A múltból hozott sémák jelentőségének vizsgálata

Szöveg | Text: Erdős Imre

Fotók / Photos: Élősködők, 2019, rendezte: Bong Joon-Ho.

Preferenciáink mélyen gyökereznek személyiségünkben, és napról-napra formálják az épített környezetből érkező ingerekre adott válaszreakcióinkat. Gyakorló  építészként foglalkoztat, milyen hatással van a használók múltbeli téri tapasztalata a kortárs építészeti terek megítélésére.

Munkám során gyakran tapasztalatom, hogy még a kölcsönös bizalom megléte mellett is meglehetősen nehéz a megbízókkal a térélményről beszélni, mivel egy-egy referenciaként bemutatott, vetítővászonra kivetített épületpélda, vagy egy kiadványban, interneten elérhető kép nem egyenlő a valós térsorok  egtapasztalásával. A majdani használók többnyire csak utólag, a terekben mozogva képesek megítélni, hogy számukra kielégítő-e egyik vagy másik térstruktúra  használhatósága. A használattal kapcsolatos igények a történelmi, szociológiai és filozófiai aspektusok mentén folyamatosan változnak életünk során, és ez nagy mértékben függ magától a vizsgált korszaktól és attól a társadalmi csoporttól is, ahová tartozunk.1 Ezek figyelembevétele mellett a környezetpszichológiai aspektusok vizsgálata is hozzásegíthet a használók viselkedésének megértéséhez. Ez a hatvanas években az USA-ban kialakult tudományterület nem passzív „ingerekként” kezeli a fizikai környezetet, ami az egyéni vagy társas viselkedés kiváltójaként vagy környezetté szerveződve annak „medreként” szolgál, hanem az emberi megnyilvánulások egyenrangú „partnereként”.2 Jelen tanulmányban az építészeti preferenciák eredetét igyekszem gondolati úton feltárni az emlékek, az észlelés, valamint a rögzült sémák szerepére összpontosítva. Tézisem, hogy a tér-emlékezet az egyik mozzanat, amely a kötődést, a jelentést, az identitást és az
igényeket formálja a használóban. A bizonyításhoz építészetelmélet-kutatók, környezetpszichológusok, valamint pszichológusok és szociológusok korábbi kutatásait hívom segítségül. E rövid tanulmány formai keretei természetesen nem elegendők ahhoz, hogy az építészeti tervezés és az említett társtudományok kapcsolatának valamennyi aspektusát illetően mélyreható elemzést folytassak. Célom mindössze egy olyan ismeretanyag összegyűjtése és közzététele, amely felhívja a tervezők figyelmét a használói preferenciák és motivációk megismerésének fontosságára. A dolgozatban a saját vélekedésem és elemzésem mentén feltárom, hogy véleményem szerint miként befolyásolják emlékeink a térélmény feldolgozását, ezután kitérek az olvashatóság értelmezésére, végül pedig szót ejtek a kontextusidegen forma- és anyaghasználat terjedéséről és az abban rejlő veszélyekről.

