Régészeti alapok Makovecz Imre újabb templomterveiben

Szöveg: Gerle János

Rajz a Taposiris Maggna-i templomhoz

Az organikus építészet felfogása az időről egyes esetekben természetes módon vezet a régészetnek az alkotói folyamatba történő bekapcsolásához. Ebben a folyamatban a régészet eredményei nem holt, múzeumi leletek, hanem az idő egységes szemlélete, a kontinuitás megelevenítése révén élő részeivé válnak az újonnan létrejövő műnek. Az alább bemutatott példákban tehát nem rekonstrukciókról van szó, hanem olyan mai alkotásokról, amelyek funkciója az időben bekövetkezett szakadék áthidalása, a megszakadt történelmi folyamatosság helyreállítása. Ez a szemlélet éles ellentétben áll a purista műemlék-helyreállítási szemlélettel, mert nem a leletek leletként történő megőrzését, hanem a velük való eleven, funkcionális, közvetlen kapcsolat megteremtését tartja elsődlegesnek.(…) A mű, amely a hely szellemével való érintkezésből születik meg, nyilvánvalóan nem kerülheti meg az egykor ugyanazon a helyen formát öltött alkotást, különösen akkor nem, ha funkcionális rokonság is összekapcsolja őket. Ez a helyzet Makovecz Imre utóbbi években tervezett templomait szinte sorsszerű következetességgel kísérte végig: 1999. Nosza (Szerbia) és Petőhenye, 2003. Taposiris Magna (Egyiptom), 1995–2003. Vargyas (Románia).