Az intermédia-oktatás térhasználati és -alakítási igényeinek építészeti összehasonlító vizsgálata képzőművészeti egyetemeken

Szöveg: Salacz Ádám DLA

Témavezetők: Nagy Iván DLA, Dr. habil. Sugár János DLA, Dr. habil. Szegedy-Maszák Zoltán DLA

Az elmúlt évszázadban a művészről, a művészetről és a művek befogadásáról alkotott kép folyamatosan változott, változik. Ehhez hozzájárul az alkalmazott művészeti technikák szélesedő eszköztára, ami az elmúlt három-négy évtized technológiai fejlődése miatt hatványozottan érezhető. Ezek a folyamatok hatással bírnak a képzőművészeti oktatás módszertanára is, megfelelő téri, térhasználati következményekkel. Az intermédia szakterület ebben a tekintetben úttörőnek számít világszerte, mivel megszűntek a műfaji behatároltságok, szabadon alkalmazható bármilyen médium az alkotáshoz. Ennek egyik eredménye a projekttér, ami egy új típusú műteremnek tekinthető. Hazánkban a képzőművészeti vonatkozásban ez a tér típus spontán, alulról jövő proaktív kezdeményezéssel jött létre, melyek elemzésével megállapíthatók a használók által támasztott követelmények és igények ezzel szemben. Ez a tendencia összehasonlítható a tervezett projekttérrel, amikor a tereket egy felülről jövő szándék szerint definiálják. Az összehasonlítás célja, hogy a különböző megvalósulási formák előnyeiből és a sokszínű használói jellemvonásokból kirajzolódjon a hirbid jellege a regionális viszonylatokban ennek az oktatási egységnek. Emellett egyfajta mintaként is szolgál más művészeti ágak hagyományos műtermei számára, mivel a diszciplináris határok – ha lassan is – ott is kezdenek elmosódni.

Átalakuló műterem

A művészetoktatásra is hatással voltak az elmúlt néhány évtizedben tapasztalható általános eszközhasználatbeli, művelődési, kommunikációs átalakulások és változások. Ezek nemcsak új irányzatokat, szakokat, oktatási szellemiséget hoztak a képzésbe, hanem a hagyományos szakok irányultságának határait is elkezdték kiszélesíteni. A reformjelenségek természetesen befolyásolták az oktatás helyének klasszikus alapegységét: a műtermet is. Tradicionálisan egy képzőművész számára az alkalmazott technika műfaji irányultságot, ha úgy tetszik, korlátokat támasztott. Mára ezek a kötöttségek különböző mértékben, de elkezdtek átalakulni. A klasszikus szakok esetében ezek a változások lassabbak, nem olyan erőteljesek. Az újonnan induló, ill. az elmúlt évtizedekben indult szakok esetében – intermédia, elektronikus zenei médiaművész, hangművészet – a hátárok már szinte teljesen feloldódtak, hiszen szinte bármi lehet eszköz vagy médium egy alkotás létrehozásához. Ezért is van kulcsszerepe az intermédia oktatásnak, mivel olyan technikákat ismertet meg a képzőművészeti képzésben, amik a 20. században újdonságként jelentek meg ezen a fronton. Az információs társadalomban való helytállás és arra reflektálás új oktatási szemléletet is kíván – projekt alapú képzés, alkotás -, aminek következményeként a műteremhasználat is változik. Ennek kapcsán lehet beszélni projekttérről. Ezzel a reform tanulási térrel való foglalkozás nem csak azért indokolt, mert még nincs kellőképpen feltárva, elemezve, hanem ezért is, mert ennek a műteremtípusnak és a hozzá kapcsolódó művészetoktatásnak egyéni aspektusa is van kelet-európai, illetve regionális viszonylatokban. Továbbá ennek a projekt térnek feltételezhetően lesznek olyan konklúziói, tanulságai, melyek később hasznosak lehetnek más művészeti képzések számára is, aminek a művészeti diszciplínák közötti határok eltolódása, elmosódása az oka.