Preferenciáink eredete

„Az evolúció során az emberi agy hatékony információfeldolgozó eszközzé alakult. Ennek ellentmondásos eredménye, hogy működése mára olyan bonyolulttá vált, hogy nem képes megérteni saját magát” – kezdi a kontextusvakságról szóló könyvét Peter Vermuelen belga pszichológus.3 Az észlelés folyamatait kutató szakembereket a mai napig foglalkoztatja, hogy mi játszódik le agyunkban, és milyen környezetet ítélünk meg pozitívan. A városi terek pszichológiai hatásait kutatva Jack L. Nasar arra a megállapításra jutott, hogy bár többnyire nem tudatosítjuk magunkban, szervezetünk folyamatosan igyekszik párbeszédbe elegyedni a minket körülvevő környezettel.4 Az, hogy milyen a „jó”, „helyes” vagy „harmonikus” építészet, az eltérő észlelés következtében örökös vita tárgyát képezi az építészeti szakmai közegen belül és azon kívül egyaránt. Nikos A. Salingaros matematikus például úgy látja, hogy a modern és minimalista dizájn sok esetben nélkülözi a melegség és a komfort lényeges aspektusait: nem közvetít felénk elegendő információt, így gyakran bizonytalanságot, vagy akár szorongásos  reakciókat vált ki. Építészetelméleti könyvében azt állította, hogy egy struktúrához csak abban az esetben tudunk zökkenőmentesen kapcsolódni, ha a beérkező ingerek rendezett, értelmezhető információkként állnak rendelkezésünkre, mivel szervezetünk arra van programozva, hogy válaszoljon és válaszoljanak neki, s ezáltal elkerülje az észlelési és kognitív károkat.5 Az élettelen épített környezettől természetesen hiába várunk az élőlények közötti kommunikációra jellemző válaszokat vagy interakciót. Salingaros ezzel inkább arra utalt, hogy az egyes struktúrákba kódolt információk „vonzzák” az embereket, míg mások „taszítják” őket, s így megkülönböztethetők életteli és kevésbé életteli épületek. Értékítéletünket – a kultúrán, a társadalmi helyzeten, a funkcionalitáson, az esztétikán és a kontextusba való illeszkedésen túl – az életünk során felhalmozott korábbi tapasztalataink és emlékeink is nagy mértékben befolyásolják. A folyamat pontos  leírása azonban nem egyszerű feladat. Az emlékezetet többféle elmélet mentén írták már le a múltban, és a ma napig számos teória és empirikus megalapozású
modell létezik. Az információfeldolgozási „emlékezeti tárak” megközelítés szerint a környezetünkből érkező információk először a szenzoros emlékezetbe, onnan a rövid távú emlékezetbe, végül pedig a hosszú távú emlékezetbe kerülnek. Alan Baddeley emlékezetkutató pszichológus szerint azonban az információ mindkét irányba áramlik, tehát a világról való korábbi tudásunk, amelyet a hosszú távú emlékezetünk tárol, már eleve befolyásolja, hogy milyen újabb ingerekre figyelünk, ezáltal azt, hogy mi az, ami egyáltalán bekerül a körülöttünk lévő információkból a szenzoros emlékezetünkbe, azt hogyan dolgozzuk fel, és így azt is, hogy végülfogunk-e rá emlékezni.6

Rögzült sémák és forgatókönyvek

Tapasztalatom szerint a megbízókkal folytatott egyeztetéseken kiemelt szerep jut a megelőlegezett bizalom szempontjából annak, hogy az emberek milyen  témákat hoznak magukkal, azaz milyen módon, milyen emlékek és hívószavak mentén keretezik saját világukat. Egyáltalán nem biztos, hogy azt látják majd a képeken és rajzokon, amit ábrázolni szándékoznak a tervezők. Az észlelet, amit jelentéssel ruházunk fel, legalább annyira függ attól, hogy mit tudunk és/vagy akarunk látni, mint attól, hogy valójában miféle adatot közölnek velünk az érzékszerveink.7 Sir Frederic Bartlett emlékezetkutató ismerte fel, hogy a már meglévő, sémákba rendezett ismereteink nagymértékben befolyásolják, mire emlékszünk majd egy-egy új élményből, például egy tervező által bemutatott   majdani házunk alaprajzi működéséről. A beérkező információk feldolgozására a hozzánk közel álló emberek (család, barátok) és a különféle társadalmi  csoportok is nagy hatással vannak (szakmai közeg, lakóközösség, munkaközösség stb.), és – noha a viselkedés egyértelműen sosem jelezhető előre – az azonos csoportba tartozók közös múltjának ismeretében bizonyos mértékig sematizálhatók a működési mechanizmusok.8 A sémákat Roger C. Schank és Robert P. Abelson nyomán forgatókönyveknek is szokták nevezni.9 Van forgatókönyvünk a családi nyaraláshoz, egy beszélgetős tévéműsorhoz, vagy éppen egy bankrabláshoz.10 Eltérő viselkedési mintázatok mentén, de valamennyien igyekszünk sémákba rendezni a környezetből felénk érkező információkat, hogy
csökkentsük a megértéshez szükséges erőfeszítéseket. David Gal és Derek Rucker kísérletei igazolták, hogy amikor korábbi meggyőződéseikhez képest egy szélsőségesen új információ elbizonytalanította az embereket, makacsul érveltek a saját korábbi hiedelmeik mellett. 11 Merőben új információk esetén az a kellemetlen érzés foghat el minket, hogy gondolataink összetűzésbe keverednek. Ettől a kellemetlenségtől pedig igyekszünk minél hamarabb megszabadulni.

