Lechner összes: 12 település, 36 épület

Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia, Látóhatár Kiadó, Budapest, 2017

Szöveg: Tatai Mária

A kötet igényes kivitelével első látásra megnyeri olvasóját, a címe szerint pedig egyféle teljességet céloz meg. A szerzők egyik legnagyobb építőművész egyéniségünk, Lechner Ödön építészeti életművét gyűjtötték egybe, mégpedig úgy, hogy az eddig ismert művek mellé újakat is feltártak. Kutatómunkájuk során az épületeket személyesen is felkeresték, talán ezért is sikerült az életmű bemutatása valahogy hitelesebbre és életszerűbbre, mintha a szerzők „csak” könyvtárat, tervtárat, internetet bújtak volna.

Az eddigi, viszonylag gazdag Lechner-irodalom érdemeinek elismerése mellett (külön kiemelve Gerle János 2003-ban megjelent Lechner Ödön monográfiáját) elmondható, hogy ez a kötet kiemelkedő teljesítmény, méltó a tárgyához, hiszen nemcsak tudományos és egyben ismeretterjesztő munka, de maga is könyv-műalkotás. Az építészeti életmű eddig ismert teljességét tárja az olvasók – és a kutatók – elé, tehát alapmű. Az, hogy még szép is (művészeti szerkesztője Csillag István), versenyelőnyhöz is juttathatja az építészeti könyvek piacán.
Talán az építészek hiányolhatják, hogy a könyv szinte rajzmentes, néhány homlokzattól, illetve díszítő részletrajztól – és a meg nem valósult munkák főleg szintén homlokzatrajzokkal megidézett épületeitől – eltekintve nem csupán építészeti szakmai ábrázolás (alaprajz stb.) nincsen benne, de térérzékeltető perspektíva vagy axonometria sem. A szerzők nem építészek, hanem bölcsészek, akiktől természetes, hogy más oldalról közelítenek a témához. A művészi fotók – alkotójuk Ludmann Mihály festő, művészettörténész – ugyanakkor nagyon is beszédesek, a felületek és részletek bemutatása mellett sokat érzékeltetnek a lechneri téralkotásból is. És persze miért is lenne benne minden egyetlen könyvben. Vizuális erejére és bölcsészeti érdemeire tekintettel a könyv így is alapmű lehet az építészek számára. A képek a belső és külső látványokat tárják elénk, az épületleírások segítenek a házak megértésében és a hozzájuk tartozó történetek megismerése is hasznos. (Szaklektorként az épületleírások ellenőrzésében természetesen építész is közreműködött).
A könyv felépítése is jól segíti az olvasó tájékozódását. Halász Csilla szerkesztői beköszöntőjét és a bevezető tanulmányt követően nagyrészt épületfajták szerint tagolt, átfogó fejezetekben következik az életmű kibontása. A fejezetek élén egy-egy tanulmány áll (szerzői Viczián Zsófia és Ludmann Mihály), ezek egyfajta értelmező környezetet teremtenek a később részletesebben bemutatott épületekhez. Az egyes épületleírások beszédes alcímeket kaptak, ahogyan a fotókhoz is leíró, értelmező megjegyzések kerültek – mindezek a mai kor (kevesebbet olvasó) emberét szólíthatják meg a nem-lineáris kiemeléssel.
A könyv utolsó harmadában további tanulmányok következnek a három szerzőtől. Ezek a Lechnerhez legszervesebben kapcsolódó témákat veszik sorra: a Zsolnay gyár szerepéről, a nemzeti építészet kérdésköréről, a követőkről illetve a sajtóvisszhangról szólnak, és térben-időben is szélesebb kontextusba helyezik a mestert és munkáit. Mindemellett magának az építőművésznek híressé vált szakmai hitvallása is bekerült a kötetbe: a „Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz” című alapvető írása.
Hátul a kutatást segítő dokumentumjegyzékek és térképek mellett a szerzők rövid útinaplóit is végigolvashatjuk. Ez utóbbi vallomások már a címükkel is alátámasztják az olvasó érzését, hogy az adatok és a szakmai leírások mellett egyfajta szerzői személyesség, mélyen átélt elkötelezettség is kiérezhető a könyvből. Talán ez a hozzáállás tette lehetővé az alapos és ihletett munkát, s teszi egyedivé és értékessé a Lechner-irodalomnak ezt a legfrissebb tagját.