Az Epreskert helyszínrajza

Domanovszky Endre Műteremház alaprajza – 1: műterem; 2: közlekedő; 3: tanári; 4: raktár

Az átalakulás bemutatásához a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez tartozó Epreskert jó alany, mivel heterogén épületállománnyal rendelkezik, ahol a házak szemléletesen mesélnek egy adott kor művészeti felfogásáról és azok elmúlásáról, átalakulásáról. Az első épületek¹ az „atelier method” szellemiségében jöttek létre. Ezt a művészetpedagógiában úgy is nevezik, hogy „mester és műterem program”, amikor szoros mester-tanítvány viszony alakul ki, úgymond ideális, tradicionális műtermi szituációban. Ez egy nagyon régi modell, gyökerei a középkorból erednek, amikor még nem volt intézményesített a művészeti oktatás. Egy-egy tapasztalt, elismert művészhez járhattak tanítványok, akik eleinte másolással, besegítéssel tanulhatták el a mester fogásait. A 19. század végén, 20. század elején Európa-szerte megpróbálták ezt a módszert átvenni egy intézményesített művészeti oktatásba. Az Epreskert következő időszakából az 1975-ben átadott Domanovszky Endre-műteremház izgalmas eset. Itt az atelier method szellemiségének egy korszerűsített, funkcionalista váza jött létre. Azonban az épületen ma jól látható, hogy 50 év alatt mennyire elévültek azok az elvek, amik mentén megtervezték az épületet. Erre azok a belső átalakítások engednek következtetni, amiket a diákok maguk vittek végbe, hogy igényeikre formálják az épületet. Például az eredetileg teljesen üvegezett dél-keleti tájolású közlekedő árnyékolása és hozott bútorokkal közösségi térré átalakítása beszédes akció.

A projekttér kialakulásának körülményei

A 2000-es évek elején, az Epreskert közvetlen szomszédságában egy meglévő épületben jött létre az Intermédia Tanszék. Mielőtt a képzőművészeti képzés új helyszínévé vált volna az a ház, óvodaként üzemelt. Ez az átalakítás rengeteg változást és új szemléletet mutat meg. Az első és legfontosabb, hogy az individuális alkotás mellett kialakult egy új fajta alkotás: a csoportos alkotás. A hagyományos művész ideálhoz képest a közösségben dolgozás és gondolkodás lehetőségével is élhetnek az alkotók. Ennek az oktatási szemléletnek új téri igényei vannak a tradicionális műtermekhez képest. Mivel a fenti példa egy különleges eset és Magyarországon nincs olyan kortárs megvalósult példa, ami egy projektalapú, plurális szemléletű művészeti képzés helyszínéül szolgálna, ezért a nemzetközi kitekintés elengedhetetlen. A művészeti felfogás már Európán belül is eltérő³ így a részletes elemzéshez a kontinensen kívüli intézmények eleve kizártak. Előzetes vizsgálatok⁴ alapján az Eugeniusz Geppert Képzőművészeti Akadémia⁵ tűnt olyan célpontnak, mely elérhető távolságban van és személyesen bejáráson alapulhat az elemzése. Emellett Steven Holl tervei alapján megvalósult The Glasgow School of Art, Reid Building,⁶ amit fontos kiemelni két tervezési szempont miatt, amik új téri helyzeteket indukáltak. Az első a „Circuit of Connection⁷”, szó szerinti fordításban csatlakozási áramkör, metaforikus, az épület vonatkozásában használt jelentése a belső térstruktúra nyitottságra, átjárhatóságra értelmezhető. Jelen esetben egészen egyszerűen bizonyos műtermeken, stúdiókon, közösségi műhelyeken nincsen ajtó, a közlekedőről be lehet látni és hallgatni az ott folyó munkába. Tervezői szándék szerint ezzel növelhető a nyitottság és szorosabb interakció a diszciplínák közötti a hagyományos megoldásokhoz képest. A második a „creative abrasion⁸”, szószerinti fordításban kreatív kopás, ami spontán/ösztönös használatnak definiálható. Ez a kifejezés a műtermek, stúdiók, projekt-terek belső falainak, falfelületeinek kialakítására vonatkozik. Ez a két fogalom azért is izgalmas, mert egy nyugat-európai épület esetében születtek meg, ugyanakkor megfigyelhető egy szemléletbeli nyitás a keleti oldalon, ahol, ha ezek a kifejezések, jelenségek, ha másként is, de megjelennek a művészetoktatás tereiben.