Párbeszédben a környezettel

A rögzített sémák mellett egy-egy, időben sokkal rövidebb távú előzetes tapasztalat – például egy jó vagy rossz hír, amely képes „más szemmel láttatni” az  egyénnel a világot – éppen ilyen erőteljesen befolyásolhatja, torzíthatja az észlelést. Hangulatunk gyorsan változhat, így annak az észlelésre kifejtett hatása is nagyon változó.12 Amikor például depressziós személyeket kutatók arra kértek, hogy idézzék fel önéletrajzi emlékeiket, megfigyelték, hogy többnyire negatív eseményeket hívtak elő, és minél mélyebb volt a depresszió, annál gyorsabban kerültek felszínre a negatív emlékek.13 Paul H. Blaney kutatási eredményei nyomán az ilyen típusú jelenségek az ún. hangulatkongruens emlékezet körébe tartoznak: negatív hangulatban a negatív emlékek könnyebben elérhetők, mint a pozitív emlékek, míg pozitív hangulatban pont fordított a helyzet. Egy ezzel összefüggő torzító a kognitív kontextusfüggő emlékezet hatása, amikor egy adott hangulatban tanult információ könnyebben előhívható ugyanebben a hangulatban, függetlenül attól, hogy az adott emlék érzelmileg pozitív, negatív, vagy semleges.14 A térélményre vonatkoztatva mindez azt jelenti, hogy ha egy bizonyos térben tartózkodva lélektani szempontból egy esemény hatására szorongtunk, és ennek emlékét eltároltuk, visszatérve erre a helyre, az esemény bevillanása is elegendő lehet ahhoz, hogy egy egyébként otthonos teret negatívan érzékeljünk – és ennek természetesen a fordítottja is igaz a pozitív élmén yeket illetően. A preferenciák szempontjából tehát legalább olyan fontos – ha nem fontosabb –, hogy mi történik egy térben, mint az, hogy milyen is az adott tér. Ahogy azonban a statikusok sem méreteznek rendhagyó fizikai terhelésekre (pl. repülőgép-becsapódásra), úgy egy építész tervezőtől sem várható el, hogy olyan rendkívüli tényezőkkel számoljon egy családi ház tervezésekor, amelyek nem tartoznak közvetlenül az épület funkciójához. Ilyenek lehetnek a társas konfliktusok, az egészségügyi krízishelyzetek, az extrém használat, a különböző jogellenes tevék enységek stb. 

Vakuemlékek kontra redukcionizmus
A rendhagyóan pozitív és negatív eseményekre vonatkozó részletes és élénk emlékképeket „vakuemlékeknek” nevezzük. Érdekesség, hogy az ilyen élményt átélő személyek meg vannak győződve arról, hogy emlékeik fedik a valóságot, azonban az idő előrehaladtával ezek ugyanúgy viselkednek, mint a többi emlék: nagyrészt
feledésbe merülnek, a hézagok pedig kitöltésre kerülnek olyan elemekkel, amelyek segítségével a felidézéskor az agy logikus láncolattá alakítja az egymást követő eseményeket.15 Az észlelés ezért sem általánosítható, sőt két embert vizsgálva akár teljesen ellentétes is lehet az egyes helyzetek megítélése az emlék eikből, rögzített sémáikból és pillanatnyi hangulatukból adódóan. Milyen eszközökkel tárhatóak fel a meglehetősen összetett egyéni preferenciák? A redukcionizmusnak nevezett megközelítés szerint a tudománynak arra kell törekednie, hogy minden komplex jelenséget visszavezethessen azok alkotóelemeire, mivel ha az  egyszerűbb részeket megértjük, az egész rendszert megértjük. Így például a szociálpszichológiai jelenségeket redukálhatjuk a kognitív észlelés szintjére, a kognitív magyarázatokat az élettanira, amit aztán biokémiai és végül fizikai szinten lehet értelmezni. Ez az erős redukció azonban az emberi viselkedés vizsgálatában csődöt mond. Noha nyilvánvalóan hasznos, ha a jelenségeket különböző, de egymással kapcsolatba hozható szinteken is el tudjuk magyarázni, végső soron nincs értelme a korábbi tervezésmódszertant félretéve a részecskefizika szubatomikus szintű elvei alapján terveznünk a jövő házait. Más szóval: nincs egyetlen konkrét recept vagy matematikai képlet, amit alkalmazva garantálható, hogy a használat során harmonikus térélmény jön majd létre. 

