Rejtett történetek

Az életreform-mozgalmak és a művészetek
Műcsarnok, 2018. október 6. – 2019. január 20.

Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Műcsarnok

A Műcsarnok új kiállítása a modernizmus „másik” oldalát tárja fel: Magyarországon először mutat átfogó összképet a 19. század utolsó harmadában megindult életreform-mozgalmakról, valamint ezek kapcsolatáról a művészet egyes területeivel. Az elnevezés (Lebensreform, life-style reform) azoknak a „fin de siècle” időszakában virágkorukat élő modernizációkritikai mozgalmaknak a nemzetközi összefoglaló elnevezése, amelyek közös jellemzője a természethez való visszatérés, az öngyógyítás, valamint az elveszett kozmikus teljesség és a spiritualitás keresése. Ezek a mozgalmak (a kertváros-építő, földreform-, antialkoholista, továbbá vegetáriánus, természetgyógyászati, testkultúra-, illetve az ezekhez kapcsolódó különböző új vallásos, társadalomreformer és művészeti törekvések) ember és természet, ember és munka, ember és Isten kapcsolatát a „menekülés a városból” civilizációkritikai jelszavával összehangoló, sokszínű, gyakran egymással is vitázó együttesét alkotják. Az életreform-mozgalmak elemei később újra feltűnnek majd a hatvannyolcas mozgalmak, majd a New Age nyomán kibontakozó vallási, politikai, gazdasági reformelképzelésekben, valamint kortárs művészeti irányzatokban is.
A rendkívül gazdag tudásanyagot feldolgozó kiállítás a korszak jelentős közép-európai és magyar festői – Csontváry-Koszta Tivadar, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Mednyánszky László, a gödöllői művésztelep számos alkotója – mellett feltárja az építészet történetének egyik kevéssé közismert vonulatát is. Megidézi az életreform „vándorprófétáinak” archaikus szimbólumokat összegző templomterveit és szakrális építményeit, a svájci Monte Verità művészházait, a Drezda melletti Hellerauban alapított kommuna számára épült Ünnepi Játékok Házát – melynek színpadát a modern színházművészet egyik úttörője, Adolphe Appia tervezte – és a hesseni Mathildenhöhe különleges, Josef Maria Olbrich és Peter Behrens tervezte műterem-pavilonjait. Mellettük bemutatja Maróti Gézának az 1930-as években készített Atlantisz-vízióját, amely az óriási tudásanyagot összegző, mintegy 500 oldalas (máig csak részleteiben publikált) kultúrtörténeti tanulmányának kiindulópontja volt.