Kelet ígérete
Kortárs építészet a Távol-Keleten
Bécs, MAK 2013. 06. 04. – 10. 06.
Kurátorok: Andreas Fogarasi, Christian Teckert
Szöveg: Szegő György
Fotó: MAK
A vízionárius építészet ígérete szociális és ökológiai értelemben mára Kelet-Ázsia lett. A téma kutatói Ausztriából indultak a terepre, majd Kína, Japán, Dél-Korea és Tajvan helyi építészirodáiban két éven át tanulmányozták a társadalom átalakulásának következményeit, a strukturális változásokat – téri dimenziókra lefordítva. A kurátorok egyike Andreas Fogarasi, aki az 52. Velencei Biennálén az ötven évvel ezelőtt épült magyarországi kultúrházak jelenét feltáró videóinstallációval szerzett Arany Oroszlán díjat a magyar kiállításnak (l. MÉ 2007/4).
A helyzet azért is pikáns, mert a Fogarasi velencei anyagát kínáló magyar példák építése előtt ötven évvel a vízionárius architektúrát még nem a Távol-Kelet, de az Osztrák-Magyar Monarchia építészei rajzolták fel, és – többnyire emigrációban – sikerre is vitték. Japán éppen a bécsi vizionárius építészet, illetve még a szecesszió áttörésének kezdetén nyitott kaput a nyugati típusú fejlődésnek. A nagy ugrást Kínában egy rövid időtartamú, sanghaji központú fejlődés vehette át. A térség csak a legközelebbi múltban tudta folytatni a modernizációt, és ez a folyamat ma sem fájdalommentes. Az utóbbi, lendületes 20 év eredményeképpen a térség kortárs építészeti produkciója nagyjából egyforma. Ennek okát a kurátorok a japán és tajvani metropoliszok extra népsűrűségének, illetve a kínai és a dél-koreai fejlődés extra dinamikájában látják. Ezek a szélsőséges körülmények kényszerítik a tervezőket új építészeti intelligenciára és új térstratégiák kidolgozására.
Az egységesnek tűnő kortárs távol-keleti építészet más-más módon, de egyaránt különös figyelmet fordít a társadalmi viszonyok változására és a rurális hagyományok továbbélésére. Mindennek eredője a kurátorok szerint egy nem-hierarchikus téri gondolkodás, amelyben föllelhetők az ősi kelet-ázsiai térszemlélet speciális elemei is.