisz a könyv egyik kiadója, a jelenlegi igazgató szeretné, ha munkájuk továbbra is vonzaná a nézőket. A könyv végén hat oldalas összefoglaló szorgalmazza az előbb javasolt építészeti-színházi összehasonlító olvasást. Még a legelvakultabb bennfentes is rá kell, hogy ébredjen, hogy az építészet a kultúra része volt és marad.

Szegő György