A bonyolult, de rendezett dolgokra való igényünk
Az emberi fajt a környezetből érkező információk értelmezése vezérelte a kezdetektől fogva: intelligenciánk az észlelésünkkel, ezen belül különösen a látásunkkal párhuzamosan fejlődött ki, hogy növelje információ-feldolgozási kapacitásunkat.16 Lényegében a tervezés készsége és az építészet létrejötte is ennek terméke.
Az emberek azért terveznek és építenek összetett dolgokat, hogy tudatukat kiterjesszék egy – a saját elméjüket azelőtt még meghaladó – szélesebb információs tartományra.17 A természeti formákat, például a jelentéktelennek tűnő levélerezeteket vagy pókhálókat csodálatos összetettség és belső koherencia jellemzi.
Ezek a struktúrák jóval az emberi építmények előtt léteztek, és vizuálisan megtapasztalható szervezett felépítésük – azaz sűrű, rendezett információkban gazdag mivoltuk értelmezése és másolása – vélhetően fontos szerepet játszott elménk és kultúránk fejlődésében. Ennek folyománya, hogy az olyan épített környezetet
érezzük ismerősnek, biztonságosnak és megnyugtatónak, ahol valamiféle belső logika mentén felépülő, információkban gazdag mintázatokkal találkozunk; és kevésbé kedveljük azokat, amelyek rendezetlenek, tagolatlanok vagy zavarosak. 

Kommunikációs problémák 

Az olvashatóság fogalmát Kevin Lynch várostervező vezette be, aki a mentális térképezés kutatásának egyik úttörője volt. A kognitív térkép az emberek (és más élőlények) fejében élő kép a környezetről, amely jórészt az észlelésből származik. A kognitív térkép kirajzolt vagy elbeszélt, azaz a másik ember számára is felfogható változata a mentális térkép, ami más logika szerint épül fel, mint a hagyományos geográfiai térképek, mivel szubjektív szempontok és értékítélet szerint torzít, valamint a környezet használata során folyamatosan alakul.18 A zökkenőmentes olvashatóság – amely a betűtípusok tervezésénél például alapvető szabály – alapja a szervezett, jelentésteli kognitív térkép. A tipográfiának és a szövegformázásnak a lehető legegyszerűbb interfészt kell biztosítania. Ha
az olvasó szeme megakad egy betűnél, akár csak azért, mert az feltűnően szép a többihez képest, az már ellentétes a betű funkciójával. 19 Az épületek esetében a funkció az emberi tevékenységek kiszolgálása, tehát az alkotó egységek méreteinek az emberrel kell összhangban kell lenniük.20 Egy épület esetében a nehézkes olvashatóság azt jelenti, hogy nem igazodunk el rajta és benne, idegennek, nyomasztónak és frusztrálónak érezzük. A matematikai megközelítés szerint a környezetészlelés során akkor zökkenőmentes a kapcsolódás, ha a méretek és arányok megfelelnek az emberi felépítés különböző léptékeinek: egy egész test, egy karnyújtás, egy láb, egy kéz, egy ujjnyi szélesség stb.21 Ha egy ember alkotta formából hiányzik ezen léptékszintek valamelyike – legyen ez akár csak a még
szabad szemmel éppen érzékelhető pár milliméteres tartomány –, vizuálisan inkoherensnek észleljük, s ennek következtében a világképünktől idegennek, mivel az vizuális következetességen alapszik. 22 Ez a jelenség azonban nem ér véget az épületkontúron belül, ugyanis legalább ilyen fontos a kontúron kívüli, városi kontextus is. 

