A Salgótarjáni úti zsidó temető

Szöveg és fotók: Klein Rudolf

A zsidó temetők a talajra vetett hatalmas betűk sokaságának is tekinthetők, vagy akár az Írás; kézzel rajzolt jelek a sírok, melyek utacskák mentén sorakoznak, fákkal és bokrokkal kipontozva, és hosszú falakkal keretezve. Éppúgy, mint az Írásnak, e temetőknek is számos olvasata van, és mindegyik másfelől szólítja meg azt a lényeget, mely a zsidók létét és a befogadó társadalmakkal való viszonyát jellemzi. Ezen „írás” és a hozzárendelt szokások eredete ősi: négyezer éve temetik a zsidók halottaikat szertartásaik szerint és látogatják sírjaikat, melyekre „virág-áldozat” helyett kavicsot helyeznek.
A 19. századi zsidó temetők „szövege” látványosan írja le, miként nyílt meg a zárt zsidó közösség, a communitas iudeorum, a hagyományos „kehila” a 19. században és vált hitközséggé. Az organikus zsidó közösséget, mely egyként állt az Úr előtt, és melyben az Írás ismerete képviselte a legnagyobb értéket, felváltja egy szabadelvűbb, társadalmilag mobilisabb és differenciáltabb közösség, mely már új, a keresztényekkel közös értékek után is igazodik. Ez a folyamat történelmi léptékben szemlélve hihetetlen gyorsan játszódott le, mindössze fél évszázad alatt, legfőképpen az európai nagyvárosokban és azok kulturális vonzáskörében, de a vidéki városok zsidósága is fokozatosan modernizálódott.
A nagyvárosi zsidóság nagy része közös erővonalak mentén tette magáévá a felvilágosodás eszméit, a modernizációban egyfajta szekuláris messianizmust vélt felfedezni, ami majd felszámolja a zsidók megkülönböztetését. Addig nem látott optimizmussal kezdték a zsidók életre segíteni, keresztényekkel karöltve, a hirtelen növekvő városok jó néhány sugár- és körútját, és természetesen saját halottaik városait is. Az emancipáció projektjének kibontakozásáról, a modernizációról, majd utóbb ezen célok és eszmények szertefoszlásáról tanúskodnak e temetők.