A Sugár Jánossal és Szegedy-Maszák Zoltánnal készített interjú⁹ alapján fontosnak tartok két, már más vonatkozásban is ismert fogalmat bevezetni és bemutatni a képzőművészeti oktatás viszonylatában. A műtermek változásához hozzátartozik a „foglalt ház” ¹⁰, mint térhasználati mód és a „barkácsolás” ¹¹, mint alkotói módszer megismerése. A „foglalt ház” koncepció szerves része, hogy belső kialakítását maguk a művészek hozzák létre, azokkal az eszközökkel és anyagokkal, amik számukra elérhetők. Bizonyos korlátai (pl.: olcsó, egyszerű, esetleg használt alapanyagok, szaktudást nem igénylő megoldások) kétségtelenül vannak ennek a hozzáállásnak, de számtalan pozitív hozadéka (pl.: nem kell egy külső segítségre/megoldásra várni, sajátjának érzi az alkotó a berendezésitárgyat, kötődik a környezetéhez az alkotása által) is tapasztalható. Ebből a két fogalomból kialakulhat egy szemlélet, ami ugyan a képzőművészeti oktatásban nem klasszikus művészetpedagógiai alapokon nyugszik, de beemelhető és a képzés részévé lehet tenni, amire az Intermédia (épülete) egy jó példa. A regionális helyzetből adódó társadalmi és kulturális felépítés, gondolkodásmód jelentős hatással van ennek a megközelítésnek az alkalmazására és elterjedésére, amivel azért érdemes foglalkozni, mert erőteljesen befolyásolja, meghatározza az oktatási tér minőségét, használati feltételeit. A „foglalt ház” és a „barkácsolás” nem csak a magyarországi képzőművészeti képzésekben érzékelhető, hanem ezután, a gyakorlatban is jelen van, kíséri a művészek életét, munkáját. Ebből a szempontból ideális ez a viszony az épített környezettel, mert az egyetemi képzés alatt nemcsak a művészi alkotást, gondolkodást tudják elsajátítani, hanem egyfajta térhasználatot is, miként alakítsák, használják saját munkakörnyezetüket majd a jövőben.

A „barkácsolással” létrejött beavatkozások elemzése képes szemléltetni, milyen elképzelései vannak a „projekttérről” ma a közvetlen használóinak. A helyszíni tapasztalatok és beszélgetések alapján a következő megállapításokat teszem.

A projekttérnek vannak primer szintű követelményei, amiket nagyon pontos, pragmatikus elvárások indukálnak: bármilyen eszközzel lehessen alkotni, oktatni, kiállítani. Csupán ezek technikai és térszervezési alapkövetelményiet vizsgálni félrevezető lenne, mivel így a valóságtól elszakadó, kicsit talán idealizált képet lehetne kapni arról, hogy milyen egy ilyen új típusú műterem, vagy annak milyennek kellene lennie. Ezen felül van egy tágabb környezet, általános esetben az egyetemi kampusz, ami bonyolultabb kapcsolati rendszert feltételezhet, mind térileg, mind városi és társadalmi kontextusában. Csak önmagában nem is lehetne vizsgálni a projektteret. A csoportmunka azt feltételezi, hogy vannak különböző munkafázisok, van közös alkotás, beszélgetés, és szükség van egyéni, elmélyült, koncentrált tevékenységre is. Tehát a projekttér esetében feltételezhető, hogy ez egy strukturáltabb, funkcionálisan összetettebb helyiség vagy ezek speciális kapcsolatából összeálló rendszer. Szintén ebből a munkamódszerből fakad, hogy ez a tér egyben egy közösség helye is, valamint az alkotás és a prezentáció helye is. Vagyis viszonylag rendszeresen, dinamikusan, lehetőleg gyorsan kell tudnia reagálni a nagyon különböző térhasználatokra.

Tervezett projekttér

A külföldi példák közül az Eugeniusz Geppert Képzőművészeti Akadémiát elemzem és mutatom be részletesen, mivel a választott lengyel példa olyan szociokulturális közegben működik, ami az itthoni körülményekhez közeli, könnyen érthető regionális elhelyezkedése és történelmi múltjában rejlő közös tapasztalatok miatt. Ugyanakkor jelentős mértékben rácáfol arra a sztereotípiára, miszerint a kelet-európai művészeti képzések tradicionális modellt követnek.

