Emberi lépték

Megfontolások a város otthonosságáról

Szöveg: Körmendy Imre, Zsovák Orsolya

Utca a dél-franciaországi Villefranche du Conflent-ban. Fotó: G. Korompay Judit

Utca a dél-franciaországi Villefranche du Conflent-ban. Fotó: G. Korompay Judit

A szépség és a város egyes vonásai c. írásban szóltunk a város szépségének azon vonásairól, amelyeket a régi épületek és városnegyedek, az idő formálta, használattól megkopott, a történelem által „írt” elemei jelentenek. Jelen elemzés kérdése az, hogy az E. F. Schumacher 1973-ban megjelent A kicsi szép c. könyvének címében megfogalmazott axióma, amely gazdasági felismerésként lepte és hódította meg a világot, alkalmazható-e az emberi településekre, netán a városokra is. S ha igen, mit kezdjünk a nagyvárosokkal?
Kopátsy fejti ki A kicsi szép c. írásában, hogy hazánkra mindez bizonyos speciális gazdasági értelemben igaz. Ebben a háztáji gazdaságok, a zártkertek világát idézi meg, s rámutat, hogy milyen fontos szerepet töltöttek be a létező szocializmus évtizedeiben – a „vállalkozások óvodáinak” nevezi ezeket, s végül megállapítja: „A kicsi nemcsak hasznos, de szép is.” Különösen növeli a kérdés érdekességét az a tény, hogy az építészettel és a városépítéssel kapcsolatban általános meggyőződés, hogy az a hatalmat, az erőt képes kifejezni, a kicsinységet aligha, legfeljebb a romlás állapotában utal erre. Sudjic egy könyvet szentelt az „épületkomplexusnak”, a leginkább a politikusokat és a sztárépítészeket elérő betegségnek.
Borsos Miklós írja A toronyból c. könyvében: „Minden tréfán kívül mondom, hogy a szellem kis helyen is elfér, sőt mintha jobban érezné magát.” Máshol Masacciónak a firenzei Santa Maria del Carmine templombéli híres, korszakos jelentőségű freskói kapcsán fogalmazza meg. „A nagy remekművek csak nagyon ritkán nagyok méretükben is.” „Baudelaire Goya litográfiái kapcsán ’kisméretű, de monumentális lapokról’ beszélhetett, a zománcfestő Marc Baud-ról pedig kijelentette, hogy a kicsiben is nagyot tud alkotni” – írja Gaston Bachelard A tér poétikájá-ban. Illyés már egészen konkrétan fővárosról és fővárosi épületekről, a második világháború utáni Szófiáról írva állítja: „Mentegetődznek: bíz nem „világváros”./…Nekem tetszett nagyon/ ez is, az is, szobranje, múzeum,/ állomás, posta; mindegyik szerény/ volt, de helyén volt, mint az a növény,/ mely úgy nő, ahogy földje engedi,/ mely táplálóját nem csikarja ki./Mi a legszebb? Az arány! S csúf? Ami/ magánál többnek akar látszani!/ Ne nagyra nézzetek, hanem igazra,/ nem az oromra, hanem az alapra! / Hány „világváros”: tojás üres héja/ s még több hány olyan, mint a felfútt béka!”