A bivak és a kollégium
Református diákkollégium, Pápa
Építészek: Máté Tamás, Vass-Eysen Áron
Szöveg: Debreczeni Péter
Fotók: Rajnai Ákos
Pápa köszönhetően a Pápai Református Kollégiumnak köszönhetően országos hírű iskolaváros. Közel 500 éves története során a város és egyben a Dunántúl jelentős szellemi központjává vált, 1952-es államosításáig számos neves személyiség járt intézményeibe, közülük talán legismertebbek Petőfi Sándor és Jókai Mór. A Kollégium 1531-es megalapítása során sokszor volt kénytelen költözni, de hol szűkebb, hol tágabb keretek között folyamatosan működött, leszámítva az államosítás éveit. 1990-től került ismét egyházi fenntartásba, és elkezdődött a másodvirágzása. Napjainkban a Kollégium négy önálló alap és felsőfokú oktatást biztosító intézménye külön épületekben található Pápa belvárosában, a Március 15. tér közelében. Historizáló épületei jól beleillenek a zömmel katolikus múltú későbarokk óvárosba. Ehhez a büszke és dicső múltú épületegyütteshez társult a gimnázium mellett induló Séllyei utcába egy kortárs épület, a Kollégium új diákotthona.
Maga az épület tömege a telekhatárokhoz igazodik, folytatja a gimnázium oldalszárnyát és lezárja udvarát az utca felé. Alaprajza alkalmazkodik a telek hegyesszögű sarkához, kitölti azt.
Homlokzata követi utcaképet, folytatja a gimnázium utcai szárnyát, nyeregtetős fedése és homlokzati nyílászárók követik a környező épületek arányait. Az épület bejárata visszahúzódik a ház tömege alá, a földszinten teljes magasságban üvegportál készült, ami könnyedebbé teszi a szigorú szerkesztésű homlokzatot és belátást biztosít az épületen keresztül az udvarba. Földszintjén közösségi terek és tanulószobák, az alagsorban további kiszolgáló és közösségi funkciók kaptak helyet. Az egyforma kollégiumi szobák egyszerű középfolyosós elrendezésben sorakoznak három szinten, a negyedik szinten lévő szobák galériával használják ki a tetőtér adottságait. Az épület a racionalitás jegyében uniformizált előregyártott szerkezeti elemekből épült. Ahol lehetőség volt rá, a szerkezetek és a beépített bútorok felületeit nyersen hagyták, tovább hangsúlyozva a puritánságot.
Generáltervező: BIVAK Studio Kft.
Építész vezető tervezők: Máté Tamás, Vass-Eysen Áron
Építész munkatárs: Berczi Zsófia
Gyakornok: Inez Leduc
Belsőépítészet: Máté János, Máté Tamás, Vass-Eysen Áron – BIVAK
Belsőépítész munkatársak: Bocz Gabriella, Sebestyén András – ARTEM, ANGA
Tájépítészet: Liziczai Sándor – Paragram Stúdió
Tájépítész munkatárs: Eszenyi Zsófia – Paragram Stúdió
Tartószerkezete: Madaras Botond, Madaras Koppány – mdrs2
Tartószerkezeti munkatárs: Kincses Péter – mdrs2
Épületgépészet: Oltvai Tamás – Oltvai Gépész Stúdió
Elektromos tervezés: Karácsony István – AP-Lightworks
Épületszerkezet, szigetelés: Szenthe Ágoston
Tűzvédelem: Miskolczi László, Nacsa Noémi
Környezetvédelem: Varga András
Felvonó: Benke Csaba
Rehabilitáció: Kormányos Anna
Útterv: Nyitrai Zsolt
Megbízó: Dunántúli Református Egyházkerület, Steinbach József püspök, Dr. Huszár Pál főgondnok, Dr. Nemes Pál főgondnok
Megbízói projektkoordinátor: Kamarás-Horváthy Petra
Projekt manager: Dr. Benkó Ádám, Dr. Weisz Tamás
Műszaki ellenőrök: Tenke Attila, Nagy Attila, Szattelberger György – Korgell Kft.
Generálkivitelező: Pesti Építő Zrt.