Eugeniusz Geppert: Képzőművészeti Akadémia, Wroclaw

Eugeniusz Geppert Képzőművészeti Akadémia, Projekttér, axonometria

Az új épület alapegységét egy 7,05×17,75 méter alapterületű és 6,7 méter magas projekttér képezi. Háromszor nyolc ilyen stúdió áll a diákok és az oktatás rendelkezésére annak érdekében, hogy elsajátítsák a művészeti alapkészségeket és meg tudják valósítani az adott projekteket, feladatokat. Valamint ennek a tértípusnak van egy módosított változata, ami csak egy szint belmagasságú, és amely a legfelső szinten található. Az egyes műtermek eszköz orientáltak, vagyis minden helyiség attól függően mutat más képet, hogy tervezetten milyen tevékenység történik benne, de ezek akár variálhatók is, mint a valóság mutatja. Az alapegység jellegzetessége, hogy a tér hosszabbik oldalán van egy kiszolgáló blokk, ami magába rejti a légcsatornákat, raktárt, mosdókat. Ezzel szemben lévő oldalon pedig opcionálisan, de – igaz, átépítés árán – összenyitható két szomszédos műterem. Ez nem egy mobil, könnyen változtatható kapcsolatot jelent: a két rész gipszkarton fallal van elválasztva. A projekttér kiállítótérként is használható, és egy szintén dupla légterű közlekedőről érhető el, amihez a rövidebb oldalával kapcsolódik. Az ajtó a sarokban van, így mellette még marad nagy egybefüggő falfelület, ami hasznos a terem használhatósága szempontjából. A megérkezéssel szemben lévő felület teljesen üvegezett, ami a természetes fényt biztosítja, azonban a klasszikus északi tájolástól eltérően az ablakok keletre néznek. Ennek csupán a telek alakja és a városszövetben elfoglalt pozíciója az oka. A keskeny alaprajzi arány miatt a tér nem egyenletesen világos, amit egy galéria szint tovább ront. Ez a nyitott, másodlagos közlekedő szintén összeköti a projekttereket, így külső szemlélőknek betekintést engedhet a különböző stúdiumokba. Egy ilyen alapegységet a földszinten elhelyezkedő szobrászi tevékenységek teljes mértékben kihasználnak, illetve ezek a műhelyek minden esetben dupla egységből állnak össze. A nagy belmagasság biztonsági előírásoknak is köszönhető, mivel az üvegműhely számára speciális szellőzésre volt szükség, valamint itt időszakosan nagy hőterheléssel is számolni kell. Ezek a földszinti terek por- és légmentesen elzártak a galériától, de a belátás lehetősége megmarad. A feljebbi szinteken ez a légtér nincs ilyen szinten kihasználva. Felfelé haladva az alkotói tevékenység, így a stúdiók középpontjába egyre inkább digitális eszközök kerülnek. Itt már csak elvétve találunk összenyitott, dupla méretű tereket. A természetes fény kevésbé fontos a digitális eszközök használatához, erre reflektál a legfelső szinten a csökkentett belmagasságú alapegység. A belső árnyékolással csak néhány tér, például az intermédia stúdió felszerelt, de teljes sötétséget nem lehet vele biztosítani, amire azért szükség lenne bizonyos esetekben.

Eugeniusz Geppert: Képzőművészeti Akadémia axonometrikus magyarázó ábrája

A projekttér egység alapterülete 125 m². Egy tanárhoz négy diák tartozik és legfeljebb nyolc diákra van méretezve egy terem. Ez az alaprajzi arány egy főre vetítve és a hozzá tartozó légköbméter kivételes helyzetet biztosít a diákoknak, de ennek a méretezésnek nem csupán kényelmi okai voltak. Egyfelől cél volt egy minőségi szituáció és körülmények létrehozása, ebbe beletartozik a létszám korlátozása is, de ezen túl szándéka volt az egyetemnek, hogy egy ilyen alapegység minél inkább adaptív legyen. Ez könnyen leolvasható a térről, hiszen magassági értelemben és alaprajzi tekintetben egyaránt bőven van tartalék.

A projektteret határoló és a kiszolgáló funkciókat rejtő vasbeton szerkezeti blokk biztosítja, hogy az egység gyakorlatilag bármikor képes átrendeződni, átalakulni. Ennek következménye és egyben feltétele, hogy ez egy sematikusabb tér, ami nincs specializálva egy-egy eszközre. Miután kialakult, hogy egy egységet festészetre, szobrászatra, grafikára, nyomatkészítésre, animációra, fényképezésre, számítógépes alkotásra – vagy bármi egyébre – használnak, akkor azt a projekttér keretein belül kiegészítik¹²: belső árnyékolóval, különleges szellőzéssel, plusz világítással, emelő berendezéssel, bútorokkal, installációkkal, pneumatikával.

