Az Öreg-tó malma Tájlabor és Ökoközpont, Veresegyház

MÉSZ-MÉK Diplomadíj 2017

Terv: Nagy Mercédesz Erika

Számomra a malom mai értelemben vett megfogalmazása tervem kulcskérdése. Egykor a tó volt malomért, pontosabban az emberért, annak érdekében, hogy a víz energiáját hasznosítva búzából lisztet őröljön. Ma már ezt máshogy szükségszerű megfogalmazni, hiszen a mai technológiailag fejlett világban funkcióját vesztette a malom, másrészt pedig története során a tó folyton csak adott, addig, amíg ez a vízminőségének romlásához vezetett. Így a vezérgondolat a malomkerék képzeletbeli visszaforgatása, azaz, ahogy eddig a tó volt a malomért, most a malom fog a tóért működni. Ez azt jelenti, hogy teljesen új minőségben, új funkcióval jelenik meg a tóparton. A természetjáráshoz és a tavak körüli 11 állomásos tanösvényhez kapcsolódó új malomépület egy ökoturisztikai központként a tanösvény 0. állomása.
Az első lépés a vízminőség javulásának elősegítése. Ebben társkonzultációk alkalmával segítségemre volt a Szent István Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs tanszékének oktatója Dr. Boromisza Zsombor, valamint a Talajtan és Vízgazdálkodási tanszékvezetője Dr. Kardos Levente. A konzultációk alkalmával az Öreg-tó úszólápjainak analógiáján működő élővíz-tisztító stégek telepítésének szakmai hátterében nyújtottak segítséget, amely a diplomamunkám koncepciójának alappillére. Ez egy olyan vízi installáció, úszó stég amely, növények betelepítésével tisztítja a tó vizét és ezzel párhuzamosan használható vízi színpadként, a tanösvény úszó vízi állomásaként, horgászstégként, pihenőhelyként.
A tervezési terület az Öreg-tó északi partjánál, a tavakat tápláló Sződrákosi-patak kifolyásánál található. Az egykori malom beton gátja és egyik hosszfala a malomkerekek helyével még áll, ám rossz állapotú. A kifolyás bal partját feltöltötték, a jobb part ehhez képest 3,50 méterrel lejjebb található. A malom története során a bal parton faépületként állt, majd az 1930-as években átépítették a jobb partra, beton alapokon, kőből és téglából, amely egészen az 1950-es évekig működött, majd elbontották és csak a mai napig álló falszakasz maradt meg belőle.