Értelmi fogyatékos gyermekek iskolaotthona, Budapest

Építész: Tarnóczky Tamás Attila, Balázs Mihály
Szöveg: Somogyi Krisztina
Fotók: Bujnovszky Tamás

A főváros több mint hat évvel ezelőtt hozott döntést arról, hogy építkezésbe kezd egy anno szeretetotthonnak épült, de sokáig főiskolaként működő régi épületben és annak udvarán, hogy az értelmileg közepesen sérült gyermekek nevelése méltó helyen folyhasson. A program igen összetett és a telekhez mérten nagyon nagy volt. Az elvárások sajátosak. Hasonló intézet az elmúlt évtizedekben nem készült.
A pályázatot megnyerő Tarnóczky Tamás épületét szeptemberben adták át. Az elmúlt hat év alatt az eredeti elképzelés számos ponton sűrűsödött és egyszerűsödött, egy feszes szerkesztésű, kissé divatos építészeti ideától ellépett egy logikus, humánus végállapot felé. A beruházói szándék maradéktalanul teljesült: az intézményben nagyon igényes környezetben tanulhatnak és élhetnek azok a gyermekek, akiknek sorsa úgy hozta, hogy egy ilyen ellátásra rászorulnak.
Tarnóczky Tamás az elmúlt években sorra sikerrel szerepelt az országos pályázatokon. Ez azért is komoly teljesítmény, mert ezeken a feladatokon teljesen önállóan gondolkodik, pályamunkáit egyedül készíti. Hatalmas teherbírással, makacs módszerességgel mindig időre teljesít. Első megvalósult önálló épülete sok más tervezői értékét is hitelesen mutatja. Az intézmény bejárása után tisztán láttam, hogy az építészet igen is rendteremtés: a lényeglátás, logikai készség és rendszerező gondolkodás a siker egyik legfontosabb jellemzője.
A San Marco és Bécsi út közötti telken óvodát, általános iskolát, speciális szakiskolát, gyermekotthont, diákotthont és pedagógiai szakszolgálatot kellett elhelyezni tornatermekkel, uszodával, étkezővel, foglalkoztató helyiségekkel, különlegesen szigorú tűzvédelmi és biztonsági előírások betartása mellett, 175 szellemileg közepesen sérült gyermek számára. Ezekre a gyerekre hiba lenne egynemű csoportként gondolni: egyrészt igen különböző korúak, hiszen 3-24. évükig lehetnek ebben az intézményben, másrészt igen különböző okokhoz (betegségek, születési és familiáris eredetű rendellenességek, szindrómák) visszavezethető a korlátozottságuk, így képességeik is igen sokfélék. A helyzet tehát valóban összetett, Tarnóczky elképzelése azonban képletszerűen egyszerű: a századfordulós épülettel szemben, ahhoz méretben, tömegben és elhelyezkedésben is teljesen hasonló új épületet rakott le a telek Bécsi úti oldalán. Míg az elsőben az oktatás folyik, addig az újban diákotthon (1-3. emelet) és gyermekotthon (4-5.emelet) kapott helyet. E két egymást néző épület adja a telepítés keretét, egy sajátos világ megépített határát. Köztük alacsonyabb méretű, fél-nyeregtetős épületek töltik ki teljesen a teret: itt a nagyterű közösségi funkciók (tornaterem, uszoda, étkező) kaptak helyet.

