párbeszéd a térről, látássérültekkel

Szöveg: Vass-Ónodi Bettina
Makettfotók: © dmb muterem

Építészeti tervezés közben az egyik legfontosabb feladat a terekről való párbeszéd. Ennek nehézsége abban rejlik, hogy fiktív, elképzelt terekről kell közérthetően beszélnünk. A folyamat elősegítésére alakult ki az építészeti kommunikáció sajátos nyelvezete, amiben a szakmai verbális kifejezéseken túl a skiccek, tervrajzok, makettek, valamint látványtervek mind az információcsere lehetséges eszközei. Működésük abban rejlik, hogy a gondolati tartalmat vizuális módon megjelenítik, ezáltal segítik, inspirálják a kommunikációt.
A kézirat vizsgálati fókusza a látó és látássérült személyek közötti építészeti diskurzus. A fent említett terekről való beszélgetés nehézségei hatványozottan érzékelhetők, ha olyan személlyel konzultálunk, aki nem, vagy csak alig lát. A megszokott eszköztár nem alkalmas látássérültek számára térbeli összefüggések elemzésére. A probléma feloldásához meg kell vizsgálni, hogyan gondolkodnak azok, akik a külvilág érzékelésekor elsősorban nem látásukra hagyatkoznak. Hogyan használják a többi érzékszervüket és hogy képesek mentálisan átlátni a téri összefüggéseket? A vizualitás nélküli térérzékelés jellemzőinek megismerése után lehetőség nyílik a terekről való párbeszéd feltételeinek feltérképezésére. A kutatás célja a látássérült személyek térbeli gondolkodásának megértésén keresztül a kommunikációt elősegítő taktilis makettek jellegzetességeinek és alkalmazási lehetőségeinek összegyűjtése, valamint ezt kiterjesztve a relief-makettek látók közötti előnyeinek vizsgálata.