A kontextusérzékenység hiánya és a változó formanyelv
Az individualizmus térnyerésével sok megbízó saját szükségletei és vágyai megvalósítása mellett egyáltalán nem érzi fontosnak, hogy figyelembe vegye a tágabb kontextust. Általában fel sem merül benne, hogy épületével illeszkednie kell a már meglévő épített környezethez, erre rendszerint az építészek hívják fel a  figyelmét. A népi építészet a hagyományos formák ismétlésén alapult. Megvoltak az egyedi sajátosságok minden ház esetében, ám ezek csak apróbb eltérésekben
jelentkeztek, és nem voltak kiugró formai szélsőségek. Ehhez képest a magánberuházói igények tapasztalatom szerint mára bipolárissá váltak. Az egyik véglet, amikor a megbízók olyan épületet szeretnének, amely egyediséget, presztízst vagy státuszt sugároz. Ilyenkor az önmegvalósítás és az extravagáns külső megjelenés élvez prioritást. A másik véglet pedig az, amikor az igény a hasznos alapterület maximalizálása felé tolódik el, ami mellett még az aránytalan,   igénytelen külső forma is elfogadott, amennyiben megfelel a szabályozási kereteknek. A formanyelv változása szoros összefüggésben van a magyar életszínvonal csökkenésével és az építőanyagárak növekedésével is. Az emberek igyekeznek kevesebbet költeni, ám részben amiatt, hogy a szabályozások bevizsgált, minősített anyagok használatára kötelezik őket, a magyar vidék korábbi józan, újrahasznosító és hagyománykövető szemlélete egyre inkább eltűnni látszik. A drága fa és kő
helyét átvették azok az új, festett műanyag, kerámia vagy kompozit burkolatok, melyek felületi megjelenése a fadeszkához, téglához és a természetes kőhöz hasonlít, viszont mindennemű város-, épület- vagy anyagszerkezeti összefüggés nélkül. Mindezek a hamisítások valójában a hagyományos formanyelvre való igény bizonyítékai, azonban az ilyen megoldások nem tekinthetőek innovációnak. Kulturális folytonosságot biztosító valódi transzformációk helyett a korábbi identitástól független stílusjegyek és tájidegen anyagok átvétele valósul meg, ami hosszabb távon kulturális visszafejlődést eredményezhet.

Konklúzió és kitekintés

A mai napig foglalkoztatja a tervezőket, hogyan lehet harmonikus tereket alkotni. A használói megelégedettség szempontjából talán egyszerű lenne a helyzetük, ha egy az egyben a megbízói akaratot rajzolnák le, ám ezzel többnyire nem felelnének meg sem az érvényben lévő írott építési szabályoknak, sem a kortárs építészeti esztétika íratlan szabályainak. A „harmonikus” megítélés számos korábbi élmény és emlék függvénye, melyek a térben való mozgással
jönnek létre, nem képek nézegetésével vagy szóbeli narratíván keresztül történő megismeréssel. A megbízók leginkább több épület
bejárása során győződhetnének meg arról, hogy számukra működőképesek- e a tapasztalt térkapcsolatok. Egy tervezési folyamat alatt azonban az ilyen jellegű interaktív kulturális művelődés a gyakorlatban ritkán kivitelezhető. Az ehhez kapcsolódó megbízói igény hiányában a tervezőknek többnyire abból a háttértudásból és kultúrából kell kiindulniuk, amivel az épületek leendő használói már eleve rendelkeznek. Nem elvárható, hogy az építészeti képzésben nem részesült egyének – előzetes tájékozottság és széleskörű téri tapasztalatok híján – felzárkózzanak a kortárs építészeti elvekhez. A kommunikációs problémák elkerülése érdekében a tervezőknek célszerű a lehető legpontosabban feltárni a megbízók előzetes preferenciáit, és felhívni a figyelmüket arra, hogy noha átélt tapasztalataik érvényesek, ezek olyan múltbeli élményeken is alapulhatnak, melyek az épületekben zajló események emlékeihez, nem pedig az épületelemek ergonómiájához, felületi minőségéhez, vagy a terek közötti kapcsolatokhoz fűződnek. Az, hogy valamit működőképes térnek észlelünk, legalább annyira függ attól, hogy mi történik a térben, mint attól, hogy az adott tér milyen konkrét fizikai jellemzőkkel rendelkezik. Ez lehet az egyik magyarázata többek között annak a jelenségnek is, hogy a kortárs építészek által preferált rendezőelvekkel ellentétben egyes megbízók a funkcionálisan kedvezőtlen, sötét középfolyosós épületeket részesítik előnyben. Mára több ezren nőhettek fel hazánkban ilyen épületekben, s mindeközben hozzászoktak a belső terekre jellemző kényelmetlenségekhez is: a hosszúkás, nehezen bútorozható szobákhoz; a sarkokon elhelyezett ajtókhoz; a nappal is mesterséges világítást igénylő közlekedőkhöz stb. A használók azonban a negatívumok ellenére is szorosan kötődnek territóriumukhoz, ezért egészen addig, amíg meg nem tapasztalnak egy használhatóbb térrendszert, meglehet, hogy fel sem tűnik nekik otthonuk kényelmetlensége vagy sötétsége. Épp ellenkezőleg: a világos közlekedőrendszerre és a természetes fényre való tervezői törekvés lesz számukra idegen, ami komoly kihívások elé állítja korunk építészeit. 