A projekt tér alakulása, alakíthatósága nem csak technikai értelemben működik. A hallgatók saját igényeik szerint növényekkel oldhatják a beton és üveg felületek keménységét, saját bútorokat hozhatnak, használhatnak, hogy egy pihenő, beszélgető sarkot kialakítsanak ebben a nagy térben. A falak és üvegfelületek bizonyos esetekben installációs felületként is használatba kerülnek, anyagszerkezeti korlátaiknak megfelelően. Az átrendezhetőséghez hozzátartozik minden szemeszter végén a kipakolás, a féléves eredmények bemutatása. Ezt a kiállítást a stúdión belül rendezik, aminek az átalakulását nagyban segítik és lehetővé teszik a szeparált, de közvetlenül a térhez kapcsolódó raktárak, ill. a téri többlet. (A diákok munkái számára rendelkezésre áll egy különálló raktár, így évek alatt sem telik fel a projekt tér az különböző munkákkal.) A kétszintes folyosó kiegészítő installációs helyként működik erre az eseményre, egyébként állandó kiállító tér.

Eugeniusz Geppert Képzőművészeti Akadémia egységes projekt tereinek különböző használatai (a képek elrendezése a térbeli elhelyezkedésük alapján készült a galériaszintről)

Önmagában ez az egyszerű térstruktúra még kevés lenne ahhoz, hogy igazán projekttérről beszélhessünk. A fizikai keretekhez tartoznia kell egy olyan szellemiségnek, ami képes kihasználni ezeket az adottságokat.

Az új épület nem egy külön szaknak, vagy karnak készült, hanem tér kellett az eszközöknek. Rengeteg speciális technika elsajátítható az egyetemen. Ez a bővítési koncepció azt eredményezte, hogy egy adott karnak van stúdiója a régi épületben és az újban is, vagyis nem szervezeti egységenként szeparáltak, ami segíti az interakciót a különböző művészeti médiumok között.

Ennél a lehetőségnél több is van az oktatási rendszerben: a képzés elején mindenkinek kötelező a festő és szobrász stúdió munka, alapszaktól függetlenül. Ennek az az oka, hogy aki a képzésben végez, annak legyen egy általános alaptudása, készségszinten ismerje a különböző művészeti ágak alapvető eszközeinek használatát, vagyis kialakuljon egy plurálisabb gondolkodásmód. Később szabadabban alakíthatóvá válik a képzés abból a szempontból, hogy mindenki a saját elképzelésére fókuszálhat, illetve annak, megfelelően válogathatja össze a stúdióját, műhelyeit az Akadémia teljes kínálatából. Az MA program diákjai, ugyanazokat a stúdiókat használja, mint akik a BA képzésben vannak, ezáltal létrejön egy sokszínű tanulói, alkotói közösség az adott műhelyben.

A lengyel oktatási rendszer része a ’European Qualifications Framework’¹³-nek. Emiatt a diploma megszerzésének feltétele, hogy az oktatásba nem csak a szakmai tárgyak tartoznak, hanem olyan kurzusok is, amik a csapatmunkában való együttműködést modellezik. Erre van egy külön tantárgy, a „kollaboratív projekt”, mely négy szemeszteren keresztül fut, és aminek a keretében a diákok végig együtt dolgoznak egy projekten. Ebből is látszik, hogy a projekttér jelentősége nem csak a művészeti képzések átalakulásából jelentkező új igény, ami, mint egy új műteremtípus szakít az individuális művész felfogással és az atelier-method helyébe (esetekben azt kiegészítve) új, projektalapú szemlélet kerül, hanem új külső, kvázi standardizáló, korszerű minősítési elvárásból is szükségszerű.

Spontán létrejött projekttér

A wroclaw-i példa tervezett, homogén struktúráját a Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék épülete tökéletesen ellenpontozza a maga tervezetlen, heterogén rendszerével. Ez az erős ellentétpár csak a téri kialakításra igaz, az oktatás szellemiségében sok a közös pont. Az Intermédia nem preferál művészeti eszközt,¹⁴ bármilyen műfajban lehet dolgozni, projekt alapon.

