• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Léptékben lépték nélkül

    Fenntartható Épületenergetikai Demonstrációs Központ a Debreceni Egyetemen

    Építész: Ferencz Marcel
    Szöveg: Vukoszávlyev Zorán
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    debrecen1

    Az egyetem kampuszán álló új demonstrációs központ arányrendszerében a megfoghatót, a közérthetőt, a beláthatót célozza – míg formálásában az elvontat, a tudományosat, a sejthetőt reprezentálja. Emberközeli arányok és kutatói szellemiség.
    A Debrecen történelmi halmaztelepüléséből északkeleten kivezető Kassai úton, az egykori laktanya helyén található a város egyetemének dinamikusan fejlődő új kampusza. Az egykori igazgatási és kaszárnya tömbök historizáló épületei a főút mentén húzódnak, beljebb a lovarda klasszikus arányú, kimért tagoltságú épülete – új funkcióval használatban tartott tömbjeik mellett új és újabb egyetemi épületek nőnek ki a koncepcionálisan már előre berendezett park területén. A kisebb városrésznyi telek-együttes mögött kisebb családi és nagyobb villaházakkal tarkított övezet nyújtózik a Nagyerdő irányába, északi részén a Főnix csarnok szomszédsága mutatja a gigantikus urbánus léptékváltást. A tömbbelső lakóházak melletti sávjában kapott helyet a kutatóközpont demonstratív épület-kubusa. Léptéke a nagyobb családi ház, kisebb villaépület terület és tömegarányát veszi mintául, (szerencsésen) nem vesz tudomást a szomszédos új monumentális kari és szállás épületekről.

    Építész: Ferencz Marcel DLA
    Generáltervező: Debreceni Egyetem Műszaki Kar
    Társtervezők: Détári György és Törös Attila
    Tartószerkezet: Dr. Lámer Géza
    Épületgépészet: Dr. Kalmár Ferenc, Verbai Zoltán, Bodó Béla
    Épületvillamosság: Pipó Károly
    Megbízó: Debreceni Egyetem
    Generál kivitelező: Dryvit Profi Bt.
    Acélszerkezet: Béker Váz Kft.