A FUGA Rádió építészeti fotópályázata 2012

A FUGA Rádió 2012. november 5-én indította el első fotópályázatát a Fotóhónap 2012 alkalmából minden lelkes (amatőr és profi) fotós számára, akik szeretnek épületeket fotózni. A kiírók olyan épületek, épületegyüttesek fotóit várták, melyek a fotózni szeretők számára fontosak, izgalmasak vagy tetszetősek, kreatívak vagy meghökkentők…

Építészeti fotó – világmásolat?

A Fotóhónap2012 keretében az építészeti fotó témáját feszegető, kötetlen szakmai kerekasztal-beszélgetés került megrendezésre a Baross utca egyik új kulturális helyszínén, a „Kultúrmosodában” (jelenleg: Patyolat//PRÓBAüzem). A hely pikantériáját az átépítés alatt álló, századfordulós egykori mosodaépületen túl…

Elhagyott helyek

A Debreceni Egyetem építészkara tavaly írta ki első építészeti fotópályázatát a hallgatók számára. Az első pályázat mottója ez volt: „Fény és építészet”, a zsűri elnöke Darabos György fotós. A 2012. évi pályázat az Elhagyott helyek címet viselte, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hallgatók felfedezzenek és megörökítsenek olyan építészeti értékeket…

Harmónia és tisztelet

A 21. század már egyértelműen a városok évszázada, természetes, hogy ennek megfelelően építészet is elsősorban a városokra koncentrál. A nagyszabású beruházások előnyben részesülnek a kis volumenű projektekhez képest. Az épületek globális formavilágukkal egyre kevésbé kötődnek a konkrét helyszínek hagyományaihoz és adottságaihoz…

Fotó-építészet

A világ megismerése korlátozott lehetőségeinkből eredően közvetítő eszközök – útleírások, képeslapok, festmények, vázlatok, fényképek – révén történik. A kortárs építészet megítélését tehát közvetlen, helyszíni benyomások helyett elsősorban képek irányítják. A 90-es évektől megfigyelhető különösen erős képi dominancia, az „iconic turn”…

Puklus Péter közönséges dolgai

Hosszú ideje meggyőződésem, hogy a világ általunk hitt rendje – hogy ugyanis a művészetbeni okosság a kitanult emberektől áramlik az egyszerű halandók felé – szóval meggyőződésem, hogy ez valójában nem így van. Vagy talán most így, de akkor ez egyáltalán nem helyénvaló. Lehet mindjárt a kompozíciós szabályokkal kezdeni: ezeket úgy tanítják…

A látás fotós kalandja

A fotóművészként világszerte elismert Saul Leiter eredetileg festőművész és teológus – aki 60 éve lakik New York east village művésznegyedében. A városrész képi krónikásának is nevezhetnénk, fényképei látszatra urbanisztikai, szociografikus karakterűek, mégis alighanem tiltakozna e besorolás ellen. Mert a képkészítésekor nem a felszín érdekli…

Kós Károly Díj 2012

A Kós Károly-díj a helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén kimagasló eredményt elért személyek és közösségek elismerését szolgálja. Minden évben az erdélyi népművészet és a történelmi magyar építészeti emlékek motívumait felhasználó alkotó születésnapjához – december 16. – kapcsolódóan kerül átadásra.

Prima Primissima Díj 2012

2012. december 7-én adták át az idei Prima Primissima díjakat a Művészetek Palotájában. Építészet és építőművészet kategóriában idén Török Péter tájépítész kapta a Demján Sándor által alapított díjat. A kategória Prima díját Balogh Balázs és Lázár Antal építészek kapták. A díj alapításának 10. évfordulója alkalmából Jubileumi Prima Primissima Díjat…

Ház a szőlőskerten túl

A ház érdes-hűvös világa valódi betonfödémmel zárul. Odabent levegős és világos, ami következetesen folytatja a tervezőpáros díjnyertes balatonakarattyai lábasházával bemutatott térszemléletet: a több elemből álló vázas, anyagában heterogén épületszerkezetet egyetlen héjként értelmezi, míg az enteriőrt finoman tagolva…

Rendhagyó eset

A Józsefváros egyik saroktelkén, egy egykori földszintes óvoda helyén új bölcsőde épült. A 12-17 méter magas, két oldalról tűzfalakkal közrezárt telekre mindössze 3-9 méter magas, kétszintes épület került. Az alaphelyzet a telek adottságai és a tervezési program közötti drámai feszültségből adódó következmény: a maximális…

Zánka feléled

Az 1969-ben felavatott zánkai gyermektábor kapacitása lenyűgöző: nyáron 3000, télen 600 férőhelyet biztosít a tölgyesbe telepített gyerekváros. Zánkai Úttörőváros központi épülete egy hatalmas földszintes lepénnyel fogadja az érkezőt. A földszintes tömeg helyet adott az érkezésnek, a könyvtárnak, kiállítási térnek, fodrászatnak és irodáknak.