Az épület középfőfalas rendszere, egyszerű téglalap formájú alaprajza és hagyományos lyukarchitektúrája megengedte, hogy használata viszonylag könnyen átalakulhasson. A házon belül jól áthelyezhetők a válaszfalak. A „foglalt ház” természetéből adódóan nem lehet kiemelni egy olyan definiált téri egységet, mint a wroclaw-i esetben, inkább a használatbeli különbségek kirajzolása lényegesek a téma szempontjából. Az Intermédia épületében két fő csoportra lehet szétválasztani a tereket méretük és funkciójuk alapján. Az egykori óvodai csoport-helyiségekből egybenyitott nagy terek műtermekké és egy előadóvá alakultak, míg a kisebb helyiségekbe stúdiók költöztek: fotólabor, digitalizáló helyiség, vágó szoba, hang és video, valamint egy technikai stúdió. Ebben az értelemben más a működés logikája a lengyel példához képest. Térileg a hangsúly a műtermen van, amihez nincs hozzárendelve eszköz, szabadon használható, átbútorozható, bizonyos mértékig még alakítható is. Az itteni tevékenységet szolgálják ki, vagy segítik a kis stúdiók, ahol elérhetők bizonyos eszközök. Ezek együttes működéséből áll össze a projekttér. Ebből a modellből adódik, hogy félrevezető lenne közvetlenül összehasonlítani a tanulók számát a négyzetméterek mennyiségével. Itt a legnagyobb, 45 m² alapterületű műterem az első- és másodéveseké, akiknek a létszáma jelenleg húsz fő. Ebbe nincs beleszámolva az egyes stúdiók, a közösségi konyha, a kert, a saját otthon alapterülete, esetleg más külső helyszínek, merthogy ezeken a helyeken is folyik a gondolkodás, beszélgetés, alkotás, kvázi a műterem kiterjesztéseként. Gondolhatnánk, hogy ezt csupán az eleve szűk helyiségméretek eredményezik, de a bejárások és interjúk alapján állítható, hogy az állandó műtermi munka ma már kevésbé életszerű, a kiterjesztett műtermi helyzet is egyfajta reakció az aktuális igényekre, tapasztalatokra.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének axonometrikus rajza

Különbségként lehet említeni még a két épület között a természetes fény igényére való reakciót. Nem kérdés, hogy a műteremnek kell napfény, de bizonyos technikai eszközök alkalmazásakor eltérő igények mutatkoznak erre vonatkozóan. A meglévő adottságokhoz alkalmazkodva minden kisebb stúdió olyan helyet kapott az épületben, ahol éppen a szükséges mértékben jut be fény a helyiségbe. Ezzel szemben a tervezett esetben, a lengyel példában minden helyiségnek egyen bevilágítása van a homogén üveghomlokzat miatt, amit aztán belülről gipszkartonnal lesötétítettek a fotó, vagy HDTV labor számára, vagyis a homlokzati koncepció felülírta a helyi funkcionális igényeket.

Intermédia Tanszék, közösségi teakonyha, a bútor workshop eredményeivel

Az Intermédia abból a szempontból is egyedi, hogy a DIY elveket tudatosan alkalmazzák a diákok. Műhelymunka keretein belül bútorok kitalálása, megtervezése és kivitelezése is zajlik a művészeti oktatás mellett. Szemben a legtöbb műteremmel, amelyekben a saját kezűleg véghez vitt átalakítás inkább csak ösztönös, szükségszerű tett, itt külső oktató bevonásával és egy belső fórum megteremtésével céltudatosan lehet reflektálni egy-egy felmerülő új igényre. Erre példa a belső árnyékolók kivitelezése, a belső közlekedő funkcionális bővítése tároló szekrények megépítésével, vagy a mini könyvtárlétrehozása az egyik műteremben. Az egyik leglátványosabb akció az egykori teraszok beépítése volt. A földszinten egy közösségi teakonyha és étkező született így, az emeleten pedig egy vágóstúdió. Mindezek azért fontosak, mert rajtuk keresztül nemcsak az oktatási terek napi használata lesz jobb és közvetlenebb, hanem a hallgatók tapasztalatot nyernek, hogyan lehet és érdemes fejleszteni a saját alkotói környezetet akár az egyetemei képzés után is.