Az új épület a régihez finom mozdulattal közelít, épp csak hozzálép, hozzányúl. Ez a kapcsolódás jelentésteli: az új és a régi ház építészeti állításai is következetesen elválnak. A századfordulós téglaépület felújítása során a méltóságteljes jelenlét erősítése lehetett a cél, ebben a részletek míves megjelenítése is fontos szerepet kapott. Az új épültekben a díszítésnek ez a léptéke érthető módon hiányzik. Ott a belső-belső térkapcsolatok és a fényviszonyok gazdagsága vonja magára a figyelmet. Mind a két ház hitelesen érvel saját kora mellett. Tetszik, ahogyan a két épület egymás felé fordul. Kétféle lyuk-architektúra néz egymással farkasszemet: a hagyományos téglaépület ablakokkal, párkányokkal tagolt homlokzatának ellenpontja egy hatalmas perforált fémfelület, amely a lakórészekhez vezető külső folyosókat védelmi okokból határolja. A látványt a szürke elemek között elhelyezett, izgalmas tetszőlegességgel megjelenő piros elemek, és az itt-ott hagyott kis nyílások adják. Finom eszköze ez a funkcionális díszítésnek.
A nyitott folyosók szervesen kapcsolódnak ahhoz a tervezői helyzetelemzéshez, hogy az itt élő gyerekek egy része csak a tanárokkal tett séták során mozdul ki az intézményből, tehát szinte egész életét e falak között éli le. Tarnóczky logikája szerint fontos, hogy a napszakok és évszakok változását a gyerekek napi szinten megéljék: reggel az új épületben lévő „otthonukból” iskolába indulva ők is kinti ruhába öltöznek még akkor is, ha csak egy folyosót kell az iskoláig bejárniuk. Ez a fel-leöltöztetés persze többletterhet ró a nevelőkre, de általa az idő ciklikussága természetes módon érzékelhető, így az épületbe szorult mikrovilág kapcsolatot tart a makro-világgal, a valósággal. Ilyen értelemben az épület is része annak a pedagógiai erőfeszítésnek, amely az értelmileg sérült gyermekek társadalmi integrációjára is törekszik.
Kívülről szemlélve érthető módon távolságtartó az intézmény: a San Marco utcából egy szépen rendezett előkert a századfordulós középületet „hátrébb tolja”, a Bécsi út fele pedig kifejezetten zárt a látvány. A belső térben e zártság érzetét jelentősen oldja, hogy a meghatározó élményt átlátások és belső fényfolyosókra való megnyílások jelentik. A belső terek komponálásában bizonyosan fontos szerepet játszhattak azok az előképek, iskolai épületek, amelyeket Balázs Mihály tervezetett, s amelynek munkálataiban Tarnóczky, mesterének felkérésére, részt vett. Különösen a Práter utcai PPKE Információs Technológiai Kar egyes térképzései foglalkoztathatják. A belső szárnyakon itt is átlátunk, a különböző síkok itt sajátosan komponálódnak. Kérdés lehetne, hogy ez a komplex téri szerkesztés milyen képpé áll össze egy értelmileg sérült gyermek tudatában. Általános válasz erre nincs, nem adható, de valahogy szerethetőnek tűnik az a gondolat, hogy az épület által felkínált vizuális szépség nevelő hatású, és egyesek számára öröm forrása is lehet. Az igazgatónő örömmel tájékoztatott, hogy a terek tiszta és logikus szerkesztése már most érezteti pozitív hatását: a gyerekek kiválóan elsajátították azokat az útvonalakat, amelyeket napi életük során bejárnak, jól tájékozódnak, személyes környezetüket megszerették. A nevelésben fontos szerepe lehet annak, hogy a hálók tulajdonképpen lakásként megfogalmazottak. Az egyedi ízlés ezekben a helyzetekben természetesen jelenhet meg.
A személyesség ebben az épületben felkínált lehetőség, amellyel persze a nevelőknek kell tudni élniük. Tarnócky szigorú épületét és Frank György belsőépítészeti megoldásait éppen azért lehet szeretni, mert a ház esztétikája befogadó jellegű, tehát a rendezett közeg számos személyes jelet képes majd magán viselni. Nem a ház akar valami különlegeset mesélni az értelmi sérültek világáról, hanem teret akar adni, szolgálni az ott lévők egyedi érdekét, sajátos világát. Ez a hozzáállás egy ilyen helyzetben különösen rokonszenves. Fontos, hogy ez a ház megépülhetett. Bizakodásra ad okot. Hiszen nagyon sokat elárul kulturáltságunk szintjéről, hogy miként gondolunk azokra, akik érdekeiket érvényesíteni nem tudják, akiknek kiszolgáltatott az életük.

Megbízó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, intézményvezető: Burján Lászlóné
Építészek: Tarnóczky Tamás Attila – Építészkohó Kft., Balázs Mihály – Török és Balázs Építészeti Kft.
Építész munkatársak: Tatár Balázs, Török Dávid
Belsőépítészet: Frank György – Arma Stúdió Bt.
Szerkezettervezés: Volkai János – TM Janeda Kft.
Gépészet: Kálmán Zsolt – Kálmán és Társai Kft.
Elektromos tervezés: Krén József – Elekt-Royal Kft.
Tűzvédelem: Mikola Zsolt – Mikola Systems Kft.
Szigetelések: Horváthné Pintér Judit – Pintér & Laczkovits Bt.
Kerttervezés: Hlatky Katalin – Liget-Terv Bt.
Művészettörténet: D. Mezey Alice, Springer Ferenc
Kivitelezés: IGN Zrt.