Hajdú Virág 1967–2020

Szöveg: Hadik András
 
Fájó veszteség érte az építészettörténész szakmát: 2020. október 15-én elhunyt Hajdú Virág művészettörténész, aki majd húsz éven át volt a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa.
Még egyetemistaként ismertük meg őt, 1991-ben néhány hónapot fotónegatívok meghatározásával és leltározásával töltött nálunk. Ezután a lyoni Jean Moulin Egyetemen tanult ösztöndíjjal, hogy szakdolgozatának témáját a helyszínen teljesíthesse ki. Művészettörténet és történelem szakos diplomájának megszerzése után 1993-ban kezdett el dolgozni a múzeumban. Munkájára az igényesség, precizitás és a kollektív feladatok iránti affinitás volt jellemző. Ez utóbbit megkönnyítette az a közösségi szellem, amely nem kis részben a múzeum vezetőjének, Pusztai Lászlónak volt köszönhető.
Első publikációja (Boda Gábor néhány épületszobrászati műve az ’50-es évekből) 1992-ben jelent meg a Prakfalvi Endre által szerkesztett Építészet és tervezés Magyarországon 1945–56 című kiállítási katalógusban, melynek második, átdolgozott kiadásában 1996-ban már mint társszerkesztő is közreműködött. A Weichinger Károly és Rimanóczy Gyula életművét bemutató katalógusban jelent meg humorérzékét jól illusztráló tanulmánya Ősmagyar postás. Boda Gábor szobrai a Dob utcai postaépületen címmel 1994-ben.
Tevékenyen vett részt a múzeum forráskiadvány sorozatának (Lapis Angularis) megindításában. Az első kötetben Ritoók Pállal gondozta Hauszmann Alajos önéletrajzát (1995), a másodikban Vágó József és Bölöni György levelezéséből válogatott (1998). 1996-97-ben a Pasaréti Polgárok Köre által szervezett két kiállítás (Pasarét modern építészete, A másik modern) aktív részese volt. 2000-ben a Lővei Pál által szervezett A műemlékvédelem táguló körei című kiállítás létrehozásában és katalógusában is közreműködött. Szintén ebben az évben készült a Pavilonépítészet a 19–20. században a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállítás és katalógus, melynek munkatársaként, szerkesztőjeként szerepelt. 2001 őszén Aix-en-Provence-ban a Fondation Vasarely szervezésében szerepelt A magyar avantgarde. Építészet és fotó 1920–1945 című kiállítás, amelynek Virág (Csengelné Plank Ibolyával és Ritoók Pállal) a társkurátora volt. 2001-ben jelent meg Ferkai András szerkesztésében és tanulmányával a Pest építészete a két világháború között című kötet, melynek Branczik Márta, Molnos Attila és Oláh Éva mellett ő is társszerzője volt. A Fény és forma. Modern építészet és fotó 1927–1950 kiállítás könyv formájú kiadványában az építészettörténeti tanulmányt Ritoók Pállal közösen jegyezte (2003). A könyv sikerét jelzi, hogy 2010-ben a Vincze Kiadónál második, átdolgozott kiadásban is megjelent. A kiállítás, amelynek egyik kurátora is volt, beutazta Európát és szerepelt többek között Helsinkiben, Bécsben, Dessauban, Rotterdamban és Wrocławban.
2002 és 2004 között ő képviselte Budapestet a Szecessziós Városok Hálózatában (Réseau Art Nouveau Network). A múzeumi munka mellett műemléki tudományos dokumentációkat is készített, többek között Borsosné Kaiser Annával a budapesti Tisztviselőtelepről (1999), a MÉMOSZ-székházról Pralfalvi Endrével (1999), a Palatinus strandfürdőről Branczik Mártával (2001). Besegített védettségi dokumentációkkal az OMvH-nak, amikor a zsidónegyed értékes értékes épített öröksége veszélybe került (2004). Számos publikációja jelent meg a Műemlékvédelem mellett a Műemléklap, a Népszabadság, a Balkon és a Magyar Építőművészet hasábjain.
Amikor 2011 végén a KÖH-ben történt leépítések a megszűnés szélére sodorták az intézményt, Virág is szabadúszásra kényszerült. Ezt követően főleg műemléki dokumentációk elkészítésén dolgozott. Vasútállomások (Kaposvár, Püspökladány), parasztházak (Hollókő, Balatoncsicsó), templom (Hódmezővásárhely református újtemplom), a budavári volt karmelita kolostor és a hőgyészi Apponyi kastélyszálloda múltját kutatta és öntötte formába.
Természetesen az eddig elmondottak kevéssé írják le plasztikusan egy érzékeny személyiség dimenzióit. Mégis – mivel szűk családi körben búcsúztatták el – legyen ez a korán sem teljes írás a régi munkatársak közös, szimbolikus, elmaradt koszorúja.
Virág, Isten veled!