Konklúzió

A képzési metodikának kulcsszerepe van a projekttér kialakulásában, mivel elsősorban az képes életre kelteni és működtetni ezt típusú oktatási egységet. A tervezett, illetve spontán módon létrejövő projekt tér fizikailag érezhető, tapasztalható különbségei mellett sarkalatos eltérés az elnevezésük mögött rejlő szemlélet.

A tervezett minta esetében a hagyományos művészeti tevékenységek hosszú távú tapasztalatai alapján vannak bizonyos funkciók, amik jobban tervezhetőek, mint például a szobrászati műhelyek. Más médiumok esetében, amik újabban jelentek meg a művészetben, kevesebb a tapasztalat, valamint ott van még a további bizonytalanság, milyen változások lesznek még. Az erre adott építészeti válasz egyfajta téri többlet biztosítása, ami próbál teret engedni a nehezen tervezhető jövőbeni kihívásoknak.

A spontán módon létrejövő projekttér folyamatos aktivitásra sarkallja a benne alkotókat, mivel nem a klasszikus értelemben vett építészeti tervezési metodikával jött létre, nem ideális helyzetek voltak elképzelve, hanem az adott helyből azt hozták ki, ami nekik a fontos volt. A jövő definiálása helyett jövőkeresést tart szem előtt azzal, hogy mindig reagál, válaszokat ad a felmerülő igényekre, körülményekre. Tehát inkább követi az alakulásokat akció-reakció jelleggel és nem megy azok elébe. Bizonyos esetekben ez akár életszerűbb is lehet, mivel a mai információs társadalomban a kihívások, az idő, gondolkodásmód, egy-egy eszköz gyorsabban változik, mint amit egy épület tervezésével és kivitelezésével követni lehetne. Illetve a digitális eszközhasználatban a változás és az elavulás össze sem hasonlítható egy épület (tervezett) élettartamával. A „foglalt ház” és a „barkácsolás” koncepció mindig aktuálisan reagál a felmerülő változásokra és annyit alakít a meglévő tereken, amennyire szükség van. Emellett felkészít az egyetemi tanulási tér és a „munkahely” közötti átmenetre.

Az „érinthetetlen új épület jelenség” szembenáll a spontán használat természetességével. Míg egy régi épület esetében automatikusan kínálkozik, hogy a falak hordozó, installációs felületként használhatók, addig egy nemrég megvalósult esetben ez inkább tabutéma. A wroclaw-i Akadémián a kezeletlen vasbeton szerkezetek nem túlságosan támogatják, hogy azokon használati lenyomatok keletkezzenek.

A két eltérő projekttér közüli választani, egyik vagy másik mellett letenni a voksot nem releváns, hiszen mind a kettő egyedi helyzetre reflektál, aminek egy jelentős tényezője az anyagi támogatottság vagy annak hiánya, mind bekerülésben, mind fenntartásban. Ellenben a kettő közös tapasztalataiból, tanulságaiból egy hibrid modell iránymutató lehet, ami egyensúlyozik a spontán és a tervezett között.

Hybrid modell

Hogy pontosan mi is a hybrid modell, azt nem lehet előre definiálni, hiszen az ellentmondásos lenne a magával a fogalommal. Vagyis ennek a sajátosságoknak a körüljárása és alátámasztása a projekttér jellemzőinek összegyűjtésével és elemzésével történik.

A szakirodalom¹⁵ egyelőre főleg olyan nagy léptékű hybrid épületeket ismertet, amik szó szerint jóval a fent elemzett példák fölé emelkednek – a Intermédia tanszék épülete a maga szűk 600 m² hasznos területével eltörpül például a De Rotterdam¹⁶ 155000 m²-e mellett. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a gigantikus beruházások kisajátíthatnák maguknak a hybrid fogalmát. Azok a tendenciák, amik létrehozták ezeket a beruházásokat és a körülöttük kialakult fogalmi rendszer kis léptékben is érvényesek.

Ennek egyik oka, hogy ma már a közösségi- és magánérdek találkozik és jó esetben egymásra épülnek, szimbiózisba lépnek. Ez a Intermédia Tanszék esetére kifejezetten igaz, mivel a megjelenik a közösségben alkotás, mint új alkotási folyamat és a közösségnek a ’barkácsolás’ eszközeivel van hatása a térre, melyet a saját igényeire alakíthat.

