Világvárosok – Budapest Bécs

20. századi párhuzamos városterek
Ringturm, Bécs, 2018. március 7. – június 8.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Ringturm

A Wiener Städtische cég hosszú múltra visszatekintő „Építészet a Ringturmban” sorozatában ismét Bécs és Budapest párhuzamait prezentálja.
Tamáska Máté műemlékes, szociológus, építész és Adolph Stiller kurátor 2015-ben rendezett itt a két „testvérváros” múltját összehasonlító tárlatot. Akkor a Monarchia aranykorára és a 19-20. század fordulójára fókuszáltak. Most az 1918-tól, a duális állam végétől, a 70-es évekig, a modern kor végéig kerestek párhuzamokat. Fényképek, okos kommentárok láttatják a városi terek hasonlóságát, eltéréseit.
Az 1. fejezet a Lakhatás vezérfonala mentén utazik vissza a két főváros közelmúltjába. Fotópárok segítségével sikerül pótolni, hogy nem állnak rendelkezésre irányadó tudományos összevetések. A lakásépítés mégis az a téma, amelynek feldolgozottsága mind Bécsben, mind Budapesten megtörtént – ha nem is azonos elméleti és módszertani alapokon. Kitűnnek az időbeli párhuzamok és eltolódások. A Camillo Sitte-féle „zöld város” irányát Bécsben a Hof-os építési modell erődszerű munkástelepei váltották le. De ezzel a formával az 1934-es Vörös Bécs harcai után felhagytak. A budapesti kertvárosi beépítés (Wekerle, Bírák telepe) tovább élt, a Hof-típusra alig van példa (az óbudai amfiteátrum feletti tömb ritka párhuzam).
A második világháború körüli idők bécsi Városi házai rímelnek Medgyaszay korábbi budapesti házaira. A kertvárosi telepszerű beépítés újra megjelenik az 1940-es, 50-es évek Bécsében, míg nálunk már a lakótelepi, még nem paneles lakhatás dominál. Mindkét városban nagy szerep jut a foghíjak építészeti kihívásaira válaszoló építészeknek. Budapesten az 1956-os újabb városrombolást követő újjáépítésben ez komoly tényező – beleértve ebbe olyan speciális modernizációs lehetőségeket, mint a gyalogosteret bővítő árkádosítások.
Ez utóbbi részlet már a 2. nagy témához is tartozik, amit Sebesség néven foglaltak össze. Tamáska tömören fogalmaz: a 19. században a közlekedés fejlődése megmaradt a házak által közrefogott térben, míg a 20. században a közlekedés terjeszkedő struktúrái köré épültek a házak. A régi újjáépítése helyett egyre inkább az utópiák érvényesülnek, gyakran formai alapon. Például a köztereket a villamosfordulók generálták, de a budapesti Pasaréti tér beépítésénél a buszvégállomást az autóbuszok kisebb fordulósugara helyett a divat diktálta.
A 3. nagy egység a Vertikalitás címet kapta. „A toronyház hierarchiák kifejezője” – írja Tamáska Máté. Európában a gótika óta hódító építőperspektíva gyökere lehet szellemi – kőből rakott imádság – vagy technológiával kifejezett – acél és vasbeton – tömegek feletti uralomra törés. A hatalom imázsa megkérdőjelezhetetlen szerepet kap a fent-lent ellentétében. A két Duna menti metropoliszban a 20. században nem volt sikeres a toronyházak ügye. De az erről szóló urbanisztikai viták folyamatosak voltak – és a 21. századra felerősödtek, s Bécsben ma áttörtek. A kiállításon két időben kissé távoli páros a pesti OTI torony és a bécsi Ringturm, vagy a Matzleinsdorfer Hochhaus és az újpalotai „víztoronyház”. Hasonló technológia-függő folyamatot tükröz A fény és az elektromosság egység. Az összehasonlító példákat a díszkivilágítások, az üzletutcák neonerdeje, az aluljárók nappali fényben úszó terei kínálják.
A háborúk és a diktatúrák kora rész az ok-okozati eltérések miatt nehezen kezelhető. A háború utáni Ausztria megkötötte az új (szovjet nélküli) államszerződést, fogadni tudták a Marshall segélyt, míg Budapestet 1956-ban másodszor is romboltak a megszállók. A város és múltja fejezet fotóanyagából kitűnik: hogy az újjáépítésben „minél radikálisabban jelent meg az urbanisztikai léptékű tervezés, párhuzamosan annál erősebb igényként jelentkezett a történeti városképek védelme” – írja Tamáska Máté a szép katalógusban.
Értelmezési nehézséggel jár az összehasonlításból levonható/megfogalmazott tanulság, hogy az önálló kiállításegységként is megjelenő Jóléti állam szlogencímmel itt is, ott is előtérbe kerültek a gyermekeket szolgáló játszófunkciók és -házak, kifejezve a háború utáni hitet: a gyermekek a jövő letéteményesei. Később a fogyasztói társadalom kívánta feledtetni a 20. század rémtetteit.
Jó összehasonlítást kínál viszont a két várost összekötő Duna urbanisztikai szerepe. A fenti csoportosításhoz a levéltárak, fotóarchívumok megszerezhető anyagának átfogó ismeretére volt szükség és a fotók megszerzéséhez taktikai érzékre. A képek böngészése pedig igazi ritka csemege.