(A szerző építész, a BME Lakóépülettervezési Tanszék és a BME
Építőművészeti Doktori Iskola doktorandusza)

Jegyzetek

1 Rykwert, Joseph: The Necessity of Artifice, New York: Rizzoli International Publications, Inc., 1982, 23.
2 Dúll Andrea: A környezetpszichológia alapkérdései – Helyek, tárgyak, viselkedés, Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2009, 2–4. A szerző tudományteremtő munkájának köszönhetően a 2000-es évektől hazánkban is egyre nagyobb figyelmet szentel az építész szakma e tudományterület építészeti tervezésbe való integrálására.
3 Vermeulen, Peter: Az autizmus mint kontextusvakság (ford. Bertalan Lilla) Szentendre: Geobook Hungary Kiadó, 2014, 7. (Eredeti cím: Autism as Context
Blindness, USA: AAPC Publishing, 2012.)
4 Nasar, Jack L.: Perception, Cognition, and Evaluation of Urban Places, in: Public Places and Spaces, (szerk.) Altman, I. – Zube, E. H., New York: Plenum Press, 1989.
5 Salingaros, Nikos Angelos: A Theory Of Architecture, Nepal: Vajra Books, 2006, 95–96.
6 Baddeley, Alan – Eysenck, Michael W. – Anderson, Michael C.: Emlékezet (ford. Racsmány Mihály, 2010), Budapest: Akadémiai Kiadó, 2010, 24-25. (Eredeti cím: Memory, New York: Psychology Press, 2009)
7 Vermeulen, i. m. 50.
8 Aronson, Elliot, A társas lény (8. kiadás, ford. Erős Ferenc, Bp.,2001.), Budapest, KJK-Kerszöv Kft., 2001, 33-42. (Eredeti cím: The Social Animal (Eight Edition), New York: W.H. Freeman and Company,1999.) A konformitást úgy határozhatjuk meg, mint egy személy viselkedésének vagy véleményének olyan változását, amely egy egyéntől vagy egy csoporttól származó, valódi vagy vélt nyomás következtében alakul ki.
9 Bartlett, Frederic C.: Az emlékezés (fordítás: Pléh Csaba) Budapest: Gondolat, 1985 (Eredeti cím: Remembering – A Study in Experimental and Social Psychology. New York: Cambridge University Press, 1932, in: Baddeley – Eysenck – Anderson, i. m. 205. A forgatókönyvek az eseményekkel és azok következményeivel kapcsolatos ismereteinket tartalmazzák, a keretek pedig olyan tudásstruktúrák, amelyek a világ valamely részletét írják le (pl. épületek), és részben kötött/megszabott strukturális információkat (pl. van padlója és vannak falai) tartalmaznak, részben pedig ún. „üres értékeket” a változtatható információk számára (pl. milyen anyagból építették az épületet).
10 Vermeulen, i. m. 87.
11 Gal, David – Rucker, Derek d.: When in doubt, shout In: Psychological Science, 2010, 10. sz. 13.
12 Losonczi Anna: Konstellációk – építészet és észleléspszichológia, DLA értekezés (témavezetők: Pálfy Sándor és Dúll Andrea), BME ÉDI, 2014, 56.
13 Baddeley – Eysenck – Anderson, i. m. 274.
14 Blaney, Paul H.: Affect and memory: A review, Psychological Bulletin, 1986, 229–246. In: Baddeley – Eysenck – Anderson, i. m. 273–275.
15 Neisser, Ulrich – Harsch, N.: Phantom flashbulbs: False recollections of hearing the news about Challenger In: Affect and Accuracy in Recall (szerk: Winograd, E. – Neisser, U.), Cambridge, UK: University Press, 1992, 9–31. 16 Hubel, David Hunter: Eye, Brain, and Vision, New York: Scientific American Library, 1988.
17 Salingaros, i. m. 86.
18 Lynch, Kevin: The Image of the City, UK, Massachusetts, Cambridge: The MIT Press, 1960, 2–13.
19 Jury, David: Mi az a tipográfia? (ford. Gebula Judit, Kovács Balázs) Budapest: Scolar Kiadó, 2007, 13. (Eredeti cím: What is Typography?, Switzerland: RotoVision SA, 2006.)
20 Salingaros, i. m. 54–56.
21 Licklider, Heath: Architectural Scale, New York: The Architectural Press, 1966, 60–90.
22 Salingaros, i. m. 84.