Az Intermédia esetében a funkció bizonyos szempontból fókuszáltabb, mint a De Rotterdam esetében (parkolás, lakás, iroda, vásárlás, szálloda, kultúra, oktatás, sport, egyéb), mivel itt, ha szigorúan nézzük, akkor csak az oktatási funkciót lehetne kiemelni. Ugyanakkor a képzőművészeti oktatási modell olyan, hogy nehéz lenne csak ebbe az egy kategóriába beletenni. A félév végi kiállítások nyitottak, így kiterjeszthető a kulturális kategóriába. A művésznövendékek alkotói tevékenységükből fakadóan többet vannak itt, mint más egyetemi épületekben a diákok általában, így a közösségi élet és a rekreáció fontos, mely túlmutat az egyszerű oktatási funkcionalitáson. Így kijelenthető, hogy a képzőművészeti oktatási épületben lehet beszélni funkcionális keveredésről, ami szintén hybrid jellegzetesség¹⁷.

Az intermédia művészet gyorsan változó eszközei és oktatási módszere értelemszerűen nagy flexibilitást és interaktivitást követel. Ehhez nagyban hozzájárul a spontán projekttér sajátosságai és ezekkel egy újabb hybrid alapfeltétel teljesül¹⁸.

Ha az Intermédia helyzetét az Epreskert viszonylatában nézzük, akkor jól látható az a „történet”, amit a többi épülettel együtt közösen „mesélnek el”, vagyis az itt alkotók és a házak közösen egy identitást adnak a helynek, ami a kerület szempontjából egy maghatározó karakterű terület. Tehát azt lehet mondani, hogy városszerkezeti szerepe is van ennek az oktatási egységnek, ami szintén hybrid jellemvonás¹⁹.

Felhasznált források:

KÜRTI Emese (szerk.): Művészet mint kutatás. Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem kiadás, 2007.

L. MENYHÉRT László: A vizuális nevelés és művészképzés története vázlatokban. Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem kiadás, 2001.

HEGYI Dóra – LÁSZLÓ Zsuzsa – ZÓLYOM Franciska (szerk.): Creativity Exercises: Emancipatory Pedagogies in Art and Beyond. Lipcse: Sternberg Press, 2020.

Forrás: interjú Sugár Jánossal, az Intermédia Tanszék vezetőjével és Szegedy-Maszák Zoltánnal a Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola vezetőjével, 2022.01.28.

Forrás: interjú Nemes Csabával, a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Intézet igazgatójával, 2022.03.08.

Forrás: interjú: Paulina Zaweracz-cal, az Eugeniusz Geppert Képzőművészeti Akadémia nemzetközi oktatásszervezés felelősével, 2022.04.08.

MOZAS, Javier – PER, Aurora Fernández (szerk.): Learning systems – Complex buildings. Vitoria-Gasteiz: a+t architecture publisher, 2018.

VIRÁG Anett: Talált terek. In: SZABÓ Levente DLA (szerk.): Glokális Építészet, a BME Építőművészeti Doktori Iskola Tanulmánykötete 2019/18. Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőművészeti Doktori Iskola, 2019, 198-214.

VIRÁG Anett: Refresh. In: SZABÓ Levente DLA (szerk.): Glokális Építészet, a BME Építőművészeti Doktori Iskola Tanulmánykötete 2019/18. Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőművészeti Doktori Iskola, 2019, 214-220.

ALBERT Ádám – BOJTOS Anikó – RÉVÉSZ Emese: A művészet terei – A Magyar Képzőművészeti Egyetem műemléki öröksége és művészeti gyűjteményei. Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem és Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2021.

GROVES, Kursty – MARLOW, Olover (szerk.): Spaces for innovation. Amszterdam: Frame Publisher, 2016.

El Croquis 172 Steven Holl 2008-2014, 286-314

HERCZEG László: Kézműves kontinuitás – Zsolnay Negyed, PTE Művészeti Kar, Vizuális Művészeti Intézet. Építészfórum, 2012. https://epiteszforum.hu/kezmuves-kontinuitas-zsolnay-negyed-pte-muveszeti-kar-vizualis-muveszeti-intezet (utolsó elérés: 2022.03.01.)

NAGY Iván DLA (szerk.): Hybrid – Ipartanszék füzetek No.11. Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék, 2020.

ARPA, Javier – MOZAS, Javier – PER, Aurora Fernández (szerk.): This is hybrid – An analysis of mixed-use buildings, prologue by Steven Holl. Vitoria-Gasteiz: a+t architecture publisher, 2014.

Jegyzetek: