Rejtett öko-praxis

Családi ház Budakeszi-Makkosmárián, Év Háza díj 2010

Építészek: Bártfai-Szabó Gábor, Bártfai-Szabó Orsolya
Szöveg: Dudics Krisztián
Fotók: Bujnovszky Tamás

A kicsi szép – mondja az ökológiai közgazdaságtan egyik úttörője, Ernst Schumacher korszaknyitó művében. Ezt a leckét érdemes lenne megtanulnunk, különösen most, a válság közepén, és különösen nekünk, magyaroknak. Mert amellett, hogy mernünk kell nagyot álmodni, legalább ennyire tudnunk kell kicsiben gondolkozni – ha ez a realitás. Különben az álmok és a valóság közötti szakadékban találjuk magunkat. És ami a legfontosabb: eközben nem kell, nem szabad lemondanunk a minőségről.

Bártfai-Szabó Gábor és Orsolya fiatal építész-házaspár két gyermekkel, szerény anyagi lehetőségekkel. Olyan lakóhelyet kerestek maguknak, amely közel van a megélhetést nyújtó fővároshoz, mégis élhető, egészséges természeti környezetet nyújt felnőttnek és gyereknek egyaránt – és emellett megfizethető.

A festői környezetben fekvő takaros sváb település hagyománytiszteletével, dolgos és egymásra figyelő lakóival eddig meg tudta őrizni identitását a főváros közelében is. A falu történelmileg kialakult gazdálkodási rendszerét, kisiparát gyümölcsösök, zártkertek egészítették ki a környező délnyugati fekvésű domboldalakon, amelyek keskeny szíjparcellákra tagolódtak. Egy ilyen telket sikerült megvenniük Bártfai-Szabóéknak, és – bár akkor még nem lehetett ide „hivatalosan” állandó lakás céljára szolgáló házat építeni (a beépíthetőség is 3% volt csupán) – úgy számoltak, itt lehet lerakni annak a családi fészeknek az alapját, amelyet később tovább bővíthetnek. (Bár általános jelenség, de a zártkerteknek ez a hatósági szemhunyással történő lopakodó lakáscélú beépítése társadalmi léptékben nem helyeslendő. Sokak lehetőségeihez mérten ugyan az egyedüli lakhatási megoldást jelenti, de a közművek és közszolgáltatások kiterjesztésének igényével túl nagy terhet ró a közösségre, és a hagyományos településszerkezetet határait is feloldja. Alighanem ez egy külön írás, sőt vita tárgya lehetne.)

Jelen esetben építészeinknek szerencséjük volt, mert időközben belterületbe vonták a telket, így az épület későbbi bővítése is lehetővé vált. A ház nagyon közel került az autonóm ház ideájához. A mai standardokhoz képest valószínűtlenül kicsi, 30 m2 alatti nettó alapterületen, kiváló hőszigetelő és hőtároló, vaskos falakon tető alá hozott teljes értékű ház üzemeltetése független a csatorna- és gázhálózattól, kevés elektromos áramot és vizet fogyaszt (ez utóbbit a kerti ásott kút egészíti ki). A telken belüli szennyvíztisztítás is megoldott, a fűtésről egy korszerű, programozható, tiszta üzemű pelletkazán gondoskodik. A házban nem találunk hőszivattyút, napkollektort vagy hővisszanyerős mesterséges szellőzést, de nincs is rá szükség. Ez a józan takarékosságnak és egy nagyon tiszta, logikus – ökologikus – gondolkodásnak az eredménye.

Az alkalmazott építőanyagok nagy része – a tégla, a cserép – bontásból származó, újrafelhasznált (és újra felhasználható) anyagok, de a fán és az újrahasznosított újságpapír alapú hőszigetelésen át eljutunk a felületkezelések, festékek, lakkok természetes, kemikáliamentes alapanyagaiig. Ez nemcsak az anyagi lehetőségek, a – teljes életciklusra vetített! – fenntarthatóság, hanem a jó közérzet és egészség szempontjából is rendkívül tudatos választást tükröz. És mindezt olyan lefegyverzően egyszerű, magától értetődő módon adja elő a ház (és a házigazda), hogy az ember csak azt nem érti, miért is nem ez az általános.

A bővíthetőség nem csak az építészek által kedvelt séma-skicceken mutat jól, hanem reálisan meg is építhető: az első bővítési ütem, a ház tetőterének kinyújtása a terasz fölé, már el is készült, és kiválóan működik. A ház fő nézetét meghatározó – és a szerkezetben is megjelenő – aszimmetria, a jellegzetes sarokmegnyitás, a keresetlenségükben is szép tégla- és fafelületek egyszerre hozzák a vidéki, kerti lét rusztikus hangulatát és hordják magukon a korszellem nyomát. Nagyon plasztikussá teszik a homlokzatot, és kívülről is érzékeltetik a falak vastagságát a mélyen behúzott ablaksíkok (ugyanakkor épp emiatt bicsaklik kicsit az egyébként következetesen végigvitt hőhídmentesség). A déli oldalon talán elsőre kicsinek tűnő nyílásarány (főleg, hogy az ereszkinyúlás miatt a homlokzat a nyári naptól védett) belülről nézve pontosan elég.

Összességében nagyon a helyén van, és a kicsi léptékből nagy építészetet csihol ez a ház – és tervezői. Saját elmondásuk szerint főleg Gáboré volt az építészeti kialakítás, míg Orsolya inkább a funkcionális szempontokat képviselte a tervezés során. Mindenesetre Bártfai-Szabó Gábor nem előzmények nélkül rukkol elő egy ennyire jó házzal: erre példa az utóbbi években a szaksajtóban már megjelent néhány épülete.

Mivel az épület energetikailag hasonló célt tűz maga elé, kínálja magát azzal a pilisszentlászlói majdnem-passzívházzal való összevetés, amelyről az MÉ 2008/1. számában írtam. Érdekes és tanulságos, hogy az energetikai minőségen kívül szinte mindenben a különbségek a szembetűnők – és a budakeszi ház éppen ezek által ad eleven választ az ott leírt fenntartásaimra. Mert míg amaz a környezetétől rezervátumként elzárkózó, hatalmas és drága épület, ez egy nyitott és barátságos, olcsó kicsi ház. Míg amaz mesterséges építőanyagok felhasználásával és gépészeti rendszerekkel művi klímát alakít ki, ez természetes anyagokkal, gépészet nélkül a környezet része marad. Míg amaz pénzt és energiát nem kímélve, menedzserszemlélettel szervezte az építés folyamatát, itt a tervező-építő egyszerűen, tisztességesen, hajlékony spontaneitással gondolkodik. És nem utolsó sorban: míg ott építészeti minőséget nehezen fedezhettünk fel, Budakeszin valódi építészet esetével állunk szemben.

Építész tervezők: Bártfai-Szabó Orsolya és Bártfai-Szabó Gábor, Bártfai-Szabó Építésziroda Kft.
Gépész tervező: Gregó Tibor
Kivitelező: Wet-Bau Kft.
Cellulóz szigetelés: Pezowood Kft. (Isocell)
Nyílászárók: Fenyőtherm Kft.