• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Egyben a három

    Közösség az Építészetért Alapítvány, 2021, 274 o.

    2021. december 1-én a FUGA Budapesti Építészeti Központban nyílt meg a BME Középülettervezési Tanszékének 75. éves jubileumára készített kiállítás, illetve a tanszék utolsó 5 évének munkáját, eredményeit összefoglaló kötet.

    Utóbbiban a tanszék oktatói és doktoranduszai szólalnak meg, interjúkat, tanulmányokat, beszámolókat olvashatunk a doktori kutatásokról és a stúdiókban folyó munkákról, illetve megismerhetjük a hallgatók terveiből készült válogatást. A bevezetőt a felelős szerkesztő, Szabó Levente ezekkel a gondolatokkal zárja: „A Középülettervező Tanszék – természetesen nem kizárólagos – felelőssége az építészképzés művészeti karakterének erősítése, érvényesítése és gyakorlása, mégpedig az építészet kulturális dimenzióinak a lehető legtágabb kontextusában. Az ilyen típusú, átfogó, az építészet kulturális alapzataira épülő megközelítések, illetve az így elérhető készségek fejleszthetők és sajátíthatók el a legnehezebben az egyetemről kikerülve. Másrészt e képzéssel mélyíthető el az a képesség, amely alkalmassá teheti a hallgatókat az építészeti szakmagyakorlás bármely területén való gyors alkalmazkodásra, lényeglátásra, problémamegoldó képességre és proaktivitásra is. Hivatásunk a Műegyetemen nem kevesebb ennél, s nem is változott az elmúlt hetvenöt évben. Ahhoz persze, hogy ezt hitelesen művelhessük, ugyanazt csináljuk: folyton megújuló, elmélyült megközelítéseket és újszerű, izgalmas fogalmi készleteket keresünk és mutatunk fel mindenkori hallgatóinknak. Szándékunk szerint e folyamat ötéves előzményeibe, aktuális törekvéseibe, egyéni és közösségi ambícióiba és azok első eredményeibe enged betekintést ez a kötet.”