Medgyaszay István és Hültl Dezső pályájának találkozásai

Szöveg: Karácsony Rita

Medgyaszay Istvánt, a vasbetonépítés magyar úttörőjét jelentős kutatói és tervezői tevékenységgel a háta mögött nevezték ki a Műegyetem magántanárává 1927-ben. Ettől kezdve nyílt lehetősége arra, hogy a gyűjtőútjain és saját tervezői feladatai során szerzett tapasztalatait megossza az érdeklődő hallgatósággal.
Az 1920-as években is érvényben lévő 1898-as műegyetemi Magántanári szabályzat értelmében „magántanárok valamely határozott tudományszak egyes részeinek nyilvános tanítására jogosult férfiak, kik előadásaikat a műegyetemen hirdethetik és ennek helyiségeiben tarthatják. Magántanárok rendes tanszékek egész tárgykörére nem képesíthetők.” 1902-ig kizárólag műegyetemi oklevéllel, egyetemi doktori oklevéllel vagy középiskolai tanári oklevéllel rendelkezők folyamodhattak magántanári kinevezésért. Ez alól kivételt nyerhettek egyes, „elismert tudományosságú férfiak”, sőt az egyetemi tanács javasolhatta a habilitációs eljárás máig meghatározó elemeinek, a kollokviumnak és/vagy a próbaelőadásnak elhagyását.
1902-ben a szabályzat két szakaszának módosítására volt szükség, ugyanis ekkortól a Műegyetemen is megszerezhetővé vált a műszaki doktori fokozat. 1902. január 16-án adták át az első doktori címet Zielinszki Szilárd, a Helyi érdekű és iparvasutak építésének és tervezésének magántanára számára. Az 1902. április 8-án jóváhagyott módosítás elsősorban a szabályzat 5. szakaszát érintette: a magántanári képesítés előfeltételévé a műegyetemi vagy egyetemi doktori oklevél megléte vált. A 21. szakaszon ugyanakkor nem változtattak, vagyis a tanácsnak – indokolt esetben – továbbra is jogában állt felmentést adni.