• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A Nemzet Művésze 2018

    Szöveg és fotó: Magyar Művészeti Akadémia

    A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította.
    A díjat a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója – november 5. – alkalmából adományozza. A díjat a köztestület elnöke és a miniszterelnök vagy az általuk kijelölt egy-egy személy adja át. Odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, amelynek két tagját a kultúráért felelős miniszter, nyolc tagját a bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható.
    2018-ban – mások mellett – a Nemzet Művésze kitüntetésben részesült Kampis Miklós építész a magyar organikus építészet iskolateremtő képviselőjeként létrehozott, városképformáló, példaértékű életműve elismeréseként és megbecsüléseként; Fekete György belsőépítész. a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a kortárs iparművészet nagy formátumú és sokoldalú, több mint fél évszázados töretlen alkotómunkájának elismeréseként, oktatói munkássága megbecsüléseként; valamint és Orosz István grafikusművész a kortárs magyar képzőművészet rangját világszerte gyarapító, egyedi hangvételű grafikusművészetének nagyrabecsüléseként, és sok műfajú, példaértékű életműve elismeréseként.
    Gratulálunk!