Maus / Art Spiegelman

Szöveg: Aknai Katalin

„– Artie! Gyere fogd egy percig, amíg elfűrészelem!
–Hüpp
– Miért sírsz Artie? Fogd jobban azt a fát!
– El-elestem, és a haverok faképnél hagytak.
– (Letette a fűrészt) – Haverok? A haverjaid ?… Ha egy hétre bezárod őket egy szobába, és nem adsz nekik enni…
Meglátod ki kinek a haverja!… „
Rego Park, N.Y., kb. 1958

Ezzel a snapshottal kezdődik Art Spiegelman Maus című képregénye. Jelentéktelenségében jelentős apró mozzanat egy félresikerült délutánról, amelyben Artie az igaz és hamis barátok megkülönböztetésére életútravalót kap édesapjától. Persze, aki belekezd a Maus olvasásába, tudja, hogy a történet Art Spiegelman Auschwitz-túlélő édesapjáról Vladekről, édesanyjáról Anjáról és azok családjáról – vagyis mindenkiről, akik Lengyelországból tömegesen eltűntek a vészkorszakban – szól. A fiú (a regényben Artie) mesélteti az apát: kérdez, jegyzetel, hangfelvételt készít, illusztrál és kommentálja a több idősíkon játszódó eseményeket.
Art Spiegelman családi képregényét (Maus. Egy túlélő története) idén jelentette meg az Ulpius-ház.(1) S a kötet nem csak hogy megjelent, hanem átfogó kampány keretében került bemutatásra. Ezt csak azért fontos megemlíteni, mert amikor 2004 tavaszán a holokauszt hatvanadik évfordulóján a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) és a Goethe Intézet közös konferenciát tartott – nem utolsó sorban azért, hogy a Magyarországon a holokauszt reprezentációjának nemzetközi holdudvarába betekintést nyerjenek az érdeklődők –, Orbán Katalin a Mausról tartott előadásában (2) még mint olyan könyvről beszélt, amely nálunk érthetetlen módon szinte teljesen ismeretlen. Egy év alatt sokat fordult a világ, és Spiegelman regényének megjelenését kiállítás (3) és nyilvános akció is nyomatékosította.
Beck András a könyvről írt recenziójának (4) első mondatai olyan kérdések, amelyeket az egyszeri olvasó is feltesz magának: el lehet-e mondani a holokauszt történetét – ráadásul képregényben? Úgy, hogy nekem, neked és neki egyaránt érthető legyen, és még el is kerülje az egyetemes és személyes tragédiák nyelvi megjeleníthetőségének melodramatikus csapdáit?
Spiegelman egy populáris műfajban, a képregény médiumán keresztül mondja el a történetet. A képregény a kontrasztra épül, a vonal elbeszélő erejére, az indulatszavak (puff, puff, bang, áááuuuááá) „akusztikusan” vizuális megjelenésére – vagyis arra a fajta stilizációra, amelynek gyökere a mindennapok újságolvasó gyakorlatából ered, felnőttnek és gyereknek egyaránt szólhat. A Maus szinte azonnal könyvsiker lett (A Pulitzer-díj nyertese, hirdeti a magyar kiadás is). A siker persze több komponensű dolog; amikor a Maus 1973-ban először megjelent, a tömegkultúra vizuális befogadására a pop art már előkészítette a talajt – amiben az amerikai élet nagy mítoszainak újradolgozása és a mindennapi élet sablonjainak „felemelése” egyaránt jelentőséget kap – talán ahhoz is, hogy a vészkorszak európai története (a negatív irracionalitás) megragadható legyen. Ahogyan a képregény eszközei stilizáltak, úgy Spiegelman is stilizál az ábrázolásban, és a szemlélőpontot kicsit távolabbra helyezi, amikor szereplőit embertestű-állatfejű kettős lényeknek ábrázolja (ki-ki a nemzetkarakterológiának megfelelően egér, macska, disznó vagy szarvas), akik ráadásul