Tematikus bibliográfia:

Építészetelmélet és tervezésmódszertan:
Salingaros, Nikos Angelos: A Theory Of Architecture, Nepal: Vajra Books, 2006.

Pszichológia, szociológia:
Aronson, Elliot, A társas lény (8. kiadás, ford. Erős Ferenc, Bp., 2001.), Budapest, KJK-Kerszöv Kft., 2001. (Eredeti cím: The Social Animal (Eight Edition), New York: W.H. Freeman and Company,1999.)
Baddeley, Alan – Eysenck, Michael W. – Anderson, Michael C.: Emlékezet (ford. Racsmány Mihály, 2010), Budapest: Akadémiai Kiadó, 2010, 24-25. (Eredeti cím: Memory, New York: Psychology Press, 2009)
Bartlett, Frederic C.: Az emlékezés (ford. Pléh Csaba) Budapest: Gondolat, 1985, (Eredeti cím: Remembering – A Study in Experimental and Social Psychology. New York: Cambridge University Press, 1932, in: Baddeley – Eysenck – Anderson, 2010.
Blaney, Paul H.: Affect and memory: A review, Psychological Bulletin, 1986, 229–246. In: Baddeley – Eysenck – Anderson, i. m. 273-275.
Gal, David – Rucker, Derek D.: When in doubt, shout In: Psychological Science, 10. sz., 2010.
Neisser, Ulrich – Harsch, N.: Phantom flashbulbs: False recollections of hearing the news about Challenger In: Affect and Accuracy in Recall (szerk: Winograd, E. – Neisser, U.), Cambridge (UK): University Press, 1992.
Vermeulen, Peter: Az autizmus mint kontextusvakság (ford. Bertalan Lilla) Szentendre: Geobook Hungary Kiadó, 2014,
7. (Eredeti cím: Autism as Context Blindness, USA: AAPC Publishing, 2012.)

Környezetpszichológia:
Dúll Andrea: A környezetpszichológia alapkérdései – Helyek, tárgyak, viselkedés, Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2009.
Hubel, David Hunter: Eye, Brain, and Vision, New York: Scientific American Library, 1988.
Losonczi Anna: Konstellációk – Építészet és észleléspszichológia, DLA értekezés, BME ÉDI, 2014.
Lynch, Kevin: The Image of the City, UK, Massachusetts, Cambridge: The MIT Press, 1960.
Nasar, Jack L.: Perception, Cognition, and Evaluation of Urban Places, in: Public Places and Spaces, edited by Altman, I. & Zube, E. H., New York: Plenum Press, 1989.

Antropológia, anatómia:
Rykwert, Joseph: The Necessity of Artifice, New York: Rizzoli International Publications, Inc., 1982.
Matematika, geometria, lépték, fraktálok: Licklider, Heath: Architectural Scale, New York: The Architectural Press, 1966.

Zeneművészet, tipográfia:
Jury, David: Mi az a tipográfia?, (ford. Gebula Judit, Kovács Balázs) Budapest: Scolar Kiadó, 2007, (Eredeti cím: What is Typography?, Switzerland: RotoVision SA, 2006.)