időnként maszkot viselnek. Olyan vizuális és jelentéstani réseket teremt ezzel, ami folyamatosan feszültségben tartja a beazonosításukat. Az ábrázolás következetességét Spiegelman végig nagyon komolyan veszi. A Maus második könyvében egy jellegzetes párbeszéd zajlik a képregény rajzoló Artie, és francia származású barátnője, Francoise között. „Francoise: Mit csinálsz? Artie: Próbállak lerajzolni. Francoise: Álljak modellt? Artie: Úgy értem a könyvemben. Hogy milyen állat legyél. Francoise: Mi? Hát egér, mi más? Artie: De hát te francia vagy! Francoise: Nos … és mit szólnál a tapsifüleshez? Artie: Neem, az túl kedves és szelíd. Úgy értem a franciák általában … ne feledd el a több évszázados antiszemitizmust. Francoise: Hmmf (…) Oké! De ha te egér vagy, nekem is egérnek kell lennem. Végül is betértem, nem?”) Vagyis a zsidóknak egér ábrázatuk van, de ha a helyzet megköveteli Vladek és Anja – a kettős tagadás értelmében – felölti a lengyelek disznó maszkját is, és a képregény folytatásával és a hirtelen rázuhanó sikerrel küszködő Artie is fejéhez rögzített maszkot visel. Nincsenek tehát rögzített szerepek vagy sztereotípiák, hanem különböző, „lebegő” olvasatok (alkalmazkodás az olvasóhoz), amelyek különböző jelentésszinteket tárnak fel. Ezek a jelentések nemcsak vizuálisan telítettek, hanem időben is; a történelmi idő a jelennel keveredik, életszagú valósággá válik, ahogyan az apa, Vladek él benne vagy mesél róla. Spiegelman a jelen beiktatásával elkerüli, hogy Vladekben egyedül áldozatot lássunk; a napi dolgait akkurátus rendszerességgel művelő papa egyfelől rigolyás, kikezdhetetlen vénember – aki mindent gyűjt, félretesz, de fia kiszolgált-kedvenc bőrkabátját kihajítja –, másfelől, be kell látnunk, legalábbis ugyanez a szívóssága, nehéz és emberpróbáló helyzetekben megmutatkozó leleményessége segítette ki élve Auschwitzból. A regény utolsó lapjain Spiegelman szülei újra találkoznak, és a nyelv szintjén bezárul a kör: „Többet nem kell mondanom. Nagyon boldogok voltunk, és attól fogva boldogan éltünk.” Valójában tudjuk, hogy Artie édesanyja 1968-ban öngyilkos lett, és elsőszülött fiuk, Richieu is meghalt a háború alatt. Vladek számára Artie és Richieu alakja, az emlék és a valóság összecsúszik egy pillanatra – a hiány maradandósága pulzál a képi és nyelvi megjelenítés rétegei alatt.
A Maus néhány oldala a bemutató kampány ideje alatt látható volt néhány metrószerelvény reklámok számára elkülönített tábláin. Egy populáris megnyilvánulásoktól nem idegen helyen csak részben hatottak furcsának a Maus kiragadott képszalagjai; vizuális figyelemfelkeltést, didaxist és reklámot egyaránt sejthettünk a gesztus mögött. Ekként működött is a kampány – a képkockák mégis valahol az irreális térben lebegtek, dacára a metróalagút keltette allúzióknak –, a folyamatba ágyazott történet élményét és tanulságait azonban nem pótolhatta.

Jegyzetek

1 Art Speigelman: Maus. Egy túlélő története. (ford: Feig András) Bp., Ulpius-ház Könyvkiadó, 2005.
2 A mű magyarországi történetéről és a nemzetközi recepcióról részletesen ír Orbán Katalin: Láthatatlanná tett képek Art Spiegelman Holokauszt-képregényében. In: Enigma, XI, 2004, no. 42., 69-81.
3 Holokauszt Múzeum; metró-akció Budapest
4 Beck András: Mi van a Maus-maszk alatt? És, 49. évf., no. 15, 2005. április 15.